Sokatok számára valószínűleg már véget ért az érettségi írásbeli része, hiszen a kötelező és a választható vizsgák nagy része az elmúlt napokban már lezajlott, a feladatlapok hivatalos megoldásait pedig az Oktatási Hivatal oldalán és itt nálunk is megnézhetitek. Nem meglepő tehát, ha a feltételezett eredményeitek alapján már a felvételi pontjaitokra koncentráltok és reménykedtek, hogy elég jó eredményeket értetek el a kiválasztott szakra való bekerüléshez. Előfordulhat azonban, hogy bár felvételt nyertek, a szak mégsem indul el.
De miért?
Ha egy meghirdetett szak végül mégsem indul el elsősorban akkor történhet meg, ha a felvétel alapvető feltételeit teljesítő, tehát érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkezők száma nem éri el tájékoztatóban megadott minimális szakos kapacitást. Azt, hogy ez pontosan hány főt jelent ti magatok is meg tudjátok nézni, hiszen felvin minden szak mellett van egy minimum és maximum kapacitásszám. A maximum természetesen azt jelöli, hogy összesen hány hallgatót tud befogadni az egyetem egy adott szakon, nem árt azonban a minimumra is odafigyelni, hiszen sok olyan kislétszámú képzés van, ahol a minimumszám 5 fő, mert általában nem sokan választják a képzést. Ha pedig nincs meg ez a szám, a képzést indítók akár úgy is dönthetnek, hogy végül nem indítják el a szakot. Egyszerűen azért, mert ennyire kevés fővel feltételezhetően nem éri meg.
Az is előfordulhat viszont, hogy megfelelően felkészült jelentkezők hiányában nem indul új évfolyam – olvasható a Felvi oldalán. Ha például egy felvételinek kötelező eleme az alkalmassági vizsga, de ezt nem tudják elegen megugrani, szintén dönthet úgy az intézmény, hogy nem indítja el a szakot.