Hirdetés
Hirdetés

Ma este megtudjuk a ponthatárokat

2 perc olvasás

Este nyolc óra után hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait, amelyeket először itt, a Felvin lehet majd böngészni. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, késő este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről.

A 2020 szeptemberében induló képzések ponthatárait várhatóan este nyolckor hirdetik ki, és azok elsőként itt, a Felvin lesznek elérhetők. Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, SMS-értesítést is kapnak az eredményekről. Mivel a szolgáltatónak nagyszámú üzenetet kell kiküldenie, ezért előfordulhat, hogy csak jóval a ponthatárok kihirdetése után érkezik meg az üzenet!

Számos oka lehet, ha valaki egyáltalán nem kap SMS-t, pl. tévesen adta meg a mobilszámát, esetleg az időközben megváltozott. Az eredmény azonban nemcsak innen tudható meg, hanem a ponthatárok közzététele után az E-felvételiben is megnézhető.

Így születnek a ponthatárok

Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak az első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a minimális ponthatárt a hozzájuk jelentkezők számára. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását.

A ponthatárokról bővebben a Felvételi tájékoztatóban »

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!

Ez is érdekelhet még:
Kertész Imre, Nobel-díjas magyar író
Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre életrajza: 1929. nov. 9-én született Budapesten. 1944.ben Auschwitzba deportálták, majd Buchenwaldba. 1945-ben tért vissza Magyarországra, majd fizikai munkásként...

Mit ért két kitérő egyenes hajlásszögén?

Mit ért két kitérő egyenes hajlásszögén? Két kitérő egyenes hajlásszöge a tér egy tetszőleges pontján átmenő, és az adott egyenesekkel...

Close