Milyen volt az idei középszintű matekérettségi?

Itt van a matekérettségi megoldása

Nagyon nehéz volt. Az egész évfolyam nyűgös, többeket sírógörcs kerülgetett

– írta egy érettségiző diák. Többen úgy gondolják, hogy az első feladatsor túl könnyű volt, míg a második már nagyon nehéz. “Aki kettesért küzd, annak nagy kő eshet le a szívéről, mert a 25% nagyon könnyen összejön, viszont akinek ötös a cél, azt rendesen megizzasztotta” – számolt be egy másik diák. Azt is írták, hogy többen hamarabb beadták a feladatlapot, mert nem tudták megcsinálni.

Az előző évekhez képest

“Ennyire eltérő jellegű, összetett feladatot nem láttam még az érettségiben, pedig egy jó pár feladatsoron túl vagyok” – írta egy vizsgázó az érettségi második feladatsoráról, hozzátéve: “csak miután mindhármat megcsináltam, azután tudtam több perc pontszámolgatás után dönteni arról, hogy melyiket húzzam át. Ez eddig rám nem volt jellemző, általában mire elkezdem a harmadik feladatot olvasni, már tudom, melyiket passzoljam”.

Összességében a tavalyit sokkal könnyebbnek gondolták, valaki azt is írta: “sajnos a magyarhoz hasonlóan itt is rossz szájízzel távoztunk”.

Forrás: Eduline