Az iskoláknak szeptember 30-ig van lehetőségük felmérni, hogy tanulóik milyen arányban és mely országokban kívánnak részt venni a kormány által támogatott kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokon – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

hirdetés

Kásler Miklós közölte, a kormány mindent megtesz a nyelvtanulás támogatása érdekében, mivel az egyaránt jó a magyar nemzetnek és az egyéneknek. Régóta közismert, hogy az egyetemi felvételik nyelvvizsgához kötöttek lesznek, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy teljesítse ezt az elvárást – tette hozzá.

A program keretében minden 9. és 11. évfolyamra járó diáknak, összesen 140 ezer tanulónak lehetővé teszik, hogy két hetet töltsön el egy olyan országban, amelynek a nyelvét Magyarországon tanulja – mondta.

hirdetés

Kásler Miklós tájékoztatása szerint a gyerekek nagyon intenzív, 20-25 órás nyelvi kurzuson vehetnek majd részt, miközben szállásukat is nyelvi környezetben próbálják megoldani.

Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos emlékeztetett arra, a kormány februárban döntött a program elindításáról, amelyben a diákok saját döntésük alapján, alanyi jogon vehetnek rész. A fiatalok egyénileg vagy szervezetten is utazhatnak, a nyelvtanfolyamokat pedig iskolájuk külföldi partnerintézményében vagy egy minősített nyelviskolában vehetik igénybe – mondta.

Kiemelte, a kabinet tervei szerint a programban történő részvétel semmilyen terhet nem tesz majd a családok vállára, a támogatás ugyanis az utazás, a nyelvtanulás, a szállás, az ellátás és a biztosítás költségeire is kiterjed. Bartos Mónika azt mondta, remélik, hogy a programban részt vevő gyermekek nagyobb kedvvel gyakorolják majd az általuk választott első idegen nyelvet.

Szólt arról is, az összes iskolafenntartónak és intézményvezetőnek részletes tájékoztatót küldtek a program feltételeiről. Az iskolák egy internetes felületen jelezhetik, hogy az intézményükben tanulók közül hányan szeretnének részt venni a programban, milyen formában oldanák meg az utaztatást, melyik országokba és mikor szeretnének menni – közölte.

A miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy már most elinduljon egy párbeszéd a tanárok, a diákok és a szülők között a programról. Bartos Mónika kérdésre válaszolva elmondta, a diákok várhatóan a jövő év elejétől jelentkezhetnek a programra, de novembertől már az interneten elérhetik a lehetséges célpontokat, így az utazás tervezése már akkor elkezdődhet.

Megjegyezte, mintegy 750 külföldi nyelviskolának juttattak el kérdőíveket arról, hogy részt kívánnak-e venni a programban, a válaszokat szintén szeptember 30-ig várják.

Forrás: Eduline