Hirdetés
Hirdetés

Ezüstérem a matematikai olimpián: évekig tartó felkészülés eredménye

Évekig tartó felkészülés áll a 13. Közép-európai Matematikai Olimpián szerzett ezüstérem mögött.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar csapat összetettben ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig egy arany, egy ezüst és három bronz minősítést hozott el az idei Közép-európai Matematikai Olimpiáról (MEMO).

Hirdetés

Soós Máté, Tóth Balázs és Várkonyi Zsombor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba járnak, Beke Csongor, Gyimesi Péter a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium tanulói, az aranyérmet szerző Weisz Máté pedig a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja. A csapatot a Fazekasban tanító Szoldatics József és az ELTE doktorandusza, Lenger Dániel vezette.

Szoldatics József a Magyar Nemzetnek azt mondta, a felkészülés és a kiválasztás hosszú folyamat volt, mivel az év során zajló különböző matematikai tanulmányi versenyek pontrendsze¬rében elért eredmények alapján kvalifikálták a fiúkat. Az, hogy nincs lány a csapatban, csak a pontszámok miatt van így, tavaly például vegyes összetételű csapat indult.

Hozzátette azt is: az eredmények mögött hosszú évek felkészülése áll, olyan diákokról van szó, akiknek szenvedélyük a matematika, akik már az általános iskolai évek alatt is szakkörökre, táborokba, különórákra jártak, sok pedagógus foglalkozott velük.

Forrás: Eduline



Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!