„A kérdések háromnegyede banális baromság volt”
– jellemezte az Eduline kérdésére egy középszinten érettségiző diák a magyarérettségi első, a bikavérről és borokról szóló feladatát. Mint mondta, ezekre a kérdésekre nagyon könnyen tudott válaszolni, viszont a kérdések maradék negyede „kifejezetten szívatós volt”. Ő a bringázás mellett írt érvelést ahelyett, hogy Jelölt Jolánt ajánlotta volna Tóth László elnök úrnak. Mint mondta, ez a feladat nagyon egyszerű volt – nem úgy viszont a műelemzés.
A műelemzéssel ugyanis meggyűlt a baja, de nem azért, mert ne tudta volna, hogy mit vár el tőle a feladat. Nehézséget az okozott számára, hogy – elmondása szerint – soha korábban nem volt két és fél órája arra, hogy novellát elemezzen, az iskolai felkészülés során ennél sokkal gyorsabban kellett dolgozniuk. Szerinte nem volt nehéz az idei magyarérettségi – de számára sikerülhetett volna jobban is, úgy érezte, sok maradt a műelemzésben.
„Eleve volt benne egy ördög, már emiatt egyszerű volt”
– mondta egy középszinten érettségiző diák, aki Lázár Ervin novellájának elemzését választotta a műértelmezésnél. Beni hozzátette, hogy könnyebb volt, mint amire számított, mert elég sok konkrétumra rákérdeztek a feladatleírásban. A szövegértésről azt mondta, hogy nem volt száraz a szöveg, de voltak beugratós részei, például az igaz-hamis feladat, mert nem volt egyértelmű, hogy mire kérdeznek rá. A bringázásról szóló érvelés szerinte baráti volt, korszerűsége miatt bőven lehettet miről írni: akár társadalmi felelősségvállalásról vagy a globális felmelegedésről.
„Komplexebb volt a szövegértés feladat, mint amire számítottam, ezért jó lett volna, ha van még rá körülbelül 10 perc”
– nyilatkozta az Eduline-nak egy miskolci gimnazista. Kata szerint idén nehezebb és komolyabb volt a középszintű érettségi szövegértés feladata, mint amire a korábbi évek alapján számítottak, ennek ellenére úgy érzi, jól megoldotta.
Egy szintén vidéki gimnazista, Ákos szerint az osztályok nagy része a Lázár Ervin novellát választotta az írásbeli második, műelemző feladatrészében. Szerinte „A kovács” című noella szövege nagyon barátságos volt, könnyen átjött annak mondanivalója és egyértelműek voltak a benne megjelenő sajátos műelemek. Úgy érzi, számára nem volt olyan feladat, ami nehézséget okozott volna, bár a szövegértés szerinte is gondolkodósabb volt.
Volt olyan is, aki külön kiemelte, hogy annak ellenére érezte nagyon egyszerűnek a középszintű magyart, hogy – elmondása szerint – nem készült rá semmit. „A szövegértésben szerintem egyszerű kérdések voltak és a verselemzéssel is gyorsan megvoltam. Meglepődtem, hogy ennyire egyszerű volt az egész” – írta.
A 2023-as középszintű magyarérettségin a diákoknak egy borokról szóló szövegértési feladatot kellett megoldaniuk, majd vagy érvelést, vagy ajánlólevelet kellett írniuk. A műelemzésben egy Lázár Ervin novella, vagy egy Petőfi és egy Tóth Árpád vers összehasonlítása várt rájuk.
Mindezekről szaktanárokat is kérdeztünk:
Közvetítésünket a magyarérettségiről ide kattintva tudjátok elolvasni: