Egyeztetett a Magyar Waldorf Szövetség az oktatási államtitkárral a Waldorf-iskolák eddigi kétesnek tűnő helyzetéről. A köznevelési törvény módosítása, és a szabályok változása ellenére a Waldorf-iskolák ugyanúgy működhetnek majd tovább, mint eddig.

Ahogyan arról korábban már írtunk, a köznevelési törvény változása nem volt egyértelmű a Waldorf-iskolákra nézve. Nem lehetett egészen pontosan tudni, hogy az hogyan befolyásolja majd az alternatív iskola helyzetét. Szabó Zoltán, a Magyar Waldorf Szövetség ügyvezetője akkori nyilatkozata szerint a héten mindenre szerettek volna fényt deríteni.

Így is történt, az Index megkeresésére az ügyvezető elmondta, szerdán személyesen egyeztettek Bódis József oktatási államtitkárral és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárral – és szerencsére megnyugtató válaszokat kaptak kérdéseikre.

A szöveges értékelés lehetősége eddig is szinte biztos volt, hogy továbbra is maradhat, azonban a kerettantervhez való igazodás megszabása aggályokat okozott: “nem volt egyértelmű, mit is jelent az, hogy a kerettanterv tantárgyi struktúrájától nem térhetünk el 30 százaléknál nagyobb mértékben” – mondta az Indexnek Szabó Zoltán. Az egyeztetés során azonban kiderült, a Waldorf-iskolák eddigi gyakorlata megfelel a módosított köznevelési törvénynek is – így megoldódott minden eddigi bizonytalan kérdés.

Ami pedig az óvoda- és tankötelességet illeti, habár a döntések joga az Oktatási Hivatalhoz (utóbbi), valamint a kormányhivatalokhoz (előbbi kérdéskör) fog kerülni, Szabó Zoltán szerint továbbra is az óvoda véleményére fognak támaszkodni, ami a döntéseket illeti, de hozzáteszi: a központosítás jelentős többletadminisztrációt fog okozni, de érdemben nem korlátozza a szülők jogait sem.

Forrás: Eduline