Hirdetés

Széchenyi programja

3 perc olvasás
Széchenyi programja

Az 1825-27-es pozsonyi országgyűlésen Széchenyi felszólalt a magyar nyelv oktatása mellett és birtokai egy évi jövedelmét felajánlotta e cél érdekében. Hazatérve mindenáron politikusi babérokra akart törni, és az egész magyar társadalom gondjait akarta megoldani.

Hirdetés


Hirdetés

Első kezdeményezései a Tudományos Akadémia magalapítása és a hazai társasági élet felvirágoztatása volt kaszinók és lóverseny szervezése által. 1830-ban korábban megírt művét, a Hitelt kiegészítette, reformprogramját rendszerezte. A magyarországi birtokrendszer átalakításához az emberek nem rendelkeztek elég pénzzel, ezért a szegényebbek nem tudtak telket vásárolni, hitelre volt szükségük. Azonban az ősiség törvényére hivatkozva – a nemesi föld elidegeníthetetlen – nem kaptak kölcsönt a bankoktól. Ez alapján Széchenyi az ősiség törvényének eltörlését indítványozta, ezzel együtt a szabad földvásárlást, a nemesek adózását és a jobbágyok fokozatos felszabadítását is.

Másik terve az önkéntes örökváltság bevezetése volt, mely szerint amelyik jobbágy akarja, és van elég pénze, jobbágyi szolgáltatásait megválthatja. A művet megjelenése után gyorsan elkapkodták. Elképzeléseiben azonban ellentmondás jelent meg. Támadta ugyan az arisztokráciát, mégis angol mintára az állam irányítását mégis az ő kezükbe akarta adni, és kényszeríteni őket, hogy önként adják fel elveiket és birtokaikat jobbágyaikkal együtt.

Művét leginkább az arisztokraták támadták, viszont támogatókat szerzett a köznemesek köréből. Széchenyi a támadásokra 1831-es, Világ című művében válaszolt. 1831-ben a Felvidéken parasztfölkelés tört ki, erre reagálva Széchenyi a fokozatosságot félredobva programját sűrítve tárta a nemzet elé, Stádium című művében, mely 12 pontban fogalmazza meg az elképzeléseit. Hatalmas erőfeszítéseket tett a közlekedés terén: a Vaskapu hajózhatóvá tétele, a Tisza szabályozása, dunai gőzhajózás kezdeményezése, hajógyár és téli kikötő építtetése, selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítése, az első gőzzel hajtott hengermalom megépítése. Elősegítette a mezőgazdasági termelés és az értékesítés fejlődését, ezzel együtt az egész országot fölrázta és megindította a fejlődés útján.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!