Hirdetés

Lasszóval keresik az iskolák a kémia és fizikatanárokat, a felvételizők száma mégis szinte egyenlő a nullával

5 perc olvasás
Lasszóval keresik az iskolák a kémia és fizikatanárokat, a felvételizők száma mégis szinte egyenlő a nullával

3357 fő – ennyien jelentkeztek idén valamilyen osztatlan tanári képzésre. Nem meglepő tehát, hogy ezzel a tanárképzések idén sem kerültek be a felvételi 10 legnépszerűbb szakjának listájába – még úgy sem, hogy idén egyébként kiemelkedően sokan, mintegy 126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Vannak szakok, amiknél egy kicsit jobb a helyzet, míg a természettudományos tárgyak esetében aggasztóak az előrejelzések.

Hirdetés

Bár azt fontos megjegyezni, hogy a tavalyi 3215 főhöz képest tapasztalható némi növekedés az osztatlan tanári szakokra jelentkezők számában, ennek csak a töredékét teszik ki azok a diákok, akik ténylegesen arra vágynak, hogy tanárok legyenek – tehát a felvételi első helyén jelöltek meg valamilyen osztatlan tanárszakot – ez a szám ugyanis mindössze 1595 fő.

Mik a legnépszerűbb párosítások?

A legtöbben idén is az ország legnagyobb tanárképzőjének is nevezett Eötvös Loránd Tudományegyetem valamelyik képzésére jelentkeztek. A felvi.hu által kiadott számok alapján összesen 1336-an, beleértve azokat is, akik nem az első helyen jelölték meg az általuk kiválasztott tanárképzést vagy tanárképzéseket.

A statisztikák alapján a legtöbben egyébként angoltanárok szeretnének lenni valamilyen más szakkal párosítva azt; ilyen képzést az eltén 607-en jelöltek meg a felvételi sorrendjük valahanyadik helyén. A legnépszerűbbnek a 10 féléves angol-történelem osztatlan képzés tűnik, erre összesen 119-en jelentkeztek – első helyen viszont mindössze harmincan. 104 fő választotta – húsz elsőhelyes jelentkező – az angol magyar nyelv és irodalommal való párosítását, míg 57-en angol-matematika, 49 végzős diák pedig angol-biológia szakos tanárnak készülne.

Bizonyos szakokra döbbenetesen kevesen jelentkeznek

84 jelentkező közül mindössze 28-an jelölték meg a listájuk első helyén, hogy magyar-történelem szakos tanárok szeretnének lenni, ez azonban még így is „népszerű” párosításnak tűnik a rengeteg nulla jelentkezős szakpár mellett. A helyzet a természettudományos tantárgyak és szakpárok esetében a legrosszabb. 35 jelentkező közül mindössze hárman jelölték meg első helyen, hogy biológia-kémia szakos tanárok lennének, 14 felvételizőből pedig csak ketten lennének mindenféleképpen – ha más szakra nem veszik fel őket – biológia-matematika szakos pedagógusok, míg fizikával az első helyes jelentkezők közül senki sem párosítaná ezt a természettudományos tárgyat.

Hirdetés

Pedig az álláshirdetésekt böngészve már most is azt látjuk, hogy az iskolák kapkodnának a fizika vagy kémia szakos pedagógusokért, feltéve persze, ha lenne belőlük. Az adatok alapján viszont úgy néz ki, nem csak most nincsenek fizikatanárok, de az elkövetkezendő években sem lesznek; az összesítésben ugyanis itt találtuk a legtöbb nullát, vagyis potenciális hallgatók hiányában nem induló szakpárt.

 

© felvi.hu

Bár az nem meglepő, hogy egy reál tantárgyat nem sokan akarnának nyelvekkel párosítani, de 126 ezer felvételiző közül egy sem jelentkezett fizika-földrajz szakos tanárnak és a fizika-kémia szakpárra is mindössze egy fő adta le a jelentkezését, bár valószínűleg azt mondanunk sem kell, hogy ő sem az első helyen.

 

© felvi.hu

Szintén rengeteg a nulla a kémiás szakpárok mellett is. Ezt a tárgyat mindössze 11-en párosítanának matematikával – első helyen senki – hárman pedig magyarral, utána viszont végig nullák következnek egy-két olyan bátor jelentkező kivételével, akik spanyollal vagy történelemmel párosítanák azt.

Akik viszont az Eötvös Loránd Tudományegyetemen első helyen jelölték meg a kémia osztatlan tanári képzést – így tehát esélyes is, hogy kémiatanárok lesznek – mindössze ketten vannak. Kérdéses viszont, hogy két jelentkezővel egyáltalán elindítják-e majd a képzést.

Júliusban kiderül, az viszont már most nyilvánvaló, hogy a több tízezres magyarországi tanárhiányra idén sem a felvételizők jelenthetnek megoldást.

Hirdetés

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!