Hirdetés

„Gyakorláskor hibátlant írtam, most örülök, ha lesz pár pontom – nehéznek találták a hallott szövegértést a középszinten németből érettségizők

4 perc olvasás
„Gyakorláskor hibátlant írtam, most örülök, ha lesz pár pontom – nehéznek találták a hallott szövegértést a középszinten németből érettségizők

Befejezték a németérettségit a középszinten vizsgázók. Mutatjuk, mit gondoltak a feladatsorról a diákok.

Hirdetés

A vizsga ugyanúgy épül fel németből is (és egyébként az összes élő idegen nyelvből), mint a csütörtöki angol. Ez azt jelenti tehát, hogy ez is négy részből áll, vagyis egy

  • 33 pontos szövegértésből,
  • 18 pontos nyelvhelyességből,
  • 33 pontos hallott szöveg értésből
  • 33 pontos íráskészségből.

Németországi trópusi sziget, interjú a Good bye, Lenin színészével és nyelvtanuláshoz használható applikációk  – ilyen témakörök szerepelnek a középszintű németérettségi első részében, vagyis a szövegértésben.

„Nagyon jó témák voltak a szövegértésben, ugyanolyan nehézségű volt mint a korábbi években” – mondta lapunknak a középszinten érettségiző Anna. A Szolnokon vizsgázó Lili szerint is nagyon könnyű volt a szövegértés, pedig összeségében a teljes érettségiről azt mondta, hogy lényegesen nehezebb volt, mint amikkel eddig találkozott. A tizedikes Dorkán, aki Szigetszentmiklóson vizsgázott,  viszont ez a feladatrész fogott ki leginkább, bár elmondta, hogy annyira nem volt nehéz a feladatsor, mint amire számított.

Hirdetés

Múzeumi túra vakoknak, interjú egy német TikTokkerrel és csokoládé – ezeket a témaköröket kapták a középszinten érettségizők a vizsga második, nyelvhelyességet mérő részében.

Lili szerint kevés volt a harminc perc a nyelvhelyességre ahhoz képest, hogy mennyire bonyolult szerkezetek voltak benne. Így ennél a résznél legalább annyira kellett figyelnie az időt, mint azt, hogy a helyes kifejezéseket írja a lapra. Dorka és Anna szerint viszont nem volt nehezebb, mint a korábbi feladatlapok, amikkel a gyakorláskor találkoztak, és a szövegértéshez hasonlóan itt is barátságos témák jelentek meg.

Futás Bécsből Isztambulba, mesterséges intelligencia által működtetett közlekedési lámpák és gyeplabda – ilyen témakörökkel találkoztak a német nyelvből középszinten érettségiző diákok az érettségi hallás utáni szövegértés részében.

Ezzel a résszel már meggyűlt a bajuk a diákoknak. „Gyakorláskor mindig hibátlant írtam, most örülök, ha lesz pár pontom” – mondta Lili, aki szerint egy nagyon mély hangú férfi mondta fel a szövegeket, és így nehéz volt kihallani a szükséges szavakat. Anna sem találta egyszerűnek a hallás utáni szövegértést, szerinte maga az elmondott szöveg is bonyolult volt, nehezen értette meg. Dorka szerint viszont ugyanolyan volt, mint a korábbi feladatsorokban, ettől függetlenül szerinte sem volt kifejezetten könnyű, de jól meg tudta írni.

Az utolsó feladatrészben két levelet kellett írni, az egyikben egy főzőkurzusról kellett információt kérniük a diákoknak, a másikban pedig egy nyaralás szülőkkel vagy szülők nélkül volt a téma. Erről egyöntetűen az volt az általunk megkérdezett diákok véleménye, hogy teljesen korrekt témákat kaptak, amelyekről egyszerűen meg tudták írni a fogalmazásokat.

Hirdetés

 

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!