Hirdetés

„Én azt hittem, dubai csoki lesz benne” – még a diákok szerint is könnyű volt a matekérettségi

4 perc olvasás
„Én azt hittem, dubai csoki lesz benne” – még a diákok szerint is könnyű volt a matekérettségi

180 percnyi megpróbáltatáson vannak túl a vizsgázók: véget ért az érettségi szezon egyik legrettegettebb napja, a matekérettségi, ráadásul kellemesebben, mint várták a diákok. A vizsgáról érettségizőkkel beszélgettünk.

Hirdetés


Hirdetés

Korrekt, könnyű, a vártnál egyszerűbb – így jellemezték a vizsgázó diákok, Botond, Lara és Kiara az idei középszintű matekérettségit.

Matekérettségi 2025
  • Témakörök, számológép és függvénytáblázat – minden, amit keddi matekérettségiről tudni érdemes
  • Gráfok, halmazok és vektorok – ezek a feladatok kerültek elő a matekérettségi első részében
  • Mintafeladatok a végén egy kicsi csavarral – ilyennek látták a szakértők matekérettségi első részét
  • Túrórúd és légnyomás – ilyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségi második részében
  • Nagyon sok típusfeladat volt benne – így látják a szakértők a matekérettségi második részét
  • Itt vannak a matekérettségi első részének nem hivatalos megoldásai
  • Itt vannak a matekérettségi 13-15. feladatainak megoldásai
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 16-os feladatát
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 17-es feladatát
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 18-as feladatát
  • „Én azt hittem, dubai csoki lesz benne” – még a diákok szerint is könnyű volt a matekérettségi
  • „Meglepően sokat kellett számolni az I. részben” – megosztóra sikeredett az emelt matekérettségi

A középszinten vizsgázó diákoknak a matekérettségi I. részében 12 feladatot kellett megoldaniuk 45 perc alatt. Ebben idén kaptak többek között

  • halmazokat,
  • egyenletet a valós számok halmazán,
  • gráfot,
  • térfogatszámítást,
  • vektorokat,
  • sodrófadiagramot
  • mértani sorozatot.

Lara szerint ebben a példák többségét a függvénytáblázatból meg lehetett oldani, és a Berettyóújfaluban érettségiző Kiara is úgy látja, nagyon könnyű volt a vizsga I. része. Problémásnak egyedül a 9-es feladatot tartották, amiben egy szabályos hatszög vektorait kellett megadni.

Hirdetés

Azt sem tudtam, mit kell csinálni

– jellemezte a problémás példát Kiara, aki egyébként 4-es tanuló matematikából.

De az Eduline által megkérdezett diákok a vizsga II. részét sem találták túl nehéznek. Ebben a tanulóknak a II. A részben három darab, egyenként 9-14 pontos feladatot kellett megoldaniuk, amik több részkérdésből álltak. A II. B rész pedig három, egyenként 17 pontos feladatot tartalmazott, amikből ugyanakkor csak kettőt kellett megoldaniuk a diákoknak.

„Szerintem a vizsga első része nehezebb volt ennél, abban több kellemetlen témakör volt” – nyilatkozta Botond.

Abban Botond és Lara is egyetértett, hogy a matekérettségi legnehezebb példa a II. B részben található 17-es feladat volt, amiben egy csokival bevont túró rúdról kaptak szöveges feladatot, ami többek között valószínűségszámítást is kért a vizsgázóktól.

Megláttam az ábrát és úgy döntöttem, ezt inkább nem akarom megoldani

– jegyezte meg viccesen Botond, míg Lara szerint a valószínűségszámítás „felesleges” így ő is ezt a példát hagyta ki.

Hirdetés

Ellenben Kiara inkább a 18-as feladatot „skippelte”, amiben többek között

  • a levegő légnyomását kellett kiszámolni a Mount Everesten,
  • hegymászók számát ábrázolni kördiagramon,
  • valamint azt, hogy hányféle sorrendben haladhat egymás után 5 túrázó, ha Ágnes és László közvetlenül egymás után haladnak.

Azzal kapcsoltban, hogy a tavalyi érettségiben habos isler volt, az ideiben pedig túró rudi, Lara azt mondta; ő arra számított, hogy dubai csoki lesz, mert hát „akkora hype volt körülötte.”

 

 

Forrás

Magántanár kereső 

Magyar Magántanárt keresel?

 
(magantanarom.hu)

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!