A 2020/2021-es tanévtől újraindul a 2016-ban megszüntetett kulturális antropológia alapképzés a Miskolci Egyetemen. A szakért felelős intézet igazgatója az Eduline-nak elmondta: a szakot a piaci igényekhez igazodva alakították át, a gyakorlati alkalmazást helyezve a középpontba.

Nagy tiltakozást váltott ki 2015-ben a hír, hogy a 2016/2017-es tanévtől – húsz másik BA-képzéssel együtt – megszüntetik a kulturális antropológia alapszakot. A képzést addig indító Miskolci Egyetem mellett a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság, illetve az amerikai és a brit antropológiai társaság is tiltakozott.

A kulturális antropológiai képzések értelmezhetővé teszik a komplex társadalmi jelenségeket, és hozzájárulnak a társadalompolitikai döntésekhez, intézkedések előkészítéséhez, bevezetéséhez, társadalmi konfliktusok felismeréséhez és hatékony megoldásához – írta akkor a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság, kiemelve, hogy az észak-magyarországi hátrányos helyzetű térségben nagyon fontos szerepet tölt be a képzés, amely a szélsőséges politikai, társadalmi elképzelések helyett más eszközöket, érvrendszert, érzékenységet kínál.

A Miskolci Egyetem az elmúlt években a piaci igényekhez igazítva, az alkalmazott társadalomtudományi képzést a középpontba helyezve újította meg a szakot, amely a 2020/2021-es tanévtől indulhat újra az intézményben – mondta Kotics József, a Miskolci Egyetem Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézetének igazgatója az Eduline-nak. Hozzátette: öt éve is ugyanazt tanították, de a külső kényszer miatt átgondolták a képzési és kimeneti követelményeket, illetve a tárgyi strukturát. “Igazoltuk, hogy a képzés fontos és hasznos” – mondta.

Az átalakított képzésben három színtéren mutatják be a kulturális-társadalmi problémákat, folyamatokat, konfliktusokat és gyakorlati kezelésüket: a gazdasági, a társadalompolitikai és közigazgatási, illetve a nonprofit és civil szférában. A hallgatók tanulnak majd a szervezet- és közösségfejlesztésről, a társadalmi integrációról és felzárkózásról, az egészségről és fogyasztásról, és esettanulmányok formájában dolgozzák fel például a környezet és társadalom összefüggéseivel, a perifériás társadalmi csoportokkal és a migrációval kapcsolatos kérdéseket. A hallgatók alapszinten megtanulnak fotózni és filmezni is – mondta Kotics József az Eduline-nak.

Forrás: Eduline