Akkor is számít a nyelvvizsga, ha a jelentkezési határidő után szerzem meg? Kaphatok érte többletpontot? Fontos kérdésre válaszolunk.

Általánosságban elmondható, hogy a jelentkezés benyújtásakor a jelentkezőnek csak azokat az eredményeket szükséges feltüntetnie, amelyekhez tartozóan már rendelkezik igazoló dokumentummal. A később megszerzendő eredményekre vonatkozóan információt nem kell rögzítenie, hiszen nem ismert, hogy valóban sikeres lesz-e pl. egy, a jelentkezési határidő utánra tervezett nyelvvizsga – írja a Felvi.

Természetesen a jelentkezési határidőt követően megszerzett nyelvvizsga adatai majd az ügyintézési időszakban pótolhatóak, legkésőbb 2019. július 10-ig. Ezek az eredmények a pontszámítás során ugyanúgy figyelembe vehetők – teszik hozzá.

Fontos tudni azonban, hogy nyelvvizsga-bizonyítványok kiállításának ideje 60 nap, tehát ahhoz, hogy a fenti határidőig megkapjuk a bizonyítványt, azaz tudjuk rögzíteni a nyelvvizsga adatait az E-felvételiben, legkésőbb 2019. május elején le kell tenni a nyelvvizsgát.

Mennyibe kerül a nyelvvizsga: akár több százezer forintos kiadással is kell számolni

A továbbtanulás nemcsak izgalommal, hanem anyagi terhekkel is jár, amit az OTP Öngondoskodási Index szerint a szülők 81 százaléka akár lemondások árán is vállalna. Sok családnak azonban még a felvételi előtt akár több százezer forintos kiadással kell számolnia: a felvételi eljárásról szóló kormányrendelet szerint ugyanis 2020-tól a nyelvvizsga elengedhetetlen feltétele lesz a felsőoktatási jelentkezésnek.

Forrás: Eduline