A pedagógusok béremelésének mértékéről és az emelés dátumáról még nem kaptak információt – mondta az ATV-nek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

A pedagógusbéreknek ma sem vonzó, sem pedig megtartó ereje nincs, ebben legalább egyetértés van – nyilatkozta az ATV-nek Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke. A műsorban arról is kérdezték az elnököt, hogy vajon mikorra várható pontosan a pedagógusok béremelésének bevezetése, amelyről a Magyar Nemzet hétfőn írt. A lap úgy tudja, az oktatási államtitkárság harminc százalékkal emelné a pedagógus fizetését. 

Szűcs Tamás elmondta, a kormányzat a béremeléseket az új Nat bevezetéséhez köti, de sem időben, sem százalékban nem kaptak pontos számokat minderről.

A szervezet csütörtökre tervezett szolidaritási sztrájkjához szükséges volt, hogy megállapodjanak a tankerületekkel, ugyanis enélkül jogszerűtlen bármilyen sztrájkot tartani. Ez azonban – ahogyan a szervezet nyílt leveléből is kiderült – hatvan tankerületből csak néggyel teljesült. Szűcs Tamás az ATV-ben azt mondta: ezzel egyeztetési kötelezettségeik ellen vétettek a tankerületek, elképzelhető, hogy bírósághoz fognak fordulni emiatt.

Még nem tárgyalt a kormány a pedagógusok 30 százalékos béremeléséről

Az oktatási államtitkárság elképzelései még kidolgozás alatt állnak, nem tárgyalt róluk a kormány, nincs róluk kormánydöntés – ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya az RTL Híradóval, amely arra volt kíváncsi, döntöttek-e már a pedagógusok béremeléséről.

Forrás: Eduline