Hirdetés

„A 17-es túrórudat tartalmazó feladatban benne volt az összes olyan témakör, amit a diákok nem szeretnek”

5 perc olvasás
„A 17-es túrórudat tartalmazó feladatban benne volt az összes olyan témakör, amit a diákok nem szeretnek”

Az idei matekérettségi a Webkurzus matektanára és a Studium Generale matematika szekciójának szakértői szerint kifejezetten korrekt volt, hiszen tele volt típusfeladatokkal, három-négy pontos képlet behelyettesítésekkel. A túrórudas és az exponenciális egyenletes példától viszont sokan megijedhettek.

Hirdetés


Hirdetés

Reggel kilenckor kapták meg az érettségizők matekból középszinten a feladatsort. Az első részben 12 viszonylag könnyű példát kellett a diákoknak megoldania.

Matekérettségi 2025
  • Témakörök, számológép és függvénytáblázat – minden, amit keddi matekérettségiről tudni érdemes
  • Gráfok, halmazok és vektorok – ezek a feladatok kerültek elő a matekérettségi első részében
  • Mintafeladatok a végén egy kicsi csavarral – ilyennek látták a szakértők matekérettségi első részét
  • Túrórúd és légnyomás – ilyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségi második részében
  • Nagyon sok típusfeladat volt benne – így látják a szakértők a matekérettségi második részét
  • Itt vannak a matekérettségi első részének nem hivatalos megoldásai
  • Itt vannak a matekérettségi 13-15. feladatainak megoldásai
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 16-os feladatát
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 17-es feladatát
  • Így kellett megoldani a matekérettségi 18-as feladatát
  • „Én azt hittem, dubai csoki lesz benne” – még a diákok szerint is könnyű volt a matekérettségi
  • „Meglepően sokat kellett számolni az I. részben” – megosztóra sikeredett az emelt matekérettségi
  • „A 17-es túrórudat tartalmazó feladatban benne volt az összes olyan témakör, amit a diákok nem szeretnek”

Apróbb hibázási lehetőségek az első részben

A matektanár az első rész kapcsán kiemelte, hogy korrekt feladatokat kaptak az érettségizők, de azért voltak olyan apróbb buktatók, amiken el lehetett csúszni.

Szaktanárként gyakran tapasztalom, hogy a legkisebb közös többszörös helyett figyelmetlenségből osztót keresnek a diákok és bízom benne, hogy észrevették, hogy a negyedik feladatban nem teljes, hanem félgömböt kellett számolniuk

– tette hozzá a szaktanár, aki szerint a kilencedik, azaz a vektoros feladat más betűkkel már szerepelt korábban az érettségin.

Hirdetés

A Studium Generale szakértői megjegyezték, hogy a vektoros és a koordináta-geometriás feladatot is könnyen meg lehetett oldani.

Mivel a NAT változása miatt pont ezeket a témákat csonkították meg, ezért nem biztos, hogy matekórán akkora hangsúlyt fektettek rájuk, ezért ezeknek a diákoknak ez gondot okozhatott.

Az utolsó feladattól sok diák megijedhetett

A második A részben az érettségizőknek három könnyebb, de hosszabb feladatot kellett megoldaniuk. Az utolsó három, vagy II/B példa közül pedig eldönthették, hogy melyik kettőt választják.

A szaktanár kiemelte, hogy a második részben a 13. feladat „ egy sima egyenletmegoldás és kerületszámítás volt, de a 14. példában is súgott az, hogy berajzolták a négyszög átlóját.

Hirdetés

Aki a behúzott átlóból rájött arra, hogy háromszögekből kell számolnia, és ismerte Pitagorasz-tételt, a szinusz-és koszinusztételt, az biztosan meg tudta ezt a példát oldani

–  emelte ki a matektanár, aki szerint a 15. feladatban, ha valakinek nem jutott eszébe, hogyan néznek a ki a megadott függvények, az a függvénytáblázatból tudott „legálisan puskázni.”

A telefonhívásos példa nehezebb volt, mert nem kettő, hanem három halmazzal kellett dolgozniuk az érettségizőknek és ismeretlent is be kellett vezetni a megoldáshoz.

„A 17-es, vagyis túrórudat tartalmazó feladatban benne volt az összes olyan témakör, amit a diákok nem szeretnek. A kombinatorika, a valószínűség-számítás és a térgeometria általában nem a középiskolások kedvence.” – mondta a szaktanár, aki kitért arra, hogy szöveg miatt az utolsó feladattól megijedhettek a diákok, pedig összességében csak a képletbe kellett a megadott értékeket behelyettesíteni.

A Studium Generale szakértői is hasonló véleményen voltak, szerintük vagy az utolsó „csúnya” feladatot, vagy pedig a nem túl népszerű témakörök miatt a túrórudasat hagyhatta ki a legtöbb diák.

A szaktanár kiemelte azt is, hogy összességében korrekt feladatsort kaptak az érettségizők matekból középszinten, és aki készült, a sok mintapélda miatt annak biztosan jól sikerült.

Hirdetés

A matekérettségiről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok.

 

 

Forrás

Magántanár kereső 

Magyar Magántanárt keresel?

 
(magantanarom.hu)

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!