Szeptember elején újra megrendezi a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont – a Bazilikánál ingyenes vetítések is lesznek.

Az eseményen szeptember 4. és 11. között mintegy száz hazai és külföldi filmalkotás lesz műsoron több budapesti moziban, illetve Egerben és Győrben is – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. 

Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés várja a filmrajongókat a Szent István-bazilika előtt, ahol az óriás vásznon sztárvendégek és alkotók jelenlétében láthat a közönség frissen felújított magyar és külföldi filmklasszikusokat.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója elmondta: az első ingyenes vetítés szeptember 4-én lesz, a Budapesten forgatott Evita című zenés alkotást mutatják be az év elején elhunyt magyar producer, Andy Vajna előtt tisztelegve, de látható lesz Jankovics Marcell frissen felújított Fehérlófia című animációja is, valamint levetítik a Queen Hungarian Rhapsody: Live In Budapest 1986 című koncertfilmet is.         

Hozzátette, a filmmaraton díszvendége lesz Pierre Richard francia színművész, aki részt vesz és bevezeti a Magas szőke férfi felemás cipőben című francia vígjáték vetítését szeptember 6-án.

Kiemelte: a nemzeti filmrestaurálási program 2017-es indulása óta több mint 70 játékfilmet újítottak fel, amelyeket mind be szeretnének mutatni a közönségnek. Idén 48 magyar filmet vetítenek le a fesztiválon és a válogatásban szép számban lesznek jelen a restaurált alkotások, emellett gyűjteményük 1935-ös anyagából is válogatnak, így a közönség 35 milliméteres filmszalagról vetített alkotásokat is láthat.

Idén az esemény fő tematikájaként a film és a zene kapcsolatának közel 125 éves történetét szeretnék bemutatni. A válogatásban szerepelnek a különböző külföldi filmarchívumok által felújított filmek is. 

A nézők láthatnak Alain Delon-filmeket, világhírű musicaleket, legendás film noirokat, westerneket és olyan magyar vonatkozású amerikai filmkincseket is, mint az Easy Rider című alkotás, amelynek magyar operatőre volt Kovács László személyében – sorolta Ráduly György, hozzátéve, hogy látható válogatás Kozma József zeneszerző műveiből és a filmmaraton tiszteleg a háromszoros Oscar-díjas magyar filmzeneszerző, Rózsa Miklós életműve előtt is. A rendezvény megnyitóján pedig Mészáros Márta Örökség című, frissen restaurált alkotását láthatja a közönség. 

Az Édes Emma, Drága Böbe című Szabó István-film restaurált változatának bemutatójára Budapestre érkezik a film főszereplője, Johanna Ter Steege is.

Forrás: Eduline