A túl sok adminisztratív munka, kevés fizetés és egyéb korlátozó tényezők miatt óvodapedagógusok hagyják el a pályájukat. Vannak, akik csak akkor mennének vissza a szakmájukba dolgozni, ha rendszerszinten történne valami változás.

hirdetés

A diploma megszerzése után három évet dolgoztam a szakmában, azonban idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert – mesélte egy pályaelhagyó az abcug.hu-nak, amely több hasonló sorsú óvodapedagógus jelenlegi helyzetéről is beszámol.

Az óvodában teljesen ellehetetlenítik a munkát, és ettől már nem éreztem jól magam, mindezt egy nagyon alacsony fizetésért, miközben diplomával és nyelvvizsgával egy multinál sokkal többet lehet keresni

– magyarázta az óvodapedagógus, aki főként azért döntött a pályaelhagyás mellett, mert a ránehezedő plusz (papír)munka miatt nem tudott annyi érdemi időt tölteni a gyerekekkel, mint amennyit szeretett volna. Természetesen a fizetése sem tartotta a helyén: még a szabadsága alatt is munkát kellett vállalnia ahhoz, hogy legyen egy kis tartaléka, amiből esetleg elmehet nyaralni. Óvónőként a pótlékokkal együtt havonta nettó 148 ezres fizetést vitt haza, amiből csak úgy tudott megélni, hogy akkoriban a testvéreivel lakott egy közös tulajdonú lakásban.

Egy másik, szintén pályaelhagyó óvodapedagógus arról számolt be, annyira ellehetetlenítették a korábbi munkáját, hogy miután visszament az óvodába dolgozni (három évvel a gyereke születése után), fél éven belül felmondott. Ő jelenleg még nem tudja, hogy mivel fog a későbbiekben foglalkozni. De van, aki már is úgy döntött, szerencsét próbál egy másik országban. Mivel nem beszélte a nyelvet, egy szálloda éttermében kezdett pincér segédként, havi 1300 eurós fizetésért.

Egyikőjük arról is beszélt, csak akkor menne vissza a szakmájába dolgozni, ha “valami csoda folytán” rendszerszinten nem történik valami változás. A jelenleg pályán maradt pedagógusokról pedig azt mondták: sakkban tartja őket a rendszer. A számtalan új törvény rengeteg adminisztratív munkát és folyamatos ellenőrzést hozott magával. Mindent ellenőriznek, és valahogy azt érzi az ember, hogy egy ici-picit sem hibázhat, minden pillanatban tökéletesen kell teljesítenie. Ami hosszú távon felőröl, sokan, akik nem ezen a pályán dolgoznak, el sem tudják képzelni – írják.

hirdetés

Iskolaérettség

Új törvények azonban vannak a gyerekeket érintően is. Januártól az óvodák helyett az Oktatási Hivatal (OH) dönt arról, maradhat-e a hatéves gyerek még egy évet az óvodában – alapszabályként minden gyereknek, aki augusztus 31-ig betölti a hatot, szeptemberben óvodába kell mennie. A kérelmet minden év január 15-ig kell majd benyújtani az Oktatási Hivatalnak. Ezt az OH a szülő indoklása és a csatolt dokumentumok alapján bírálja el, de a helyi pedagógiai szakszolgálatok segítségét is kérheti.

Forrás: Eduline