Hirdetés

Hírek

Érettségi hírek


A PDSZ szerint az oktatás területén a “parlamenti henger átmegy mindenen”

2019. december 2., hétfő

Többek között a központosítás és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza meg az oktatáspolitikát – mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője Szabad Oktatást! elnevezésű rendezvény záró eseményén vasárnap Budapesten. Hirdetés Szűcs Tamás a Kossuth téri rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a kézi vezérlés, a központosítás, a hatalmi gőg és a társadalmi párbeszéd hiánya határozza…

Márciusban kezdődik az M3-as középső szakaszának felújítása: ezeket a diákokat érinti

2019. december 2., hétfő

Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést – közölte a BKV Zrt. múlt hét csütörtökön az MTI-vel. Mutatjuk, hogy melyik iskolákat és egyetemeket érinti majd elsősorban a változás. A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed…

Ezek a legjobb magyar egyetemek: friss bölcsészettudományi rangsor

2019. december 2., hétfő

A bölcsészettudományi képzéseket indító intézmények hallgatói kiválóság alapján összeállított rangsorát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara, az oktatói kiválóság alapján kialakult listát pedig holtversenyben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara vezeti. Újságárusoknál a HVG Diploma 2020 kiadványa. A hallgatói kiválóság alapján összeállított 2020-as rangsor első helyét az Eötvös…

Milyen egyetemi, főiskolai képzésekre jelentkezhettek 2020-ban? Itt van minden tudnivaló

2019. december 2., hétfő

Milyen képzési szintek a magyar egyetemeken, főiskolákon, és mennyi idő alatt végezhetitek el az egyes képzéseket? Korábban már ajánlottuk a Felvi szakkeresőjét, ahol megtaláljátok a titeket érdeklő képzés részleteit, most pedig az egyes képzési szinteket vesszük sorra. A magyar felsőoktatásban három képzési szint épül egymásra: az alapképzés, a mesterképzés és doktori képzés. Emellett vannak osztatlan képzések…

Ezek a legfontosabb decemberi dátumok és határidők

2019. december 2., hétfő

Mik lesznek a legfontosabb dátumok ebben a hónapban akár a köz-, akár a felsőoktatást illetőleg? Eseménydús ünnepek előtti időszak vár a diákokra, tanárokra egyaránt. Itt vannak a legfontosabb dátumok. December 6. Eddig a napig kell jelentkezniük a diákoknak a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgájára, amely sok iskolába való bejutáshoz szükséges követelmény. Az írásbeliről itt olvashattok…

Vasárnap délutáni nosztalgia: emlékeztek még erre a honlapra?

2019. december 1., vasárnap

Zseniális képet tett közzé az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár: így nézett ki az intézmény első honlapja. Időutazás 1996-ba. Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egy, a könyvtár első honlapjáról készült screenshotot tett közzé Facebook-oldalán. A kép 1996. november 19-én készült, vagyis 23 éve ezt látták azok, akik online szerettek volna többet megtudni az intézményről….

Ilyen volt az idei, és ilyen lesz a következő év: tippek a tervezéshez

2019. december 1., vasárnap

Szívesen átlátnátok, hogy mit sikerült elérnetek ebben az évben, és megterveznétek azt, hogy mit visztek tovább ezekből az új évbe? A könnyebb átlátáshoz, tervezéshez ajánlunk egy szuper oldalt, ahonnan ingyen tölthettek le egy teljes füzetet. Nyelvvizsga, diplomamunka, esetleg jogosítvány? Az elképzelt célokhoz érdemes néha tervet is készíteni, ezért érdemes letöltenetek a YearCompass ingyenes füzetét az egész éves tervezéshez….

Kiből és hogyan lehet magántanuló? Infók és részletek

2019. december 1., vasárnap

Kiből lehet magántanuló és milyen szabályai vannak a jelentkezésnek? Összegyűjtöttük a legfontosabb infókat, valamint arról is írunk, mi történik a tanulói jogviszonnyal iskolaváltás esetén. Szeptember elseje óta változtak a magántanulókat érintő szabályok: azóta az Oktatási Hivatalnál kell engedélyeztetni az úgynevezett egyéni tanulói munkarendet, vagyis a korábbi magántanulói jogviszonyt. Kiből lehet magántanuló? Egyedi és indokolt esetekben lehet valakiből egyéni…

Tüntettek a tanárok, kihirdették a szakképzési törvényt, változtak az érettségi szabályai – a hét hírei

2019. december 1., vasárnap

Szombaton több ezer tanár tüntetett Budapesten, többek között január 1-jétől 30 százalékos béremelést és a szakképzési törvény jelen formájában való visszavonását követelik. A nagy vihart kavaró jogszabályt, amely értelmében a szakoktatók elveszítik közalkalmazotti státuszukat, a héten hirdették ki. Annak viszont diákok tízezrei örülhetnek, hogy ismét lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból. A hét legfontosabb hírei…

Kikapcsolódás és ünnepekre hangolódás: programajánló a következő hetekre

2019. november 30., szombat

Időt szorítanátok egy kis szabadidős programra az ünnepek előtt? Jó tudni például, hogy a legtöbb vásár november 30-án nyit, de az igazán ünnepekre hangolódós programok is ekkor kezdődnek. Ajánlunk nektek néhány kulturális és szórakoztató eseményt. Frissen megjelent könyvek Ha érdekelnek titeket az frissen megjelent könyvek, netán még előadásokon is részt vennétek az írókkal, a Libri…

Országos tanártüntetés lesz ma, a minisztérium már óvatosabban sorosozik

2019. november 30., szombat

A ország minden részéből érkező demonstrálók déltől gyülekeznek az Akadémia előtt, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által szervezett tüntetéshez több másik szakszervezet is csatlakozott. A tanárok az alacsony bérek, a túlórák, a pedagógusok és diákok munkaterhei, illetve az iskolaérettségi vizsgálatokat és a szakoktatók státuszát érintő változások miatt tiltakoznak. A minisztérium azt írja, kész megvizsgálni a bérigényeket….

Tüntetnek a tanárok – percről percre

2019. november 30., szombat

14:57 Felolvassák a Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek címzett, és a minisztériumok képviselőinek ma átadott petíciót. A követelések: 14:55 Szabó Zsuzsanna azt kéri, az esernyőt rakják ki minden iskolában jól látható helyre, és ne csukják össze, amíg a követeléseik nem teljesülnek. 14:50 A PSZ elnöke arra kéri a tüntetőket, a helyzethez illő fekete esernyők alatt mutassák meg…

Sok múlik a szövegértésen, mégis rosszul teljesítünk belőle

2019. november 30., szombat

A szövegértés alapvető készségnek tűnik, amit már általános iskolás korában elsajátít minden diák. A kutatási adatok azonban arról számolnak be: nagy a baj ezen a területen, sok felnőtt számára is gondot okoz bonyolultabb szövegek feldolgozása, megértése. És éppen ezért lehetséges, hogy a matematikaórán felmerülő akadályok nagy része is ebből fakad? A magyar 16-65 évesek a…

Erre is szükség lenne az iskolában, de a pedagógusok leterheltsége miatt nincs rá mód

2019. november 29., péntek

Az álhírek problémáját mind a diákok, mind a tanárok jelentősnek látják, az oktatási rendszer ugyanakkor kevésbé képes kezelni ezt a jelenséget főként a pedagógusok leterheltsége miatt. Egy friss kutatás hívja fel a figyelmet a téma fontosságára. Kritikus gondolkodás, forráselemzői készség – többek között ezeket a készségeket kellene fejleszteni az álhírek ellen, derült ki a tanárok, diákok…

Friss adatok: sok iskola közelében súlyosan szennyezett a levegő

2019. november 29., péntek

A Greenpeace az elmúlt egy hónapban fővárosi és vidéki iskoláknál, óvodáknál mérte meg a nitrogén-dioxid-szennyezettséget. A vizsgálat 41 intézményből 28-nál mutatott jelentősebb, ezen belül három esetben kifejezetten magas szennyezettséget. A Greenpeace tavaszi méréseit megismételve 2019. szeptember 17. és október 15. között még több helyszínen vizsgálta a levegő nitrogén-dioxid-szennyezettségét diffúziós csövekkel – ezúttal nem csak fővárosi,…

Félmillió forint: ennyit kereshetnének a külföldi nyelvtanfolyamok kísérőtanárai?

2019. november 29., péntek

Mennyit keresnének a diákokat külföldi nyelvtanfolyamra kísérő tanárok? A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jogásza átfogóan utánajárt a törvényeknek, szabályoknak a téma kapcsán. A kormány a 2020/21-es tanévtől indítja el a programot, melynek keretében évente 140.000 kilencedikes és tizenegyedikes diák mehetne két hétre külföldre nyelvet tanulni, mindezt kísérőtanárok jelenlétében – akikről kiderült, mennyit keresnének mindezzel. A PDSZ jogásza,…

Használhatatlanná vált a tornaterem egy dunakeszi iskolában, az összes tesióra elmaradt

2019. november 29., péntek

Gyakorlatilag teljesen használhatatlanná vált az elmúlt évek során a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tornaterme. Eső idején már vödrökkel és ládákkal sem tudja az iskola megvédeni a padlót borító parkettát, a beázott teremben pedig több helyen annyira felpúposodott a padló, hogy az már balesetveszélyes – írja az Index egy birtokába került levél alapján. Az Indexnek küldött levél szerint…

A PSZ szerint valótlansággal teli a levél, amellyel az államtitkár nyugtatná a szakoktatókat

2019. november 29., péntek

Szerdán körlevelet küldött a szakképzési centrumoknak a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, amelyben arról győzködi a szakképzésben oktatókat, jól járnak a közalkalmazotti jogviszony elveszítésével – írja a Népszava. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a levél több dolgot elhallgat, illetve valótlanságot állít. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szerdán – három nappal a november…

Befejeződött a Hongkongi Műszaki Egyetem átvizsgálása, ezeket hagyták maguk után a tüntetők

2019. november 29., péntek

Majdnem négyezer Molotov-koktélt és egyéb fegyvereket is talált a rendőrség a 11 napig a tüntetők által elfoglalt campuson, amelyet átadtak az egyetem vezetőségének. A rendőrség körülbelül százfős csapata pénteken végzett a Hongkongi Műszaki Egyetem campusának átvizsgálásával, ami két napig tartott. A rendőrség 3989 darab bekészített Molotov-koktélt, 1339 darab, robbantáshoz felhasználható alkatrészt, 601 üveg maró folyadékot és 573 darab fegyvert talált…

Kötelező iskolakezdés: több időt kaphatnak a szülők a felmentési kérelem benyújtására?

2019. november 29., péntek

Januártól az óvodák helyett az Oktatási Hivatal dönt arról, maradhat-e a hatéves gyerek még egy évet az óvodában. A szülőknek csak pár hetük van a felmentési kérelem benyújtására – az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt javasolja, első alkalommal a határidő január 15. helyett január 31. legyen. Összegző módosító javaslatot készített az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a szakképzési…

Három hónap után felmondott a milliós tandíjú Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója

2019. november 29., péntek

Szeptemberben nyitott meg a Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD), de máris igazgatóváltásra kerül sor. Felmondott Öreg János, az első tanévét szeptemberben – két óvodai és két általános iskolai csoporttal – kezdő Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) igazgatója – írta meg a civishir.hu. Az iskola első nyílt napját november 27-én tartották az érdeklődő szülőknek és diákoknak,…

Itt a vége? Kihirdették a szakképzési törvényt, hiába tiltakoztak a szakszervezetek

2019. november 29., péntek

Megjelent az új szakképzési törvény a november 28-ai Magyar Közlönyben. A jogszabály értelmében a szakoktatók jövő júliustól a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak majd, a szakszervezetek tiltakozása ellenére. Kihirdették a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott szakképzési törvényt a Magyar Közlöny november 28-i, 191. számában, így az már biztosan életbe lép. Ahogy megírtuk,…

Felvételi 2020: ezekre a szakokra kerülhettek be emelt szintű érettségi nélkül

2019. november 29., péntek

Van-e olyan szak, amelyen nem érvényes az emelt szintű érettségi követelménye? Itt vannak a tudnivalók. A 2020-as felvételin már csak az kerülhet be alap- és osztatlan képzésre, akinek van legalább egy emelt szintű érettségije. Ugyanakkor, ha olyan szakra jelentkeztek, amelyen a felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga alapján állapítják meg, nem kell teljesítenetek ezt a…

Érettségi szabályok: több tízezer diák örülhet ennek a változásnak

2019. november 29., péntek

A 2020. tavaszi vizsgaidőszaktól kezdve újra lehet előrehozott érettségit tenni természettudományos tárgyakból is, és nem csak az őszi vizsgaidőszakban. Erre az előrehozott érettségi 2005-ös bevezetésétől 2013 őszéig volt lehetőség, a vizsgatípus pedig nagyon népszerű volt a diákok körében – így most sokan örülhetnek. Ahogy beszámoltunk róla, módosították az érettségi vizsga szabályairól szóló kormányrendeletet. A következő vizsgaidőszaktól…

Többnapos tiltakozás kezdődik ma az oktatást érintő változások és problémák miatt

2019. november 29., péntek

A szakszervezeteknél, a diákoknál és a szülőknél is betelt a pohár: a következő napokban több esemény és országos tüntetés is lesz többek között az alacsony tanári bérek, a pedagógusok és a diákok munkaterhei, a hatévesen kötelező beiskolázás és a szakoktatók státuszának változása miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az iskolaérettségi vizsgálatok változása ellen folyamatosan tiltakozó…

Egyetemi támogatások: ebben a keresőben találjátok az ösztöndíjak listáját

2019. november 29., péntek

Egyetemisták vagytok és szeretnétek tisztában lenni azzal, hogy milyen támogatásokat, ösztöndíjakat igényelhettek? Itt egy ösztöndíjkereső, amiben mindent megtalálhattok. Ahogy arról már írtunk többször is, idén február 1-től 8 százalékkal (119 000 forintról 128 520 forintra) emelték a hallgatói normatíva összegét. Az már egy ideje nem kérdés, hogy jövőre további csaknem 30 százalékkal, 166 600 forintra…

Hamarosan többezer forintot kell fizetnie azoknak, akik nem tanultak tovább

2019. november 29., péntek

Kiknek és pontosan mennyit kell fizetniük? Itt vannak a részletek. Ha már nem álltok hallgatói vagy tanulói jogviszonyban, de még munkát sem találtatok, akkor fizetnetek kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Azoknak ugyanis, akik tavasszal fejezték be a középiskolát, egyetemet vagy főiskolát, október 31-ig érvényes a diákigazolványuk, ezután nekik 45 nap áll a rendelkezésükre, hogy igénybe vegyenek…

Ilyen a világ legjobb könyvtára: még Playstation, Nintendo Switch és Xbox is van

2019. november 28., csütörtök

Nem minden könyvtár dohos, régi és pókhálós. Erre példa Oodi Könyvtár is Helsinkiben, amit a világ legjobbjának választottak és néhány hónappal a megnyitása után már turistaattrakció. Az Oodi Könyvtárat augusztus végén a világ legjobb közkönyvtárává választották az IFLA döntése alapján, a könyvtárak nemzetközi szövetsége a közösségi kialakítást, az építészeti értékeket és az új szolgáltatásokat emelte…

“Kicsi a borsó és éretlen. Menjen a levesbe?” – szülők tiltakoznak a kötelező beiskolázás ellen

2019. november 28., csütörtök

Online tiltakozó akciót indított a Szülői Hang Közösség, amelyben szülők, tanárok és szakemberek mutatják meg, mit gondolnak arról, jövőre minden hatéves gyereknek iskolába kell mennie, a felmentésről pedig az Oktatási Hivatal dönt majd. Válogatás a fotókból. Ahogy beszámoltunk róla, januártól annak a gyereknek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptembertől iskolába kell mennie. A…

Fekete esernyővel az oktatásért: országos tüntetést tartanak a szakszervezetek

2019. november 28., csütörtök

Budapesten tart országos demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) más oktatási szakszervezetek és konföderációk támogatásával. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) oktatási kormányzattal folytatott tárgyalásai csaknem egy év alatt sem vezetettek eredményre a béremelésről és a tanárok óraszámának csökkentéséről. A PSZ a magyar közoktatás napjáig (november 22-éig) adott határidőt a kormánynak követelései teljesítésére. A kormány nem hozott döntést,…

Hiába dolgoztak keményen a tanárok és a diákok, évek óta nem kapják meg a megígért bért és ösztöndíjat

2019. november 28., csütörtök

Több száz tanár és több ezer diák nem kapta meg a megígért fizetést, illetve ösztöndíjat, ami egy uniós felzárkóztatási programban való részvétel miatt járt volna nekik. Egy pedagógus pert nyert az ügyben, a többiek viszont fáradtak a cselekvéshez. A projekt vezetői és az érintett minisztériumok nem nyilatkoznak – írja a 24.hu. Az út a szakmaválasztáshoz…

Párhuzamos képzések: így végezhettek el egyszerre két szakot is ingyenesen 2020-tól

2019. november 28., csütörtök

Jövőre szeretnétek felvételizni, de már most is egyetemisták vagytok? Mutatjuk, hogyan tanulhattok párhuzamos képzésben. Ha 2020-ban vágnátok neki a felvételinek és már most is egyetemisták vagytok, akkor ne aggódjatok, így is jelentkezhettek újabb képzésre. Sőt akár egyszerre el is végezhetitek őket államilag támogatott formában. Most összeszedtük, mire kell figyelnetek. Hogyan lehet egyszerre két képzésen tanulni…

Felvételi 2020: ilyen végzettséggel kerülhettek be a különböző képzésekre

2019. november 28., csütörtök

Nem mindegy, milyen végzettséggel vágtok neki – először vagy újra – a felvételinek: mutatjuk, milyen fajta képzésekre jelentkezhettek érettségivel, alap- vagy mesterszakos diplomával, illetve a régi rendszerben szerzett egyetemi, főiskolai oklevéllel. A felsőoktatásba való bekerülés egyik feltétele, hogy rendelkezzetek az adott képzési szinten való továbbtanuláshoz szükséges végzettséggel. A magyar felsőoktatásban három képzési szint épül egymásra:…

Galéria: így néz ki a hongkongi műszaki egyetem campusa a megszállás után

2019. november 28., csütörtök

Molotov-koktélok, megrongált automaták és szemét maradt a Hongkongi Műszaki Egyetem campusán az épületet 11 napon át megszállva tartó tüntetők után. A rendőrség csütörtökön elkezdte átvizsgálni a campust. Reggel 8 órakor mintegy száz fős, bűnüldözőkből, rendőrségi tárgyalókból, pszichológusokból, mentőkből és tűzoltókból álló csapat lépett be az egyetem területére. Chow Yat-ming rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta: a műveletben rohamrendőrök nem…

Szakadékba zuhant egy általános iskolásokat szállító busz Peruban

2019. november 28., csütörtök

Balesetet szenvedett egy általános iskolásokat is szállító busz szerdán a perui Cusco városának térségében, heten életüket vesztették és 39-en megsérültek – közölte az Andina perui hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva. A halottak között hárman tizenegy éves diákok voltak, a sérültek között pedig többen súlyos állapotban vannak. A sérültek között 15 diák is van. A busz…

Érettségi 2020: így érdemes már most gyakorolni az írásbeli vizsgára

2019. november 28., csütörtök

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni, ilyen az érettségi felkészülés is. Most két módszert ajánlunk, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni, és mindent átnézni. Habár még messze a következő érettségi időszak, nem árt idejében elkezdeni felkészülést. Ha ti is 2020-ban vizsgáztok és nem szeretnétek mindent az utolsó pillanatra hagyni, akkor már akár a…

Örülhetnek az egyetemisták: jövőre tovább emelkedik a hallgatói normatíva

2019. november 28., csütörtök

Tíz év után, tavaly döntött a kormány a hallgatói normatíva emeléséről – a korábbi 119 ezer forintos összeg 2020-tól pedig 166 600 forintra emelkedik majd. Itt vannak a részletek. Idén február 1-től 8 százalékkal (119 000 forintról 128 520 forintra) emelték a hallgatói normatíva összegét. Az már egy ideje nem kérdés, hogy jövőre további csaknem…

Ezek a legjobb francia egyetemek: tények és érdekességek a top ötről

2019. november 28., csütörtök

Szeptemberben tette közzé a brit Times Higher Education (THE) legfrissebb, 2020-as egyetemi rangsorát, amelyben a francia egyetemek is előkelő helyet foglalnak el. Melyek a legjobb intézmények, és milyen képzéseket kínálnak? Itt a top ötös lista. Szeptemberben jelent meg a londoni székhelyű Times Higher Education (THE) friss világrangsora, amelyben az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek…

Friss felsőoktatási rangsor: ezek a legjobb műszaki egyetemek

2019. november 28., csütörtök

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara vezeti a műszaki képzéseket nyújtó intézmények hallgatói kiválóság alapján összeállított rangsorát, az oktatói kiválóság terén pedig a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara lett a legjobb. Újságárusoknál a HVG Diploma 2020 kiadványa. A hallgatói kiválóság alapján összeállított 2020-as rangsorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem karai taroltak: a…

Sikeres nyelvvizsga? Tippek a szóbelire való felkészüléshez

2019. november 27., szerda

Ti is jobban féltek a szóbelitől, mint az írásbeli feladatsortól? Ezekkel a módszerekkel fejleszthetitek a kiejtéseteket, szókincseteket, kommunikációs készségeiteket és nem fog gondot okozni a bemutatkozás és a beszélgetés sem. Keressetek beszélgetőpartnert A szóbelire való felkészülés legjobb módja az, ha tényleg beszélgettek valakivel – ha anyanyelvű az illető, annál jobb. Első körben a helyi Facebook-csoportokban,…

Ezzel a szuper módszerrel hatékonyan tanulhattok a vizsgákra

2019. november 27., szerda

Sok a tanulnivalótok a ZH-k és a vizsgaidőszak miatt? Csak pár napotok van egy-egy beadandó megírására? Egy olyan népszerű technikát mutatunk, amivel rövidebb idő alatt több munkát végezhettek el, és közben sikerélményeket is szerezhettek. A pomodoro módszert egy a vizsgaidőszakokkal küzdő diák, Francesco Cirillo találta fel, és az általa használt paradicsom formájú konyhai időzítőről nevezte el….

Ingyenes vonatjegyek: még egy napig pályázhattok a külföldi utakra

2019. november 27., szerda

Újra pályázhatnak a középiskolások az ingyenes európai vonatjegyekre, itt vannak a részletek. Ahogy már korábban is írtunk róla, újra pályázhatnak a középiskolások az ingyenes európai vonatjegyekre. A következő jelentkezési időszak 2019. november 28., csütörtök, közép-európai idő szerint déli 12 óráig tart. Kik jelentkezhetnek? akik 2001. január 1. és 2001. december 31. között születtek (a két…

Ingyenes felvételi felkészítőt indít a kormány a kötelező emelt szintű érettségi miatt

2019. november 27., szerda

Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.  Kifejtette: 2020-ban változnak a…

Izgalmas fejtörő szerda délutánra: nektek megvan a helyes válasz?

2019. november 27., szerda

Lássuk, kifoghat-e rajtatok ez a feladat. Mennyi idő alatt tudjátok megoldani? Teszteljétek magatokat. A mai fejtörőnket is a HVG Könyvek Fejleszd az agyad! című kiadványából vettük. A feladvány pedig a következő: © pixabay “Egy anyukának három gyereke van, de egyik sem idősebb tízévesnél. Az átlagéletkoruk 8 év. Hány éves lehet a legfiatalabb?” Ha megvan a tipp, görgessetek…

Akkora a tanárhiány Zuglóban, hogy a szülők is a tankerülethez fordulnak

2019. november 27., szerda

Nyílt levélben fordultak a közép-pesti tankerületi központ igazgatójához a szülők a tanárhiány, a sérült gyerekek megfelelő ellátásának hiánya, a gyakori intézményvezető-váltások és a kinevezések körüli visszásságok, illetve az iskolai épületek rossz állaga miatt. Szerintük a tankerület eddig munkájának egy része csak látszatintézkedésekből állt. A zuglói problémák máshol is jelen vannak. A nyílt levél szerint a zuglói…

Nőtt a fiatal munkanélküliek száma – itt vannak a legfrissebb adatok

2019. november 27., szerda

Hétezerrel nőtt a 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma az augusztus-októberi időszakban. Ti is munkát kerestek, vagy pályakezdők vagytok? Most összeszedtünk néhány tippet, hogy könnyeb legyen az indulás. Az augusztus-októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-24 éves fiatal munkanélküliek…

Fontos szabályok: ez történik, ha nem szerzitek meg időben a diplomát

2019. november 27., szerda

Hogyan kell “törlesztenetek”, ha állami ösztöndíjasként nem végzitek el a képzést a meghatározott időben belül? Itt vannak a szabályok. 2020. január 1-jétől változnak az állami ösztöndíjas képzésre vonatkozó szabályok: eddig azoknak, akik nem szerezték még a képzési idő másfélszerese alatt a diplomát, a képzési költség felét vissza kellett fizetniük, de kérvényezhették, hogy ehelyett ledolgozzák az…

Itt vannak a részletek az iskolaérettségi vizsgálatokról: formai és tartalmi követelmények

2019. november 27., szerda

Megjelent a tájékoztatás a 2020. január 1-jével hatályba lépő új iskolaérettségi vizsgálatokról és a szülőket érintő fontosabb tudnivalókról. Itt vannak a részletek. Ahogy már többször megírtuk, januártól annak a gyereknek, aki adott év augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, szeptemberben kötelező iskolába mennie. További változás, hogy míg korábban a gyermeket ismerő óvoda felelősségébe tartozott az iskolaérettség megítélése,…

Felvételizők, figyelem! Nem mindenki kap levelet a hiánypótlásról

2019. november 27., szerda

A hitelesítési határidőt követően megkezdődik az adatok és a csatolt dokumentumok feldolgozása. Mi a következő teendő? Kik kapnak hiánypótlási felszólítást, és meddig lehet pótolni a dokumentumokat? Legkésőbb december 26-ig általános tájékoztatást kaptok az egyes pontszámítási módokhoz szükséges dokumentumokról és ezek ellenőrzéséről. Ezen felül legkésőbb 2020. január 3-ig ha hiányosan nyújtottátok be a jelentkezéseteket, akkor a felvételiben megadott e-mail címetekre…

Már majdnem az összes tüntető elhagyta a Hongkongi Műszaki Egyetemet

2019. november 27., szerda

Csaknem az összes tüntető elhagyta a korábban ostromolt műszaki egyetem kampuszát – közölték kedden egyetemi vezetők, miután a személyzet tagjai és egészségügyi dolgozók átvizsgálták a kampusz területét. Az illetékesek elmondták, hogy egy “érzelmileg instabil” állapotban lévő női tüntetőre bukkantak, miközben a keresőcsapatok komoly károkat fedeztek fel. Az egyetemet több mint egy hete vette körül a…

Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!