Magyarország gazdasága az Anjou korban

Az Árpád-ház kihalása, az Anjouk trónátvételen

Az Árpád-ház kihalása (1301) után az ország a tartományurak (Csák Máté, Aba Amádé, Kán László) kezébe került, megszerezték a főméltóságokat pl.: nádor, bán, tárnokmester, országbíró, sajátjukként kezelték a királyi várakat. Úgy gondolták, hogy az ő joguk az új király megválasztása. A trónért több dinasztia pl.: cseh, bajor-nőágon rokonok, is vetélkedett, akik közül végül a nápolyi Anjouk kerültek ki győztesen. Anjou Károlyt az esztergomi érsek egy alkalmi koronával megkoronázta (1301), a tartományurak ezt azonban nem ismerték el. Az 1307-es rákosi gyűlésen végül mégis elfogadták magyar királynak. 1308-ban pedig megválasztották. 1310-ben az esztergomi érsek Székesfehérváron a Szent Koronát helyezte Károly fejére. Így vált törvényes (legitim) uralkodóvá.

1312-ben legyőzte az Abákat a rozgonyi csatában, és egyesével felszámolta a kiskirályok hatalmát. A harcban a papság, a nemesség, a szepességi polgárok és egyéb városok is felsorakoztak a király mögött. Károly visszaszerezte a királyi birtokokat, melyeket új bárók irányítottak. Ők honorként, azaz szolgálati birtok gyanánt kapták meg. Így a Garaiak Batthyány, Nekcseiek. A magyar haderőt a király hadserege, a bárói, vármegyei bandériumok és a kun, jász, székely könnyűlovasság alkották. Támadó hadjáratok alkalmával, az 1222-es Aranybulla értelmében, a királynak fizetnie kellett a nemességnek. Kérdéses volt, hogy sikerül-e Károlynak növelni a jövedelmeit a hivatalszervezet és a hadsereg fenntartása érdekében. A gazdaság fejlődése ezt lehetővé tette.

Károly reformjai

Az uralkodó reformjainak kidolgozásában nagy szerep jutott tárnokmesterének, Nekcsei Demeternek. Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben (Felvidék, Erdély). Az arany a termelés jelentős részét tette ki (Európában elsők voltunk), de számottevő volt az ezüst és sóbányászat is (Európában másodikak voltunk). Károly elsősorban a nemesfémbányászat fejlődését támogatta. A földek tulajdonosainak átengedte a bányabér (urbura) harmadát, így érdekelté tette a birtokosokat a bányák megnyitásában. Korábban a feltárt bányákat a királynak adták, de így visszaesett a kitermelés. Ezért vezette be Károly Róbert ösztönző reformként ezeket.

Jelentős volt a királyi pénzverési monopóliumból származó haszon. A kitermelt nemesfémet a termelők kötelesek voltak nyers állapotban beszolgáltatni a felállított 10 pénzverő kamara egyikénél, ahol vert pénzt kaptak érte. A vert pénz kevesebb fémet tartalmazott a beszolgáltatottnál, inflálódott, így jelentős nyereséget hozott a királynak, ún. kamara haszna. Jelentős volt a cseh, német pénzek forgalma az országban, ami akadályozta a kereskedelmet. Károly firenzei mintára jó minőségű értékálló aranyforintot (1327) és ezüstdénárt veretett, mely a kereskedelem fellendülését eredményezte. Az új pénz értékállóságát csak úgy tarthatta meg, ha szakított az évenkénti beváltással (kamara haszna) és a pénzrontással. Ezért e jövedelem pótlására bevezette a kapuadót vagy portális adót (jobbágytelkenként 18 dénár) (1336). Ennek kapuján egy szénásszekér áthaladhatott. Ez volt az első egyenes állami adó, melyet minden jobbágy fizetett, nem csak a király birtokán élők. A korabeli adókikerülés lehetősége az volt, ha több család költözik egy telekre. A király növelte jövedelmeit a kereskedelem megvámoltatásából is (harmincad vám), mely az áru értékének 0,33%-a volt. A Nyugatról történő késztermék import és a Nyugatra történő élelmiszer, nemesfém export aktív külkereskedelmi mérleget eredményezett és így a Balkánra maradt a nyolcvanad vám.

Károlynak a hatalom megszilárdítását követően (kincstárháztartás egyensúlyának megteremtése) aktív külpolitikára nyílt lehetősége. Két fő cél vezette: családja dinasztikus kapcsolatainak és Magyarország déli befolyási övezetének visszaszerzése. Károly jó viszonyra törekedett Csehországban a Luxemburgokkal, Lengyelországban a Łokietek családdal. Feleségül vette a Łokietek család sarját, Erzsébetet. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón elsimította Luxemburgi János és Łokietek Kázmér ellentéteit. A cseh uralkodóval megállapodott, hogy mivel Bécs mindkét ország gazdasági érdekeit sértő árumegállító joggal rendelkezett, Bécset megkerülő kereskedelmi útvonalat jelölnek ki Nagyszombaton és Brnón keresztül. Ez a biztonságos út hosszabb, így visszaáll az eredeti útvonal. Károly Róbert reformjaival nyugati mintákat követett (városok támogatása, pénzverés monopóliuma), mégis alkalmazkodott a helyi adottságokhoz, s nem erőszakolta rá az országra az itáliai hagyományokat. Így sikeres reformpolitikát folytathatott.

I. Nagy Lajos hatalomátvételem

Károly Róbert halála után I. Nagy Lajos (1342-1382) hű bárókra és teli kincstárra támaszkodva kezdhette meg uralkodását. Már 1343-ban rászakadtak a nápolyi örökség gondjai. A Károly Róbert által megkötött szerződések értelmében Johanna és András (Lajos öccse) örökölte volna a nápolyi trónt. A pápa megakadályozta András trónra lépését. Lajos mindent megtett testvére jogainak biztosításáért, s óriási összeget áldozott a pápa és a nápolyi királyi udvar megnyerésére. András el is nyerte a királyi címet, ám Johanna megölette őt.

Lajos fegyverrel próbált bosszút állni, s családja számára a nápolyi trónt biztosítani. Két hadjáratot vezetett, legyőzte ellenfeleit, de nem tudta megtartani a tőle távol lévő területeket. Lajos visszaszerezte Horvátországot és Dalmáciát, kiépítette a bánságok rendszerét, Havasalföldet hűségre kényszerítette és létrehozta a szintén hűbéres Moldvát, ahol legyőzte a tatárokat. Kázmér halála után Lajos elfoglalta a lengyel trónt, s így perszonálunió (csak a király személye közös, semmi egyéb pl.: törvényhozás, hadsereg) jött létre a Magyar Királyság és a Lengyel Királyság között; azonban még így sem mosta három tenger Magyarország partjait. Még nincs a Balti-tengerre kijárat, csak az Adriai-tengerre. A király nápolyi hadjáratában kitört a pestis és a jobbágy és kisnemes családok kihalása következett be. A munkaerő problémák nagy gondot jelentettek. A szabad költözködés miatt a nagybirtokosok elcsábítják birtokaikra a jobbágyokat. Végül a köznemesség kikövetelte az 1222-es Aranybulla megújítását.

Az 1351-es törvényekben a jobbágyi terhek egységes szabályozására került sor, s ennek következtében a jobbágyok nem vándoroltak a kedvezmények biztosítására képes nagybirtokosok földjére. Ez volt a kilenced (kilencedik tized), mely a földesurak jövedelmét növelte. Ezt a Nagy Lajos birtokain élő jobbágyok fizetik. A teli kincstár lehetővé tette a hivatalszervezet kiépítését és a banderiális hadsereg megszervezését. Az aktív külpolitika mellett Nagy Lajos alatt indult meg a gótika kibontakozása, pl.: Diósgyőr vára és a Képes Krónika kiadása is. A középkorban minden dinasztia számára központi kérdés volt a trónöröklés. Lajosnak csak leányai voltak, s ekkor a lányok férjei jöhettek számításba. Máriát Luxemburgi Zsigmondnak, míg Hedviget egy Habsburg-hercegnek szánta apja. Lajos végakaratának megfelelően azonnal megkoronázták Máriát, így a hatalom Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) kezébe került.