Az idei tanévben már az Oktatási Hivatalnál (OH) kell kérvényezni a magántanulói jogviszonyt felváltó egyéni munkarendet – közölte a hivatal köznevelési elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Brassói Sándor felidézte, korábban az intézményvezetők döntöttek arról, hogy egy diák lehet-e magántanuló. A szabályozás változtatására azért volt szükség, mert az igazgatók egyes esetekben nem megfelelő logika alapján hoztak döntést, ezáltal sérült a gyerekek tanuláshoz való joga – indokolta.

Hozzátette, az OH a korábban kiadott engedélyeket is felülvizsgálja a 2020/2021-es tanév kezdetéig. A kérvények elbírálásánál a gyermek érdekeit veszik figyelembe. Az eljárás menetéről a hivatal honlapján található részletes leírás – mondta az elnökhelyettes.

Brassói Sándor beszélt arról is, több mint húsz tanévnyitó konferenciát rendeztek – a felét még ezen a héten bonyolítják le -, amelyeknek célja, hogy az intézményvezetőket és a fenntartókat tájékoztassák a jogszabályok változásáról, és ezzel segítsék feladataik jogszerű ellátását az idei tanévben.

Forrás: Eduline