Hirdetés

Hamarosan jön a legjobb középiskolák rangsora, sztrájkolhatnak a tanárok: a hét hírei röviden

Október elején jelenik meg a HVG 2020-as középiskolai rangsora a legjobb magyarországi gimnáziumok listájával. A Pedagógusok Szakszervezete tüntetést és sztrájkot helyezett kilátásba, ha nem teljesülnek a követelései. Kiderült, mennyit keresnek az egyetemi vezetők, és az is, hogy mennyien vesztették el az állami ösztöndíjas helyüket a szabályok szigorodása miatt. Beszámoltunk a korábban megszüntetett kulturális antropológia alapszak újraindulásáról, és a diákok leterheltségéről is olvashattatok. Ezek voltak a hét legfontosabb hírei.

Hirdetés

Újra rangsorolták a magyarországi középiskolákat

Október elején érkezik a HVG friss, 2020-as középiskolai rangsora, benne a legjobb 100 gimnázium, illetve szakgimnázium listájával, továbbá több tematikus rangsorral. Azt már lehet tudni, hogy a vidéki intézmények szinte teljesen kiszorultak az első húszból, az egyházi iskolák pedig az idén is jól szerepeltek. A legnagyobb kérdés azonban az, vissza tudta-e szerezni az első helyet a Radnótitól a Fazekas, vagy esetleg egy harmadik intézmény vezeti a rangsort. Részletek itt.

Tüntetésre és sztrájkra készülnek a tanárok

November 22-ig adott időt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kormánynak, hogy teljesítse a követeléseiket, különben tüntetést, illetve országos sztrájkot szerveznek. A tanárok többek között béremelést, a diákok munkaterheinek csökkentését, nagyobb tanítási szabadságot, illetve azt követelik, hogy a szakképzés maradjon a köznevelés része. Cikkünket itt olvashatjátok.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szakképzés átalakításával kapcsolatos konkrét elképzelések nyilvánosságra hozatalára, illetve a változások bevezetésének elhalasztására szólította fel a kormányt. A részleteket itt találjátok.

Ennyit keresnek az egyetemi vezetők

A rektorok bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint közötti, a kancellárok pedig bruttó 1,1 és 2,6 millió közötti összeget visznek haza havonta – írta meg a Magyar Nemzet. A legjobban az orvosegyetemek vezetői keresnek. Itt olvashattok részletesen a fizetésekről.

Lesújtó adatok a diákok leterheltségéről és állapotáról

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány felmérése szerint tízből kilenc 10-17 éves gyerek szorong valami miatt: 44 százalékuk attól fél, hogy nem fog munkát találni. Minden ötödik gyerek pedig annyira leterhelt, hogy nincs ideje sportolni, zenélni, vagy bármilyen más szabadidős tevékenységet folytatni. Részletek itt.

Újraindul a kulturális antropológia alapképzés a Miskolci Egyetemen

2015-ben nagy vihart kavart a bejelentés, hogy 2016-tól – húsz másik alapszak mellett – megszüntetik a kulturális antropológia BA-képzést, amelyet egyedül a Miskolci Egyetem indított. 2020-tól újraindul a szak, amelyet “a piaci igényekhez igazodva” alakítottak át. A képzésért felelős intézet igazgatója az Eduline-nak azt mondta: öt éve is ugyanazt tanították, de a külső kényszer miatt átgondolták a képzési és kimeneti követelményeket, illetve a tárgyi strukturát. Így igazolták, hogy “a képzés fontos és hasznos”. Itt olvashattok részletesen arról, hogyan szabták újra a szakot.

Több ezer diáknak kell fizetnie az idei évtől egy változtatás miatt

2018 júliusa óta az állami ösztöndíjasoknak bizonyos számú kreditet is teljesíteniük kell, illetve egy minimumátlagot is el kell érniük, hogy megtarthassák az ösztöndíjas helyüket. Az idén legalább 5500 hallgató veszítette el emiatt a támogatást, így ők csak költségtérítéses formában folytathatják a tanulmányaikat –  írta meg a Népszava a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) előzetes adatai alapján. Részletek itt.

Forrás: Eduline



Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!