A pedagógus szeptemberben kezdett tanítani az iskolában. A diákok úgy tudták, korábbi munkahelyéről azért bocsátották el, mert megütött valakit, és amiatt kezdték provokálni, hogy innen is kirúgassák, de most szeretnének bocsánatot kérni – írja a Blikk.

hirdetés

Az iskola hírzárlatot rendelt el, de a három diákok, akik a tanárukat lökdösték a Facebookra feltöltött videón, azonnali hatállyal kirúgták – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a tanár csak szeptemberben kezdett az iskolában, a diákoknak hegesztéselméletet tanított. A diákok úgy tudták, hogy az előző helyéről a tanárt azért bocsátották el, mert megütött valakit, és amiatt kezdték provokálni, hogy innen is kirúgassák, mondta a lapnak egy osztálytárs. Először papírgalacsinnal dobálták, majd miután egyiküknek intőt adott, megtámadták, és le is köpték a tanárt.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával hallgatta ki és őrizetbe is vette a diákokat. A Blikknek az egyik gyanúsított édesanyja is megszólalt, azt mondta, a fiúknak elegük lett a tanárból, szerintük bántotta őket, de akkor is elfogadhatatlan, amit tettek, és szeretnének a tanártól bocsánatot kérni.

hirdetés

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt mondta: ilyen esetben nincs megfelelő eszköze egy pedagógusnak.

Forrás: Eduline