Akárcsak az ELTE, a Budapesti Corvinus Egyetem állami ösztöndíjas férőhelyei is drasztikusan csökkentek a tavalyi 1700-hoz képest. Idén, ahogy azt a felvételi tájékoztatókban a felvi.hu fel is tüntette mindössze 878 helyet hirdettek meg, ami az alábbiak szerint oszlik meg az egyes területek között:
- gazdaságtudományok: 489 fő
- informatika: 139 fő
- társadalomtudomány: 253 fő
A gazdaságtudományok képzési területének tavalyi keretszámaihoz képest, idén több mint a felét elvették a férőhelyeknek. A társadalomtudomány területén is történt némi csökkentés, de az szinte elhanyagolható a gazdaságtudományokhoz képest.
A legfontosabb tudnivalók a 2025-ös felsőoktatási felvételiről |
|
A BME-n és a BGE-n is ugyan ezeknek a tanulmányi területeknek a férőhelyeit csökkentették, illetve az ELTE is hasonló cipőben jár.
A felsoroltakkal együtt idén összesen 32 egyetemen csökkentek az állami férőhelyek száma. Ez a tendencia a korábbi évekével egyetemben, az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint a felsőoktatási intézmények elsorvasztását jelenti. Ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy a férőhelycsökkentés a demográfiai trendeknél lényegesen nagyobb mértékű, így tehát sok fiatalt „gyakorlatilag kizár a felsőoktatásból vagy eladósodásra”, fizetős szakokra kényszeríti őket és szinte biztos, hogy oktatói elbocsátások várhatóak több egyetemen, valamint népszerű szakok megszűnése, mint ahogy az a Károli Gáspár Református Egyetem esetében is történt.
A Corvinus a 2020-as modellváltása óta, viszont saját ösztöndíjprogramot kínál a felvételiző diákoknak. Így, akik megütik az Egyetem által meghatározott felvételi ponthatárt, automatikusan jogosulttá válnak a Corvinus Ösztöndíjra, amivel az első évben térítés mentesen tanulhatnak. Ha persze az „A” jelű finanszírozási formát jelölték be a felvételin.
A rákövetkező években viszont, akár csak az állami ösztöndíjas helyeknél is, a diákoknak teljesíteniük kell egy meghatározott átlagot, amivel meg tudják tartani az Ösztöndíjat.