Kidolgozott, ellenőrzött és megosztható – ilyen az új (magyar fiatalok által fejlesztett) Cogito nevű oldal, amellyel a jövőben kiküszöbölhető lenne a nem hiteles, és helytelen egyetemi jegyzetekből való tanulás.

“A tudás megosztása jelenleg nem valósul meg máshogy csak úgy, hogy a hallgatók a különböző oldalak és tárhelyek linkjeit megosztják egymással a közösségi médiában” – idézte a hiradu.hu Majtán Mátét, a Cogito ügyvezetőjét az M1 Forint, fillér című műsorából. Szerinte ezek a tartalmak rengeteg hamis állítást tartalmazhatnak, amiből a hallgatók nem tudnak megfelelő minőségben felkészülni a vizsgákra, ez a legnagyobb probléma.

Erre kínál megoldást a Cogito – egy közösségimédia-környezetbe ágyazott dokumentumszerkesztő – amelynek segítségével hiteles forrásból származó jegyzetek kerülhetnek a diákokhoz. A jegyzeteket először a diákok közösen kidolgozzák, majd elküldik azokat a tanárok oldalára, így a tanárok is ellenőrzik az oldalra felkerülő tartalmakat – és ők maguk is megoszthatnak saját szakmai tartalmat.

A végleges tartalmat a fejlesztők is úgy képzelik el, hogy a jegyzeteket gyakorlatilag a közösség szavazza be az oldalra, így megbízható forrást teremtve a vizsgákra készülőknek – írják.

Forrás: Eduline