A garantált bérminimumhoz kellene kötni a pedagógusok illetményalapját, a pálya első tíz évében dinamikusabban kellene emelkedniük a fizetéseknek, szükség lenne valódi differenciálási és jutalmazási lehetőségre, béren kívüli juttatásokra, a pályakezdők támogatására – többek között ilyen javaslatokat tett közzé a Nemzeti Pedagóguskar.

„A pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetése után a pedagógusok illetménye több lépcsőben emelkedett. Ugyanakkor a pedagógusilletmények az évtized elejéhez hasonlóan befagytak, aminek következtében a legkisebb pedagógusbért mostanra a garantált bérminimumhoz kell felzárkóztatni, amire korábban még nem volt példa. Ismét a pedagógusbérek rendezésére van szükség, mégpedig oly módon, hogy azok értéküket megőrizhessék, ne legyen szükség a jövőben újabb és újabb felzárkóztatásokra” – írják kedden közzétett szakmai anyagukban.

A Nemzeti Pedagóguskar Országos Elnökségének álláspontja szerint a pedagógusok anyagi biztonságát, a pedagógus pálya vonzerejének és társadalmi megbecsültségének növelését, és az állam alkalmazottai iránti megbecsülésének kimutatását segíteni lehetne a bérrendezéssel, a különböző támogatásokkal, béren kívüli juttatásokkal, valódi differenciálási lehetőséggel.

NPK: 44,7 százalékkal kellene emelni a kezdők bérét

A pedagóguskar azt írja, ahhoz, hogy ne a mínuszról induljanak, kezdő lépésként szükség lenne egy egyszeri kiigazításra. „Ha legalább a 2013. szeptemberi szintre akarnánk emelni a kezdő pedagógusbér és a garantált bérminimum arányát (enélkül legfeljebb részleges korrekcióról lehet beszélni), akkor a kezdő pedagógusbért 44,7%-kal kellene azonnal megemelni (264420, illetve 293741 Ft-ra). Értelemszerűen az ezzel az illetményalappal számolt többi fokozat és kategória is emelkedne” – olvasható az anyagban, amely arra is kitér, hogy ez a korrekció csak a vetítési alap bevezetése után bekövetkezett arányromlást is csak részben kompenzálná.

Az NPK hozzáteszi: egyszeri korrekció nélkül is elképzelhető továbblépés, ebben az esetben azonban a vetítési alap bevezetését követő arányromlás „kezeletlen marad”. A szervezet szerint a bérek újabb befagyását azzal lehet elkerülni, ha a vetítési alapot évente felülvizsgálják vagy valamilyen sztenderdhez, „valamilyen, a gazdasági teljesítmény erősödésével párhuzamosan emelkedő mérőszámhoz” igazítják. Úgy látják, a pedagógusok fizetését nem a minimálbérhez, hanem a garantált bérminimumhoz kellene kötni.

Hozzáteszik: az NPK egyik „minimális elképzelése” a vetítési alap automatikus, inflációkövető emelése, ami ugyan nem oldaná meg a problémát, „de lassítaná a helyzet romlását”. Viszonyítási alapként felmerül a diplomás átlagbér is, igaz, ezzel kapcsolatban komoly dilemma, hogy a diplomások legnagyobb csoportját maguk a pedagógusok alkotják.

Az NPK arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg a mesterfokozattal rendelkező pedagógusok illetményalapja magasabb, nagyjából tíz százalékkal nagyobb, mint az alapfokozatot szerzetteké. „A megkülönböztetés a közalkalmazotti bértábla hagyatékának tekinthető, indokaként elfogadható, hogy a magasabb szintű szakképzettséget honorálja, elfogadható szakmai indoka azonban nincs. A magasabb szintű szakképzettség alapvetően csak a tanárok számára nyitott, a középiskolában elvárás (alkalmazási feltétel), az általános iskolában lehetőség. Ugyanakkor vitatható, hogy a középiskola igényel-e magasabb szintű végzettséget. Nem szükséges hozzá nagyobb szaktárgyi tudás, mint az általános iskolában vagy akár az óvodában való nevelés-oktatáshoz, a magasabb szintű képzés nem is ad ilyet, és szakmailag sem ad alaposabb, jobb, több, tartalmasabb képzést” – írják. Bár azt is elismerik, hogy ez a lépés komoly vitát válthatna ki, ezért csak az illetmények  egyidejű és jelentős emelése mellett tartják elképzelhetőnek.

„Sokszor, sok helyen elhangzott már az, hogy jó lenne, ha a pálya elején meredekebben emelkedne a fizetés. Ez a vélekedés azonban mindig beleütközik abba, hogy viszont honorálni, díjazni kell a szakmai tapasztalatot és a hivatás iránti elkötelezettséget, továbbá hangsúlyozni kell, hogy a gyakornoknak még sok tanulnivalója van a szakmáról. A megoldást az jelenthetné, ha a pedagógus bértáblán több fokozat lenne, és a pálya első tíz évében (tehát lényegében a PII fokozat eléréséig) a fokozatok között nem három, hanem kettő év lenne a várakozási idő, ahogy a gyakornoki idő is két év. Ez éppen a családalapítás, a szakmai elmélyülés, a tapasztalatszerzés időszakában jelenthetne az eddiginél gyorsabb anyagi előmenetelt, aminek az eredménye a több kategória miatt persze a későbbi pályaszakaszra is megmaradna. A változtatás családbarát jellegét erősítené az is, hogy a kategórialépés a gyermekvállalás miatti szüneteltetés idején is megtörténik” – írják a pályakezdőkről.

A teljes anyagot itt olvashatjátok el.

Forrás: Eduline