Hirdetés

„Az baj, ha a levélben csak köszönni tudtam?” – diákok a mai németérettségiről

2 perc olvasás
"Az baj, ha a levélben csak köszönni tudtam?" - diákok a mai németérettségiről

Túl vannak a diákok az írásbeli érettségik első hetén. Bár a legtöbben már csütörtök délutánra letudták az írásbeli vizsgákat, pénteken még több mint 11 ezren középszinten, kétezren pedig emelt szinten vizsgáztak németből.

Hirdetés

A vizsga során a diákoknak szövegértési, nyelvhelyességi, hallás utáni szövegértés és szövegalkotási feladatokat kellett megoldaniuk, a témák között pedig felbukkantak e-rollerek, nyaralás, édességek és stresszkezelés, repülőgépeken utazó madarak, az íráskészség egyik témaköre pedig egy fekete-erdei nyaralásról szóló hivatalos levél volt, a másik pedig egy hozzászólás arról, mi teszi a vizsgázókat boldoggá.

Ákos, egy miskolci középiskola tanulója a vizsga után jókedvűen távozott a teremből. Elmondása szerint nem kaptak bonyolult feladatokat a középszintű vizsgán, bár a hallás utáni szövegértés német nyelvből neki a gyengeségei közé tartozik, ezért abban lehetnek hibák, a többi feladatrész viszont nem volt bonyolult, még a nyelvtan sem, ahol előre megadott szavakat és kötőszavakat kellett elhelyezniük egy lyukas szövegben, vagy épp múlt időbe tenni bizonyos igéket.

Mások kevésbé magabiztosan távoztak a teremből, az Érettségi 2023 csoportban többen is azt írják, míg a többi tárgyból átmentek, németből valószínűleg megbuktak.

Az baj ha a német levélben csak köszönni és elköszönni tudtam?? Fél óráig kerestem egy szót a szótárban

– kérdezi egy diák. Mások azt írják, „szörnyű” volt az idei feladatlap, de olyan poszt is felbukkant, amiben valaki viccesen azt írja:

Hirdetés

Jók voltak ezek a próbavizsgák, októberben mehet élesben.

Javítótanár hiányában megoldásokkal sajnos ma már nem tudunk szolgálni, de a középszintű németérettségi feladatlapjait itt találjátok:

Az összes eddigi érettségi vizsga feladatait és megoldókulcsait pedig itt:

 

Forrás


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!