Mindenkinek vannak ötletei, hogyan lehet a legjobbat kihozni a következő napokból. Most mi is összegyűjtöttünk pár jó tanácsot.

1. Már csak ismételjetek

Nézzétek át azokat a tételeket, feladatokat és témaköröket, amelyeket korábban már átnéztetek. Ilyenkor már nem érdemes elkezdeni a szóbeli tételeket is belekeverni a tanulásba, vagy új megoldási módszereket keresgélni a matekérettségi feladataihoz, mert csak belezavarodhattok.

2. Mondjátok ki hangosan

Sok tantárgyból, főleg történelemből vagy az idegen nyelvekből hasznos lehet, ha tanulás közben ki is mondjátok, amit éppen tanultok – így az összefüggéseket is könnyebben megértitek.  

Alapvetően hatékonyabbá teszi a tanulást, ha egy-egy tétel megtanulása után “felmondhatjátok” valakinek az elsajátított ismeretanyagot – mindegy, hogy kinek, lehet szülő, testvér, nagyszülő, barát, barátnő. Kérjetek meg valakit, hogy segítsen nektek ebben. Ez legyen a napi tételtanulás egyik záróakkordja, a nap végén hagyjatok magatoknak egy órát a problémás részletek átnézésére.

3. Aludjátok ki magatokat

Már régóta tudjuk, hogy a mély-, vagyis lassú hullámú alvás közben az agyunk rendszerezi és elmélyíti a frissen megszerzett tudást. Ehhez azonban minimum 8 óra alvás szükséges. Éppen ezért sokkal hasznosabb, ha a vizsga napja előtti éjjel alszotok egy kiadósat, mint ha a könyveitek és jegyzeteitek felett virrasztva próbálnátok menteni a menthetőt.

Persze nemcsak a tanulás után, hanem a tanulás előtt is fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Erre néhány éve mutatott rá egy amerikai kutatás. Amennyiben ugyanis a tanulás előtt nem pihenjük ki magunkat, az agyunk nem tud felkészülni az új információk befogadására, ami befogadóképességünket akár 40 százalékkal csökkentheti.

4. Relaxáljatok

Ha tele van a fejetek mindenféle gondolatokkal, próbáljátok tanulás előtt kiüríteni. Ehhez jó módszer, ha leültök egy székre, kezeteket a combotokra teszitek, és behunyjátok a szemeteket. Először a jobb karotokat feszítsétek meg erősen, majd hagyjátok teljesen ellazulni. Ezután a bal karotokkal tegyétek meg ugyanezt, majd a jobb lábatokkal és a bal lábatokkal is. Miután ezt a kis gyakorlatot megcsináltátok, jobban tudtok majd koncentrálni az előttetek álló feladatokra.

+1 Készüljetek fel

Lehet, hogy egy ideje már nem készítitek ki a ruhátokat reggelre és nem pakoltok be a táskába – de az érettségi előtti estén készítsetek elő mindent, hogy reggel elég legyen felvenni a ruhát és indulni. Higgyétek el, sokat fog számítani.

Forrás: Eduline