Hirdetés

Magyarország szovjetizálása és a nagy gazdasági világválság – ilyen volt az emelt szintű töriérettségi

2 perc olvasás
Magyarország szovjetizálása és a nagy gazdasági világválság - ilyen volt az emelt szintű töriérettségi

Aktuálpolitikai áthallások is voltak az idei emelt szintű érettségiben.

Hirdetés

Mivel az emelt szintű feladatlapokat a diákok központilag írják, ebben az esetben az Eduline újságírói – a középszinttel ellentétben – csak a diákok véleményére támaszkodhatnak. Az emelt szintű történelem vizsga délután 1-kor ért véget, Ákos, egy miskolci gimnázium tanulójától pedig rögtön meg is tudtuk: az esszétémák között hosszan kellett írni Szent László királyról vagy a Bethleni konszolidációról, röviden pedig Németország területszerzéséről vagy a nagy gazdasági világválságról.

A diák elmondása szerint a rövid feladatokban felbukkantak az ókori városok, de szerepeltek kérdések a Szovjetunióról, Magyarország szovjetizálásáról és hazánk jelenlegi gazdasági helyzetéről is, amiben többek között arra is kíváncsiak voltak, milyen törekvéseket tesz az állam a gazdaság egyensúlyban tartása érdekében.

A középszintű történelem érettségi megoldásait itt találjátok:

Folyamatosan frissülő tudósításunkat a mai történelem érettségiről itt olvashatjátok:

Hirdetés

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!