Ráerősít az Oktatási Hivatal a tanfelügyelők képzésére, mert a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan vonulnak nyugdíjba a következő egy-két évben, és nem minden szakterületen van elegendő utánpótlás – értesült szerdai számában a Magyar Nemzet.

hirdetés

Bánkiné Kiss Anikó, a fővárosi XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője, aki az elsők között lett tanfelügyeleti és minősítő szakértő, és a kezdetektől részt vett a szakértők képzésében is, a lapnak azt mondta: eleinte a szakképzés és az óvodapedagógia területén volt hiány tanfelügyelőkből, mostanában ez inkább a természettudományos szakokon érezhető. A közeljövőben várhatóan növelik a szakértői létszámot, több képzés indul, és módszertani megújulás is várható. 

Beszélt az intézményvezető arról is: fontos tudatosítani az érintettekben, hogy a rendszer a tanítás-tanulás folyamatának eredményességét hivatott javítani, és nem azért van, hogy nyomást gyakoroljon vagy felesleges többletterhet rakjon a pedagógusok vállára. “Az utóbbi években egyre inkább rájöttek a kollégák, hogy abszolút fejlesztő célú vizsgálatról van szó, amelyben nem is az ellenőrzés a lényeg, hanem a szakmai támogatás, a jó gyakorlatok feltárása” – fogalmazott. 

Mint mondta, az értékelési szempontok között szerepel egyebek közt az, hogy mennyire biztos a pedagógus módszertani felkészültsége, tudja-e érvényesíteni az egyéni bánásmódot, mennyire kelti fel és tartja fenn a tanulók érdeklődését, figyelembe veszi-e a gyerekek aktuális fizikai, érzelmi állapotát, megértő módon reagál-e a hibákra, ösztönzi-e a gyerekek közti véleménycserét, előítélet-mentességre nevel-e, jól kezeli-e a konfliktusokat. Emellett vizsgálják a kommunikációt, a problémamegoldást és szakmai felelősségvállalást is. 

 Bánkiné Kiss Anikó azt is elmondta, hogy az ellenőrzés nem von maga után szankciót, és szó sincs arról, hogy bárkinek az állása veszélybe kerülne a tanfelügyelet miatt. Külön díjazás nem jár a tanfelügyeletért, a többletet a mesterpedagógusi bér garantálja – derül ki a cikkből.

hirdetés

Forrás: Eduline