Hirdetés

Az SZTE gazdasági képzésein is meg kellett küzdeni tavaly az ösztöndíjas helyekért – ponthatárok

2 perc olvasás
Az SZTE gazdasági képzésein is meg kellett küzdeni tavaly az ösztöndíjas helyekért - ponthatárok

Hány pont kellett a bejutáshoz a legnépszerűbb egyetemek, legnépszerűbb szakjaira a 2020-as felvételin, és mennyien versenyeznek idén az ösztöndíjas helyekért? Cikksorozatunk negyedik részében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) számainak jártunk utána.

Hirdetés

Korábban már írtunk róla, hány ponttól lehetett bekerülni tavaly az Eötvös Loránd Tudoményegyetem, a Debreceni Egyetem, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetem top tíz alapszakjára. Most pedig azt néztük meg, mekkora volt a léc a Szegedi Tudományegyetem képzésein, ami az idein felvételin a negyedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény 14 151 jelentkezővel.

A következő listában megnézhetitek, hogy a 2021-es felvételin melyek a legnépszerűbb alapszakok a SZTE-n – a zárójelben az összes jelentkező számát, valamint az első helyes jelentkezők számát láthatjátok -, illetve azt is mutatjuk, pontosan hány ponttól lehetett bejutni ezekre a szakokra a tavalyi felvételin. A számok minden esetben a nappali munkarendű, államilag támogatott képzésekre vonatkoznak.

  1. Programtervező informatikus (760/349): 283 pont
  2. Pszichológia (659/263): 437 pont
  3. Ápolás és betegellátás – gyógytornász (628/213): 343 pont
  4. Gazdálkodási és menedzsment (621/210): 400 pont
  5. Kereskedelem és marketing (532/174): 400 pont
  6. Biológia (406/98): 280 pont
  7. Mérnökinformatikus (399/82): 282 pont
  8. Anglisztika (347/107): 331 pont
  9. Gazdaságinformatikus (334/90): 280 pont
  10. Pénzügy és számvitel (307/146): 400 pont

Azt, hogy a különböző felsőoktatási intézmények hol húzták meg a ponthatárt 2020-ban a legnépszerűbb alapszakokon, itt nézhetitek meg. Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, ti mennyi ponttal vágtok neki a felvételinek, itt próbálhatjátok ki a pontszámító kalkulátorunkat.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!