Már lehet jelentkezni a központi középiskolai központi írásbelire. A hagyományos papíralapú jelentkezés mellett idén is lehet online jelentkezni. A jelentkezési felületet ide kattintva éritek el, amire az Ügyfélkapun keresztül tudtok belépni, majd a felületen előállított jelentkezési lapot kitölteni és benyújtani közvetlenül a vizsgát szervező intézmény részére.
Fontos, hogy a jelentkezési lap kitöltéséhez szükség van az oktatási azonosítódra is, amit a diákigazolványodon is szerepel, de szükség esetén az iskolában is megkérdezheted vagy a KRÉTA rendszerből is elérheted. Fontos, hogy az adatokat a jelentkezés beküldése előtt olvasd át még egyszer, mert a rögzítés után már nem tudod módosítani.
Ha mégis utólag találsz valamilyen hibát, elírást, akkor fel kell venned a kapcsolatod azzal az intézménnyel, ahova a jelentkezésedet benyújtottad, és töröltetned kell a beküldött jelentkezést. Ezután pedig újból kell jelentkezned a központi felvételi vizsgára, amire 2023. november 30-án éjfélig van lehetőségetek.