„A második feladatnál már térlátásra is szükség van, emiatt a C részénél szerintem kevés a négy pont. A D pedig kifejezetten nehéz, mert nem mindegy, hogyan indítják el a feladatot a diákok: kis csavarral akár kétismeretlenes egyenletbe is ütközhetnek” – mondta a szaktanár, aki szerint valószínűleg ezt a geometriás feladatot hagyják majd ki a legöbben.
A másik két feladatot viszont nem tartja nehéznek, szerinte a tizenhatosat biztosan megoldják a vizsgázók, már csak azért is, mert sok a részfeladat, így ha valami nem is megy nekik, még akkor is sok pontra tehetnek szert. A kördiagramm esetleg megzavarhat néhány érettségizőt, de minden évben találkozhatnak ilyen példával, így ha gyakoroltak, akkor ez sem okozhat problémát.
A pedagógus az utolsó feladatról azt mondta, hogy a sok szöveg először elijesztheti a feladatlap kitöltőit, de mégsem ezt fogják kihagyni, mert igazából csak ki kell bogozni a szövegből az adatokat. Itt több egyenletet kell felírni ahhoz, hogy megkapják a megoldást, illetve a kombinatorika is feltűnik.
Innen megnézhetitek, hogy milyen az érettségi első feladatsora. A második feladatsor A és B részét is elérhetitek már, itt pedig megnézhetitek, mit gondol a szaktanárunk a második feladatlap A részéről:
A legfrissebb matekérettségis információkért kövessétek a folyamatosan frissülő tudósításunkat: