Hirdetés

Hat trükk a szóbeli érettségire, amikkel akár pontokat is menthettek

5 perc olvasás
Hat trükk a szóbeli érettségire, amikkel akár pontokat is menthettek

Már javában zajlanak a szóbeli érettségik, ezért hoztunk néhány tippet, amikkel (akár) az utolsó pillanatban is maxolhatjátok a megszerezhető pontokat.

Hirdetés

Nulladik tipp természetesen most is az, hogy tanuljátok meg a tételeket. Tudjuk, hogy több tárgy 20-20 tétele egyszerre nagyon soknak tűnik, de azok, akik már időben elkezdték a felkészülést, egy jó időbeosztással nem megtoldva, a szóbeliket is könnyebben veszik. De mi van azokkal, akik nem kezdték el időben a felkészülést?

Legalább 20-30 mondat minden tételhez

Az utolsó pillanatig érdemes ismételni, olvasgatni a korábban készített vázlatokat. Osszátok be úgy az időtöket, hogy a nap végén minden tételhez legalább 20-30 lényeges mondatot el tudjatok mondani – természetesen fejből, könyvek és minden segítség nélkül. Ez nem csak azért fontos, mert ellenőrizni tudjátok, hogy egy nap alatt mennyit tanultatok, hanem azért is, mert egy jó felelethez a vizsgán is elég ha a lényeget el tudjátok mondani (természetesen bevezetéssel és rendes lezárással).

Függvénytábla, térkép és atlasz a kármentéshez

Hirdetés

Ha végképp nincs már idő a tanulásra, legalább az érettségin használható legális puskákat nézzétek át. Azoknak, akik kénytelenek matekból is szóbelizni, a függvénytábla az egyik legjobb puska, nagyon sok összefüggés van benne, viszont tudni kell, mit hol lehet megtalálni. A töriatlasz is nagyon sok adatot és térképet tartalmaz, így a vizsga előtt nem árt többször átnézni, hogy tudjátok, mit hol kell keresni – akár egy jeggyel feltornázhatjátok vele az eredményeteket.

Ha nem az a baj, hogy tanulni kell, hanem maga a vizsgahelyzet

Ha úgy érzitek, nem vagytok elég biztosak magatokban, akkor, ha szóban kell felelni, akkor a legeslegjobb gyakorlási módszer, ha hangosan tanultok. Tudjuk, hogy az általános iskolai hangosolvasás óta ez sokaknak nem a kedvence, de higgyétek el, beválik!

Ha már megtanultatok egy tételt, mondjátok el hangosan. Szólhat magatoknak (tükörbe vagy anélkül), szólhat barátnak és családnak, a kutyának és macskának, bárkinek. A lényeg, hogy “puskázás nélkül” mondjatok el annyit az adott témáról, amit tudtok. Ha ezzel megvagytok, ellenőrizhetitek magatokat, így kiderül, mi maradt ki és jobban rögzülhet az adott téma logikus felépítése is (ez később még előkerül). Illetve az is nagyon fontos, hogy a szóbeli mégiscsak egy olyan élethelyzet, ahol előfordulhatnak elakadások, amiket nem olyan egyszerű palástolni, mint írásban. Ezzel semmi baj, ugyanis, ha hangosan gyakoroltok, akkor azt is megtanulhatjátok, hogy egy ilyen helyzetben hogyan a legegyszerűbb átkötni a gondolatokat, vagy időt nyerni a gondolkodásra – a szóbelire már rutin lesz.

Élesben is lesz segítség!

A tételek nem csupán tételcímből állnak majd, forrásokat, szövegeket is kaptok a vizsgán – ezeket akkor is olvassátok el, ha azt hiszitek mindent tudtok! Egyrészt az adott forrásokat (például törin) használnotok kell, hiszen ez is része a pontszámotoknak, másrészt rengeteg segítség van bennük. Akár nyelvi érettségiről beszélünk, akár természettudományosról, a feladatok elolvasása az egyik legfontosabb feladat – ha kell kétszer, ha kell lassan, de olvassátok el figyelmesen őket.

Hirdetés

LO-GI-KA

Ha a tanárotok érzékeli, hogy a feleletetek gondolatmenete logikus, kevésbé fogja úgy érezni, hogy pluszkérdéseket kell feltennie, sőt lehet, hogy az előírt 15-20 percet sem kell végig beszélnetek, ha mindennel megvagytok 12 perc alatt (persze sietni sem kell, használjátok ki itt is az időt). Ha értelmeztétek a feladatot és megvizsgáltátok a forrásokat, rá fogtok jönni, milyen logikai fonalra érdemes felfűzni a gondolatokat – ezt a felkészülési idő alatt pedig akár vázlatosan, akár kifejtve le is írhatjátok magatoknak. Arról nem is beszélve, hogy mindig lesz egy kis időtök arra, hogy megnyugodjatok, felkészüljetek.

Nem egy felolvasóest

Ne feledjétek, bár a felkészülés alatt mindenki készít vázlatot, nem az lesz a feladatokot a vizsgán, hogy ezt felolvassátok. Összefüggően magatoktól kell majd beszélnetek, ezért érdemes a vázlatra olyan címszavakat írnotok, amik egyetlen pillantással is rávezetnek benneteket a megfelelő irányra. Az persze, hogy a felelet nem egy felolvasás, nem azt jelenti, hogy nem nézhettek majd bele a jegyzetetekbe a vizsgabizottság előtt, de minél többet bámuljátok a papírotokat, annál többet veszthettek a pontokból (már amelyek a felelt minőségét, előadásmódot értékeli).

Arról, hogy hogyan fog kinézni maga a tétel és a szóbeli vizsga, itt írtunk le mindent.

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!