Ha kollégiumban szeretnétek lakni szeptembertől, választhatjátok valamelyik egyetem, főiskola “hagyományos” kollégiumát, mehettek magánkollégiumba, vagy éppen szakkollégiumba is. De mit kell tudni ez utóbbiakról? Itt vannak a pontos részletek és szabályok.

hirdetés

Cikksorozatunkban már összegyűjtöttük, milyen árakra számíthattok, ha valamelyik fővárosi vagy vidéki egyetem kollégiumát választjátok, volt szó a magánkollégiumokról is, most pedig utánajártunk, milyen a hallgatói élet, valamint a felvételi egy szakkollégiumban.

Kinek való?

A szakkollégiumi lét egyet jelent a szakmai fejlődéssel, kutatással, tanulással, és természetesen a közösségépítéssel. Olyan, mintha az egyetem mellett még tagjai lennétek még egy műhelynek, diákkörnek, ahol részt vehettek különböző előadásokon, konferenciákon, vitaesteken és különböző programokon – így bekapcsolódva egyes kutatásokba is.

Habár jellemzően inkább délutáni, hétvégi elfoglaltságot jelent az ilyen típusú kollégiumokhoz való tartozás, egy részük külön intézményben, saját lakrésszel működik, így tehát a kollégium jelentheti a szó szerinti értelembe vett kollégiumban lakást is. Ilyen például az ELTE Eötvös József Collegium vagy éppen a Soproni Egyetem Don Bosco Szakkollégiuma is.

Mi alapján vesznek fel?

A hagyományos kollégiumok felvételi szempontjai között mérvadó a hallgatók szociális helyzete, tanulmányi teljesítményük, de a hallgatói közösségért végzett munkájukért, egyéb tanulmányi, és versenyeredményekért is járhat pont a kollégiumi felvételin. A szakkollégiumok azonban ettől eltérő pontrendszert is alkalmazhatnak – ebben az esetben tehát nem annyira jellemző az egységes pontozás, így érdemes minden szakkollégiumnak külön-külön utánanézni. Itt például böngészhettek a különböző szakkollégiumok között, érdemes például egy-egy egyetem nevére is rákeresni, ha nem ismernétek őket.

hirdetés

Annyi azonban elmondható: ezekben az intézményekben a legfontosabb szempont, amely alapján be lehet kerülni, az általában a tanulmányi teljesítmény, és az ehhez kapcsolódó elért eredmények. A felvételihez általában csatolni kell önéletrajzot és motivációs levelet is, maga a felvételi pedig szóbeli beszélgetés kíséretében zajlik.

Forrás: Eduline