Hirdetés

Elfogadták: minden óvodás és iskolás gyereknek kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban

Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban, erről csütörtökön fogadott el törvényt a szövetségi parlament.

A kormány előterjesztésére megszavazott jogszabály szerint 2020 márciusától a kisgyermekek óvodai felvételének egyik feltétele a kanyaróoltás beadásáról szóló igazolás. A védőoltással nem rendelkező gyermekeket valamennyi óvodából, köztük a magánóvodákból is ki lehet zárni.

Hirdetés

Az iskolarendszerben a tankötelezettség miatt nem lehet a kitiltás eszközét alkalmazni, az oltási kötelezettségnek ellenszegülő szülők gyermekeit is be kell iskolázni. Ezért velük szemben a pénzbüntetés eszközét alkalmazzák, az új jogszabály szerint 2500 euróig (825 ezer forint) terjedő összegbe kerülhet a védőoltás beadatásának elmulasztása.

A kötelezettség alól csak egészségi okok miatt, orvosi szakvélemény alapján lehet felmentést szerezni.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a szavazás előtti vitában hangsúlyozta: tévedés, hogy a kanyaró ártalmatlan betegség, és ezért nincs is szükség védőoltásra. A kanyaró erősen fertőző betegség, akár tüdő-, vagy agykárosodást is okozhat, az ellene kidolgozott kombinációs oltás viszont a mumpsz és a rubeola ellen is védettséget biztosít – húzta alá a miniszter.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette: az is tévedés, hogy a védőoltások ellentétesek az emberi jogokkal, a “rubeolához való jog” nem létezik, az pedig tarthatatlan, hogy Németország nem teljesíti a fertőző betegségek elleni nemzetközi küzdelem céljait.

Forrás: Eduline



Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!