Szerencsés vagyok, a végtelenségig tudnàm írni: Hálás vagyok Békés-Kanalas Mártának, aki a világ legtutibb kémia tanára  és olyan szeretettel tanít, hogy az embernek már csak ezért is van kedve ott lenni. Hálás Harmati Gábornak, mert megtanított németül, pedig én szentül hittem, hogy nem vagyok rá képes. Hálás vagyok Róka Szabolcsnak, mert megmutatta, hogy a biológia jó dolog, és hitt benne, hogy belőlem is lehet még valami jó. Hálás vagyok Vendégh Andreának, azért rengeteg beszélgetésért, időért, szeretetért és barátságért. Na meg az irodalom órákért. Hálás vagyok Murányi Mártinak, mert megtanította, hogy “nem áll meg a négyes-hatos” csak mert nem tudtam leírni a dallamdiktálást. Meg még annyi mindenért, a feltétlen szeretetért, elfogadásért. Sipos Mariannak, mert nagyon jó ember, és nagyon jó tanár. Remélem, egyszer viszonozhatom, amit Tőled kaptam. Hálás vagyok Miczinger Ilonának, mert jobb zongorakísérőt és embert keveset hord a hátán a föld. Na meg humora is feledhetetlen. Hálás vagyok Komáromy Adélnak, aki rengeteg szépséget mutatott nekem a zenéről, meg az életből. Csereklyei Andreának, aki valóban mindent megpróbált. Meg még annál is többet. Ott kezdtem el felnőni. Horváth-Márton Leventének, akivel olyan jó volt összemosolyogni. Jó, hogy vannak emberek akik tetteikben is keresztények, nem csak szavaikban. A Tanàr Úr pont ilyen. Füri Csillának, mert megtanított úszni, és belém ültette a gondolat csíráját, hogy minden csak akarat kérdése. Szattler Bori

Hálás vagyok Mariann néninek, mert sokkal több volt egy angol tanárnál. Mindig mellettem volt, segített nekem, és talán a legfontosabb, hogy hitt bennem, akkor is, amikor én saját magamban nem. Juhász Laura

Hálás vagyok Tiszavölgyi István Igazgató úrnak – budapesti Árpád Gimnázium -, mert megtanította a gondolkodás fontosságát. Tőle tanultam, hogy a legfontosabb kérdés a miért, amelyre magunknak kell a választ megtalálni kritikus olvasással, gondolkodással. Hatalmas empátiával kezelte kilengéseimet. Néha magam is megdöbbenek, mikor egyetemi oktatóként az ő módszereit használom gondolkodás nélkül. Köszönöm Igazgató Úr! Kiss Rita

Drága Pedagógusok! Édesanyaként szeretnék köszönetet mondani néhány a gyermekeim életében fontos szerepet játszó PEDAGÓGUSnak. Elsőként említeném Anikó lányomnak segítőket: Gödöllő Erkel Ferenc Általános Iskolából Lívia néni! Köszönöm hogy megláttad és megmondtad, hogy probléma van és segítettél, hogy erre a problémára kapjunk segítséget! Gabi néni, köszönöm, hogy segítettél a lányomnak tanulni, megmutattad, hogy nem ördögtől való tevékenység és segítettél szép eredményeket elérni hátrányos helyzetből is. Gyuri bácsi, osztályfőnökként köszönöm a sok gondoskodást és sok nevetést. Gödöllő Madách Imre Szakközépiskolából: Deme tanár úr, köszönöm, hogy 4 éven keresztül segítetted a lányomat és eljutott az érettségiig, mindezt sok-sok nevetéssel és jókedvvel! Köszönöm, Kati néni, Szilvi néni, akik még a mai napig segítenek a lányomnak megszerezni a mestervizsgát! Kinga lányom segítői: Szécsény II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából Mariann néni, Orsi néni! Ti csodák vagytok! Nektek köszönheti a lányom, hogy megtanult tanulni, megtanulta szeretni a tudást, hogy mindig többet és többet érjen el. Gödöllő Erkel Ferenc Általános Iskolából  Ildikó néninek köszönöm, hogy segítettél a lányomnak beilleszkedni az új osztályba és szeretted, segítetted Kingámat a beilleszkedésben. Misi bácsi, köszönöm, hogy kis szigorral, de jókedvvel kísérted végig a ballagásig Kingát. Kati néni, aki a matekot próbáltad a lányom fejébe erőltetni! Gödöllő Török Ignác Gimnáziumból Györgyi néninek, aki első találkozásunkkor megjegyezted, hogy mindegy gyerek humán beállítottságú, de tudják-e, hogy te kémia tanár vagy! Sok-sok szeretettel törődéssel segítettél eljutni a lányomnak az ELTE biológia szakára is, ahol most már a doktori iskola padjait koptatja. Végül Ádikám pedagógusait is meg kell említenem: Köszönöm a Gödöllő Petőfi Sándor Általános Iskolából Éva néninek, aki megismertetted a fiamat a színjátszással, a dráma csodájával, aki megmutattad, hogy milyen úton kell haladni, milyen úton érdemes haladni, hogy boldogulj az életben! Tibi bácsi, aki folytatod ezt az utat! Aki idióta kamaszokból tudsz, képes vagy csapatot csinálni, akik összetartanak kiállnak egymásért és magunkért. Gabi néni, aki az angol nyelv rejtelmeit mutatod meg úgy, hogy játéknak tűnik a tanulás. Magdi néni, aki magánórákon biztosítod, hogy a magyar dolgozatok mindig sikerüljenek, és nem utolsó sorban Kati néni, aki nyugdíj mellett is képes vagy Kingám után most Ádim matektudását csiszolgatni! Nincsenek szavak, milyen mély hálával tartozunk ezeknek az embereknek. Akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve gondoskodnak a gyerekeinkről. Aki a szülők partnere, hogy a gyerekből tisztességes, becsületes, tanult felnőtt váljék. Mert meggyőződésem, hogy ez csak együtt megy! Csak a szülő és pedagógus együtt tudja a gyermeket terelgetni az élet veszélyes tengerén! Köszönöm az összes PEDAGÓGUSNAK az életét! <3 Üdvözlettel és hálával: Oláhné Ny. Zsuzsanna

Hálás vagyok Horváth Cecíliának, a Móricz Gimnázium egykori történelemtanárának a törifakultációkért, kirándulásokért, Szűcs Jenőért… Biró Gergő

Hálás vagyok Siposs Katalinnak, a Fillér Utcai Általános Iskola tanítójának, hogy négy évig kitartóan próbált segíteni, hogy legyenek barátaim az iskolában is, és még mindig sokat segít nekem! Biró Klári

Egy jó pedagógus szavaival, gesztusaival, példamutatásával mély nyomokat hagy felnőtté váló tanítványaiban. Rám 4 tanárom volt nagy hatással emberileg és szakmailag is, nekik szeretnék ezen a pedagógusnapon köszönetet mondani: Hálás vagyok Oravecz Albinné tanítónőnek, aki miatt megszerettem az olvasást. Hálás vagyok balassagyarmati gimnáziumi tanárnőmnek, Hégely Györgynének, aki segített tájékozódni a történelmi korokban, rávilágított a mélyebb összefüggésekre. Hálás vagyok Dr. Kovács Győzőnének, aki nemcsak az orosz nyelvre tanított balassis éveim alatt, hanem az emberi értékekre is.Sokféle kérdésben kaptam tőle megnyugtató választ vagy útmutatást. Hálás vagyok Dr. Bacskó Józsefnének, aki megismertette velem a színházak világát és a tanítási gyakorlatomon is ellátott tanácsokkal. Nagy Enikő magyar-történelem szakos középiskolai tanár

Hálás vagyok Juhász Mária tanárnőnek és Vitár Tamás tanár úrnak, a nyírbátori Bethlen Gábor Középiskola angol tanárjainak, akik bevezettek az angol nyelv rejtelmeibe és odaadó munkájuknak köszönhetően inspiráltak, hogy a tanári hivatást válasszam. Köszönök mindent! Dzsudzsák Mónika

Azok a pedagógusok, akiknek hálás vagyok, olyan sokan vannak, hogy nem is tudok közülük egy embert kiválasztani. Hálás vagyok a csöglei Általános Iskola pedagógusainak a biztos alapokért. A pápai Türr István Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola tanárainak, akiktől a sokrétű ismeretanyagon kívül, az önálló ismeretszerzés képességét kaptam. Kollégistaként nevelőtanáraimnak is nagyon sokat köszönhetek, akik segítettek, támogattak, igyekeztek pótolni a család és az otthon hiányát. Szülőként pedig hálás vagyok gyermekeim pedagógusainak. Szakmailag kiemelkedő, csodálatos embereket ismerhettem meg tanulmányaik során. Fáró Jenőné (Márkus Etelka)

Én a középsulis német tanáromnak, Fritz Erzsébetnek köszönhetek rengeteget a Szerb Antal Gimnáziumból. Alapból angolt tanultam (akkor 7. éve), de második idegen nyelvként a németet választottam. (Felvettem ’faktos’ tárgyként is Molnárné Pohner Mariannhoz, aki szintén rengeteget segített). A közös munka során felfedezte bennem a potenciált, és végig támogatta a német tanulásomat. Ami talán ettől is fontosabb, hogy zivatarosabb napjaimon is rugdalt a nyelvvizsga fele, sőt amikor már a többi tárgy miatt letettem róla, hogy német emelt érettségire jelentkezzek, az utolsó utáni pillanatban külön megkeresett, hogy gondoljam át, mert szerinte sikerülne a vizsga, és szívesen támogatna korrepetálással is, ha szükségem van rá. Végül rábólintottam. 86%-os emelt német érettségit tettem, 98%-os szóbelivel, így B2 vizsgát szerezve német nyelvből is! A történet árnyoldala, hogy azóta gépész szakon, egyetemen nem sok időm maradt a németre, sőt a gimnáziumba se tudtam ellátogatni, hol lustaságból, hol az élet rendelte máshogy.  Mindenesetre következő szemeszteremben német szaknyelvi tárgyat veszek fel, és a gimnáziumba is tervezek visszalátogatni valamikor. Ha valakinek hálás vagyok a tanulmányaim során, ő első helyen áll. Ha Tanárnő olvassa, nem felejtettem el, hálám örök! Dénes Péter, 2012-2017NYEK

Pedagógus nap alkalmából szeretném legmélyebb tiszteletem és hálám kifejezni az összes pedagógus felé, akik a nyilvánvalóan nevetséges fizetések, valamint az egyre csorbuló jogkörük ellenére még mindig nem adták fel a reményt, és tovább tanítanak minket, gyermekeinket, unokáinkat. Köszönjük, hogy itthon maradtak a megalázó fizetések ellenére, köszönjük, hogy a pedagógusi pályát választották hivatásuknak a nyilvánvaló nehézségek ellenére, ami a bérezésen kívül még rengeteg egyéb tényezőt is magába foglal. Nem kell sorolni, akit érint, az tudja csak igazán, mennyi mindennel kell ma megküzdenie annak, aki ezt a pályát választja. Némi empátia és rálátás azonban még a laikus kívülállóban is tiszteletet és megbecsülést kell, hogy keltsen. Nemzedékeket felnevelni, útravalót adni a kezükbe egy boldogabb élet reményében már önmagában is tiszteletet érdemlő választás. Mindezt a mai magyar viszonylatban tenni, akár kezdőként, akár több évtizede a pályán lévőként úgy gondolom, még inkább nagyobb megbecsülést érdemel. Aki csak most kezd, annak köszönjük, hogy bele mer vágni, köszönjük, hogy azért tanult annyit, hogy mi is tudjunk. Köszönjük, hogy a tudását nem a felkapott, biztos megélhetést kínáló területeken bontakoztatta ki, hanem egy olyan pályán, ahol mindig többet kell beleadni, mint amennyit visszakaphat. Akik pedig már több éve pedagógusként, nevelőként dolgoznak, azoknak mindezek mellett köszönjük a kitartásukat, és hogy nem adták fel a reményt, hogy egyszer jobb lesz. Mi, akik csak köszönetet mondhatunk a munkájukért, mindannyiuknak kívánunk egy olyan jövőt, melyben a befektetett energia és a vállalt felelősség végre minden téren méltó megbecsülésben részesül! Külön szeretném kiemelni a Budakalász Gimnázium Érdi Tagintézményének vezetőjét: Falusi-Tóthné Katona Anitát, aki mindíg segített, és ha megtorpantam, tovább tolt az úton. Ugyanezen intézmény falai között dolgozik Érd legönfeláldozóbb és legszuperebb magyar-angol szakos tanára: Zsugonits Kovács Judit. Szintén többet vállal, mint hogy leadja az órát. Szívén viseli a diákok sorsát. Mindkettejüknek szeretném megköszönni azt a rengeteg segítséget, amit mint Pedagógus és mint Ember nyújtottak! Eredményekben és a megérdemelt megbecsülésben gazdag pályafutást kívánok az elkövetkezendő időkre. Remélem, még sok szerencsés ember ismerheti meg Önöket és tanulhat a kezük alatt! ❤

Köszönettel tartozom “Szandi néninek”, a BSZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanárnőjének, hogy hatalmas kitartással és rengeteg energiával eljuttatott minket a sikeres vizsgákig! ☺️ Ha kellett, anyukánk volt, bizonyos esetekben pedig barátunk és bizalmasunk! Hálásak vagyunk! – Berni és Barbi, két egykori diáklány

Én megköszömném Barabás Katalin tanárnőnek, a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium tanárnőjének, hogy főleg a kémia, de a biológia óráin is megszerettette velem e két tantárgyat annyira, hogy főtárgyaimmá legyenek és motiváljanak későbbi tanulmányaim elvégzésére, hogy gyógyszerész lehessek. Köszönöm a 6 évet, a kísérleteit, a lelkesedését. dr. Kovács Edina, gyógyszerész

Minden tanáromnak hálás vagyok, aki lelkiismeretesen tanított engem és emberséggel bánt velem. A hosszú iskolai évek alatt ők voltak abszolút többségben, köszönöm nekik. Tanárként igyekszem követni a példájukat. Csizmadia Andrea

Hálás vagyok az én Katásomnak, mindannyunk Bíró Katijának, aki úgy tanította az irodalmat, ahogy kevesen. Hagyott minket gondolkodni, és engedte, hogy önálló véleményt alakítsunk ki az irodalmi művekről. Bár évekig nem találkoztunk, de virtuálisan követte az irodalom iránti rajongásomat, olyannyira, hogy első önálló verseskötetem létrejöttét ő támogatta. Soha nem tudom ezt igazán megköszönni neki, pedig enélkül valószínűleg sose jutottam volna el oda, hogy épp a napokban a második kötetemet is a kezemben tarthatom. Köszönöm, hogy nálad tanulhattam, drága Bíró Katalin! Sárhelyi Erika

Hálás vagyok Gabanyecz Mónika Tanárnőnek, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanárának, aki négy év alatt az életem állandó részévé varázsolta a költészetet. Miatta olvasok minden egyes nap legalább egy oldalt, és miatta szeretem annyira a magyar nyelvet, amelynek szépségeiről és fontosságáról Tanárnő olyan áhítattal beszélt mindig. Köszönöm, hogy a verselemzések során mindig meghallgatta azt, hogy én mit látok egy műben s mit gondolok róla. Ezzel sokat segített abban, hogy bízzak a saját ötleteimben. Köszönöm. Alma Zöld

Hálás vagyok egykori tanáraimnak, Dóka Péterné, Magdi néninek, Dóka Péter tanárúrnak, Perosa Zita és Slava Huk tanárnőknek, amiért elindítottak az idegen nyelvek tanulásának rögös, de csodálatosan szép útján. Egyed-Béleczki Erika

Én egyszerre 2 tanárnak tartozom köszönettel, hogy eddig eljutottam: Csontákné Reszli Anikó Néni, aki a Kaposvári ll. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Tagiskolában) tanított és ő volt a legelső osztályfönőm, és köszönöm, hogy hitt bennem és bátorítást adott a nehéz időkben. Paizs Eszter tanárnő, a Kaposvári Szc Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában törit tanított nekem. Köszönöm hogy ő volt a tanárom és ő is bátorítást adott, hogy ne adjam fel és lelkesen tanuljak. De a többi tanáromnak is #hálásvagyok. Nagy Ramóna

Nemes Gábor franciatanáromnak köszönök mnden segítséget, mert bár nem folytattam a franciatanulást, odafigyelése mindannyiunkra, tanítási módszerei rendkívül sokat segítettek más nyelvek elsajátítása során (Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, Szeged, 1976-1981). Wéber Antal Tanár Úr már nincs közöttünk, az ELTE-n magyar irodalom szakon oktatott, szintén jelentősen befolyásolta az irodalomról és a világról alkotott képet. Köszönöm, hogy tanítványuk lehettem. Nyerges Kriszta

Facebook-oldalunkon közzétett felhívásunknál még többen mondtak köszönetet egykori és mostani tanáraiknak, ezek egy részét itt olvashatjátok el, a többi – Facebook-kommentként érkezett – üzenetet pedig itt találjátok:

Forrás: Eduline