Hirdetés

Daloló papagáj és paranormális jelenségek – ilyen volt az emelt szintű angolérettségi

2 perc olvasás
Daloló papagáj és paranormális jelenségek - ilyen volt az emelt szintű angolérettségi

Délután 1-kor véget ért az emelt szintű angolérettségi is. Mutatjuk, mit gondolnak róla a diákok.

Hirdetés

Mivel az emelt szintű érettségiket a diákok központilag írják, ezekről sajnos nem tudunk menet közben beszámolni nektek, a vizsga után viszont beszélgettünk olyan diákokkal, akik a mai emelt szintű angolérettségit írták.

A vizsga feladatsora ugyanúgy épül fel, mint a középszintűé; tehát tesztelik a diákok olvasott szövegértését, hallásértését, nyelvtani ismereteit és gyakorlati szövegalkotását. A különbség mindössze annyi, hogy magasabb szintű feladatokat kapnak, mint a középszinten vizsgázók, a felbukkanó témák pedig akár egészen elvontak is lehetnek. Így történt ez idén is, hiszen egy miskolci középiskola tanulója szerint a felbukkanó témakörök között volt énekelni tudó papagáj, paranormális jelenségek és jóslás is, míg az egyik olvasott szövegértés feladat egy 90 éves korában diplomázó idős hölgyről szólt.

A diák elmondása szerint – aki egyébként mindössze 4 éve tanul angolt, holnap pedig németből is vizsgázik – nem volt számottevő különbség az idei és a korábbi évek feladatsorai között. A nyelvtant ő maga egy kicsit nehéznek találta, de azt is csak amiatt, mert olyan szavak merültek fel benne, amiket ő „nem nagyon használ”, az angolt régebb óta tanuló diáktársai viszont ezekkel is probléma nélkül megküzdöttek.

Részletes tudósításunkat az angolérettségiről itt találjátok:

Hirdetés

 

A középszintű vizsga pedig eljutott hozzánk, így azok nem hivatalos megoldásait ebben a cikkben foglaltuk össze:

 

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!