Ebben a pillanatban kiosztották a feladatlapokat, elkezdődött az angolérettségi. Középszinten az angolnak ma 45 684-en, emelt szinten pedig 18 848-an vágnak éppen neki. A menetrend már ismerős lehet: középszinten a diákoknak három, emelt szinten pedig négy órájuk van arra, hogy teljesítsék az érettségit.
A nyelvi érettségi felépítése azonban jelentősen eltér az eddig megszokott érettségikétől, több szekcióból áll. Az olvasott szövegértésre egy órájuk van a diákoknak, míg a nyelvhelyességre harminc percük. Ezt követően kapnak 15 perc szünetet, majd harminc perc alatt kell megoldaniuk a hallott szövegértést, végül pedig egy órát kapnak az íráskészségük bizonyítására.
A vizsga részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Az írásbelin összesen 117 pontot tudtok szerezni, ez a következőképpen adódik össze:
- az olvasott szöveg értésére 33 pont a maximum,
- a nyelvhelyességre 18,
- a hallott szöveg értésére 33,
- az íráskészségre pedig szintén 33 jár.
A júniusi szóbeli vizsgán pedig szintén 33 pontot tehettek majd hozzá az érettségitekhez, így áll össze az angolérettségi összesen 150 pontja.
Mit használhattok hozzá? A nyelvi érettségiken szigorúak a követelmények: az írásbeli vizsgán csak annak negyedik részénél, az íráskészségnél használhattok nyomtatott szótárt.
Közvetítésünket a mai napról ide kattintva éritek el: