Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint mindkét feladat kényelmes választás lehet a diákonak. Lázár Ervin egy olyan modern szerző, aki nem először tűnik fel az érettségiben, az idei vizsgában szereplő novellája pedig része a Csillagmajor című kötetének, amit az általános iskolákban tanítnak is, tehát az egyébként meseszerű, népmesei elemekben bővelkedő novella akár még ismerős is lehet a vizsgázók számára.
A feladatokban sem kérdeznek szokatlan elemeket, ez teljes mértékben egy klasszikus műelemzés
– véli a szaktanár.
Korábban itt az Eduline-on azt is találgattuk, vajon szerepelhet-e majd Petőfi Sándor az idei érettségiben, hiszen idén ünnepeljük a születésének 200. évfordulóját. Bár manapság az ehhez hasonló évfordulók nem feltétlen jelentik azt, hogy a szerzők meg is jelennek a vizsgában, a szaktanár szerint nem meglepő, hogy ez Petőfi esetében idén így történt, hiszen
a művei kiválóan összevethetők
más, akár 20. századi költők műveivel, mint ahogy az egyébként idén is történt. Megnyugtató lehet az összehasonlító elemzést választó diákok számára az is, hogy a művek egy harmadik híres költőről, Csokonai Vitéz Mihályról szólnak. A három szerző tehát – Petőfi, Tóth Árpád és Csokonai – mind részei a középiskolai tananyagnak, a verseik pedig még úgy sem tűnhetnek ijesztőnek, hogy egyébként nem részei a gimnáziumi tantervnek.
A hétfői érettségiről szóló percről percre tudósításunkat itt tudjátok követni: