Hirdetés

TikTok-sztár és csokoládé a németérettségi nyelvhelyesség részében

2 perc olvasás
TikTok-sztár és csokoládé a németérettségi nyelvhelyesség részében

Mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a középszinten vizsgázók a németérettségi második, nyelvhelyességet mérő részében.

Hirdetés

Múzeumi túra vakoknak, interjú egy német TikTokkerrel és csokoládé – ezeket a témaköröket kapták a középszinten érettségizők a vizsga második, nyelvhelyességet mérő részében.

Ezek megoldására a diákoknak 30 perc áll rendelkezésére. Ennyi idő alatt jellemzően 3-4 feladatot kell megoldaniuk, amik azt mérik fel, hogy a diákok mennyire ismerik és tudják helyesen használni a szinthez szükséges nyelvtanokat, nyelvtani szerkezeteket, illetve egyes szavak, kifejezések ragozásait, azok kommunikációs használatát.

A feladatok között szerepelhet olyan, hogy négy lehetőség közül kell kiválasztani a szövegkörnyezetbe illő kifejezést, vagy egy hiányos szöveget kell önállóan kiegészíteni. Emellett a vizsgázók találkozhatnak kiemelt mondatrészek helyének azonosításával, megadott szavak (vagy ragozott-képzett változatuk) szövegbe illesztésével, és szöveg átalakítással megadott szempontok alapján is.

Idén a vizsgázók többnyire lyukas szöveges feladatokat kaptak: négy lehetőség közül kell kiválasztaniuk a jót, valamint összekevert szavakat és a hiányzó mondatrészeket kell elhelyezniük két másik szövegben.

Hirdetés

A vizsga ugyanúgy épül fel németből is (és egyébként az összes élő idegen nyelvből), mint a csütörtöki angol. Ez azt jelenti tehát, hogy ez is négy részből áll, vagyis egy

  • 33 pontos szövegértésből,
  • 18 pontos nyelvhelyességből,
  • 33 pontos hallott szöveg értésből
  • 33 pontos íráskészségből.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint egyébként középszinten 7772-en, emelt szinten pedig 2332-en érettségiznek német nyelvből. Jóval kevesebben tehát, mint angolból, amiből csütörtökön középszinten 34 491-en, emelt szinten 20 821-en adtak számot a tudásukról.

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!