Bruttó 350 ezer forintos kezdőfizetést szeretne kiharcolni a szakoktatóknak a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ).

A Magyar Nemzetnek Tóth József elnök elmondta: a középfokú végzettségű szakoktatók bére a minimálbér környékén mozog, pedig a szakmunkás átlagbérhez kellene igazodnia.

Hozzátette: országosan 3-4 ezer szakoktató dolgozik, a fizetésük azonban csak a nyugdíj előtti évekre éri el a bruttó 330 ezer forintot – ha van felsőfokú végzettségük.

„Mi azt szeretnénk elérni a tárgyalásokon, hogy bruttó 330-350 ezer forintra emelkedjen az oktatók induló bére, s a szakképzésben is fizessék meg őket úgy, ahogy például az Audi-gyárban” – mondta a lapnak.

A Szakképzési Innovációs Tanács életpályával és bérekkel foglalkozó munkacsoportja még nem zárta le a tárgyalásokat – tette hozzá a szervezet elnöke, aki szerint a lehető leghamarabb, már idén ősszel életbe kell léptetni a változásokat. Az elnök szerint annyian állnak a nyugdíj kapujában, hogy 2020/2021-re oktatóhiány alakulhat ki.

Forrás: Eduline