Mennyi időt tölthettek el állami ösztöndíjas képzésen, és mi történik csúszás esetén? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat az állami ösztöndíjas félévekkel kapcsolatban.

hirdetés

Hány félévig tanulhattok ingyen?

Egy hallgató felsőoktatási szakképzésen, alap- vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen összesen tizenkét féléven, vagyis összesen hat éven át tanulhat állami ösztöndíjasként. Kivétel eza lól, ha olyan szakon tanultok, aminek ennél hosszabb a képzési ideje – ebben az esetben két plusz szemeszterrel, de maximum tizennégy félévvel gazdálkodhattok.

Mennyivel lehet meghaladni a képzési időt? Mi a helyzet, ha ebből is kicsúsztok?

Egy adott szakon a képzési időn túl még két félévig tanulhattok ingyen – ezután önköltségesként folytathatjátok a tanulmányaitokat.

Egy másik fontos szabály, hogy állami ösztöndíjasként a képzési idő másfélszerese alatt kell, hogy megszerezzétek a diplomát, vagyis például egy három éves (hat féléves képzés) esetén másfél évet “csúszhattok”. Ha nem sikerült teljesítenetek ezt a feltételt, vissza kell majd fizetnetek a képzési költségetek felét. Jó hír, hogy 2020. január 1-jétől változnak az állami ösztöndíjas képzésre vonatkozó szabályok, így fizetni is csak akkor kell, ha két éven belül nem kezdenétek el dolgozni – a változásról, és az ezzel járó szabályokról bővebben itt olvashattok.

hirdetés

A passzív félévek is beleszámítanak?

A passzív félévek nem számítanak bele sem az állami ösztöndíjas félévek számába, sem a diplomaszerzés határidejébe, így ezzel a félévvel, félévekkel nem kell számolnotok az állami ösztöndíjas keretben. Vannak azonban más szabályok, amelyek vonatkoznak a passziváltatásra, ezekről itt olvashattok.

Kezdhettek-e újabb képzést állami ösztöndíjas formában?

Igen, ha már ingyen elvégeztetek egy alapképzést, elkezdhettek egy másikat is állami ösztöndíjas formában, feltéve persze, ha még vannak támogatott féléveitek.

Mi történik, ha egyszerre két szakon is tanultok?

Azok, akik párhuzamosan két képzést is végeznek, egy valamire nagyon figyelniük kell. Az állami ösztöndíjas félévek ilyenkor duplán fogynak, vagyis a két szakot külön-külön kell számolni, ha egyszerre végzitek, akkor is.

hirdetés

Az állami ösztöndíjas helyért azonban nem csak a felvételin, valamint ezekkel a szabályokkal együtt kell megküzdenetek, képzésen belül több feltételnek is meg kell felelnetek – ezekről itt olvashattok bővebben.

Forrás: Eduline