Hirdetés

Ma is több mint 13 ezren vizsgáznak – elkezdődött a németérettségi

2 perc olvasás
Ma is több mint 13 ezren vizsgáznak - elkezdődött a németérettségi

Jóval kevesebben, mint az elmúlt napokban, de ma is több ezren vágnak neki a most kezdődő érettségi vizsgának német nyelvből.

Hirdetés

Németből középszinten 11 537-en, emelt szinten pedig 2077-en érettségiznek. A vizsga és a feladatlapok az összes élő idegen nyelv esetében ugyanúgy épülnek fel. A diákok először a szövegértésüket teszik próbára, majd számot adnak a nyelvtantudásukról, a hallás utáni szövegértési képességeikről, végezetül pedig csakúgy, mint az angolosoknak, nekik is önálló szövegeket kell alkotniuk, jellemzően tehát a megadott feladatok alapján 100-120 és 200-250 szavas levelet, vagy kommentet kell írniuk.

A pontozás ugyanaz, mint tegnap az angolérettségin:

  • az olvasott szöveg értésére 33-at,
  • a nyelvhelyességre 18-at,
  • a hallott szöveg értésre 33-at
  • és az íráskészségre ugyancsak 33-at kaphattok.
A középszinten vizsgázók a feladatlapokra összesen 180 percet kapnak: 60 perc alatt kell teljesíteniuk a szövegértés feladatokat, 30-30 perc alatt a nyelvtant és a hallás utáni szövegértést, majd újabb 60 perc alatt a szövegalkotást. Az emelten vizsgázók viszont – a magasabb szintű feladatok miatt – egy órával több időt, vagyis 240 percet kapnak a teljes vizsgára, ami ezekben a percekben kezdődik el.
A mai németérettségiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Forrás

Hirdetés

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!