Október 11-ig, vagyis péntekig pályázhattok a tanárszakos hallgatóknak járó támogatásra. Mutatjuk a részleteket.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj meghosszabbított határideje október 11. A félévente akár 375 ezer forint támogatást nyújtó ösztöndíjra az egységes, osztatlan tanárképzésen vagy gyógypedagógia alapképzési szakon tanuló, illetve felvételt nyert hallgatók pályázhatnak. Az ösztöndíjas jogviszony a képzés teljes idejére szól.

A szak elvégzése mellett vállalnotok kell, hogy az általatok megjelölt három megye egyikében, a Klebelsberg Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítetek és azt legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartjátok.

A pályázatot elektronikusan és postai úton is be kell nyújtani – hallgatói jogviszony igazolást, továbbá vagy a felvételi eredményt igazoló határozatot/besorolási döntést, vagy – a felsőbb évfolyamokon – az utolsó aktív félévi kreditindexigazolást kell csatolnotok hozzá. Ezeket hitelesítenetek is kell. A részleteket az ösztöndíjról és a jelentkezésről itt találjátok.

Forrás: Eduline