A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – I. rész

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
17435
Nyomtasd
Dátum: 2013-06-05 Küldd tovább
  Letöltés

Az V. század végére széteső birodalom helyén létrejövő országokban fokozatosan egy magasabb fokú társadalmi rend, a feudalizmus bontakozott ki, amelyben vezető szerepet kapott az egyház, államvallás lett a kereszténység. A gyakran mesterkéltté, külsőségekkel terhessé váló hivatalos egyházi élet viszont nem elégítette ki azokat a hívőket, akik a krisztusi tanításokat a maguk teljességében akarták megvalósítani, és tiszta, személyes vallási élményre vágytak. Ők továbbra is a világtól való elvonulást választották. Belőlük szerveződtek az első kolostori jellegű közösségek. A nyugati szerzeteség igazi megalapozójának Nursiai Benedeket tartják, aki 529 táján alapított kolostort. Ebből a kolostorból rajzottak ki hosszú időn keresztül a bencés szerzetesek, hogy újabb és újabb kolostorokat hozzanak létre Európa szerte. Így jutottak el hazánkba is a X. század végén.

Minden kolostorban folyt olvasástanítás, a nagy kolostorokban általában két iskola működött: egy belső a leendő szerzetesek (oblátusok) számára és egy külső a világi papok képzésére.

A szerzetesek a kolostorokban több irányú műveltségre tehettek szert, de legtöbbjük az olvasást sajátította el, illetőleg azoknak az egyházi énekeknek az ismeretét, amelyek a liturgiák szerves részét alkották. A szerzetesek egy része kiemelkedett a kolostorok zárt közösségéből és püspökként vagy állami tisztviselőként a feudális államban jelentős szerepre tett szert. Ehhez viszont a klerikus műveltség magasabb szintjét is el kellett sajátítani. Így ők töltötték be a korabeli világi értelmiségi funkciókat is, amelynek része volt az oktatás-nevelés.

 

A KATOLIKUS EGYHÁZ KEZDETI NEVELŐMUNKÁJA

Az 1000. év utolsó időszakában királlyá koronázzák Géza fejedelem fiát, Istvánt, aki a nyugati kereszténység nyomásának engedve megkeresztelkedett és államvallássá tette a katolicizmust. Ezután a nyugati mintákhoz hasonlóan a katolikus egyház megkezdte oktató-nevelő tevékenységét Magyarországon is.

István a hazai keresztény egyház megszervezésével, nemcsak keresztény hitre térítette és bekapcsolta a Magyarországot a nyugati keresztény közösségbe, de megteremtette a nyugat-európai oktatási-nevelési rendszer hazai meggyökereztetésének lehetőségét.

Ezen rendszer, a feudális állam megszervezésének és fenntartásának egyik nélkülözhetetlen feltétele volt, amely megteremtette, az új rend tudati – nevelési úton való megszilárdítását, hazánkban is, akárcsak Európa nyugati részén. Az oktatási rendszer mintája is természetesen Nyugat-Európából érkezett, ahol a IX: századtól kezdve hosszú időn keresztül tanítottak e keretek között.

Az első nagy nyugati feudális államok új oktatási-nevelési modellje már Nagy Károly (742-814) frank birodalmában kialakult a 800. év körül. VIII. század végére megszilárdult Frank Birodalom császára, nagyszabású oktatási és művelődési programot indított el a birodalomban. E koncepcióban a kolostori, székesegyházi (káptalani) és plébániai iskolák rendszerét hozta létre az egész ország területén. A program megteremtésében jelentős szerepe volt Alkuin-nak (730-804) a kor nagy európai klasszikus egyéniségének., aki angolszász származású teológus volt. Az ő irányításával született meg a frank birodalom iskolarendszere. A francia király az ő befolyására rendelte el törvényben a dóm és kolostori iskolák építését, oly módon, hogy az alsóbb néprétegekből is minél több fiatal részesülhessen oktatásban.

A IX. századra a birodalomban szilárd iskolarendszer alakult ki, melynek alapja a területi elv volt. Minden plébániával rendelkező településen létrehozták az alapvető klerikus ismeretek (olvasás-lectura, éneklés-cantus) oktató plébániai iskolákat, és minden területi központban kolostori és székesegyházi iskolákat alapítottak, ahol az ismeretek magasabb szintű elsajátítására nyílt lehetőség.

Európa ezen felében már régebben kialakultak a klerikus műveltség terjesztésének intézményei. A Szent Benedek rendi szerzetesek kolostorai behálózták egész Nyugat-Európát és falaik között mindenhol kolostori iskola működött a rendtagok képzésére. Tömegével kerültek ki ezekből az iskolákból állami és egyházi posztokra jeles tudósok és államférfiak.

Az egyház nevelő tevékenysége viszont nem korlátozódott az iskolarendszerű oktatásra-nevelésre. A templomokban felhangzó prédikációk, a szertartások szimbolikája, az egyházi énekek hatása mind-mind nevelő célú volt, a híveket a helyes életvitelre buzdította (jelen esetben a túlvilági élet jutalmára).

A kolostorok életét szigorú, jól kidolgozott szabályzat (Regula) irányította. A szerzeteseknek a nap bizonyos időszakaiban különböző tevékenységeket kellett végezni, fizikai munkát, szent könyveket tanulmányozni és a reájuk bízott gyermekeket oktatni.

A rendszer stabilizálódása után a nyugati kereszténység egészére kiterjedt ez a minta.

Ennek eredménye, hogy az egész országra kiterjedő közoktatási-közművelődési program alakult ki hazánkban is. Ennek lényege, hogy iskolai oktatást-nevelést adtak az egyházi rendbe lépő ifjaknak, az e pályára kerülő gyermekek részére. A megalapított püspökségek az egyházi és állami feladatok elvégzésére, megszervezzék a plébániai oktatást.

A feudális világ nemesei gyerekek számára viszont rendszeres oktatást-nevelést tartottak szükségesnek. A királyi és a jelentősebb főúri várakban egybegyűjtve nevelték meghatározott módon és ideig a nemes ifjakat.

A feudális társadalmi rendben már szükséges volt az is, hogy a feudális birtokokon folyó termelőmunka folyamatosságát, zavartalanságát, a jobbágyság folyamatos oktatása-nevelése útján is biztosítsák. Ez nem intézményes úton történt, hanem amikor vasárnaponként és az egyházi ünnepeken összegyűlt a települések népe, – melyre a király és az egyház kötelezte őket – a vallás tanításának a magyarázata, imák, énekek nevelő hatást közvetítettek számukra.

Ezt tükrözi, hogy István a törvényben rendelte el a falvak népeinek, hogy igénybe vegyék papjaik nevelő munkáját „a papok és az ispánok pedig, hagyják meg az összes falu bírái számára, hogy parancsolják meg azok, hogy vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és asszonyok, kivéve, akik a tüzet őrzik. Ha valaki nem véve ezt figyelembe, elmarad azok hanyagságából, verjék meg azokat és hajukat nyírják le”

Egészen a rendiség korszakának végéig ily módon folyt népoktatás lényeges eleme volt annak tudatosítása, hogy a fennálló feudális rend tökéletes és változtathatatlan. A másik lényeges elem, hogy világi vonatkozásban is hasznos volt, sokféle értéket bontakoztatott ki az erkölcsi nevelés terén vagy éppen a népi műveltség gazdagítása által – anyanyelvhasználat, bibliafordítás, népművészet elterjedése, profán művészet.

 

A székesegyházi iskolák és a klerikusképzés

Az egyházi nevelési rendszerben fontos szerepet játszottak a klerikusok. Klerikusok voltak azok a férfiak, akik a klérusban, az egyházi rendbe tartoztak, az egyházi jog volt érvényes rájuk. E sokszínű réteget a falusi papoktól, egyszerű szerzetesektől a nagy javadalmú érsekekig, püspökökig, apátokig, az alapismeretekkel alig rendelkezőktől a nagy tudásúakig, a vallási teendőkhöz éppen hogy értőktől a tudomány sokaságát birtoklódik nagyon sokféle rangú és tudású férfi alkotta e rendet. De jelentős részük nem volt felszentelt pap. Ők töltötték be a különböző „értelmiségi” helyeket, az oktatást is ők végeztek. A világi rendűek ritkán vállalkoztak még ilyen feladatokra. Már első királyunk igénybe vette a klerikusok művelődésközvetítő népnevelő tevékenységét. A születendő magyar feudális államnak nagyon nagy szüksége volt ezen emberekre, akik egyrészt a korabeli praktikus tudományok birtokában közreműködtek a feudális állami szervek, intézmények létrehozásában, és fenntartásában (kancellária, diplomácia, törvényhozás, jogszolgáltatás, közigazgatási ügyintézés, történetírás), másrészt a vallás tanúival a nép széles rétegei előtt hitelesítették az új keresztény rendet, az uralkodó intézkedéseit.

Ennek érdekében István több kolostort alapított a bencés szerzetesek számára, akik felvállalták Magyarországon az oktatás-nevelés feladatát. Kiemelkedő jelentőséggel bírt a Szent Márton-hegyi kolostor (1023-tól Pannonhalma), amelyet 996-ban kezdtek építeni Géza fejedelem alapításaként. Első szerzetesei Rómából a Szt. Bonifác és Alexius bencés kolostorokból jöttek. A kolostorban már alapítástól kezdve működött az iskola. Itt kezdődött először a könyvek tanulmányozása, megszólaltak a gregorián énekek, megkezdődött a kódexmásolás. E kolostor volt a magyar írásbeliség, a magyar irodalom és történetírás egyik első műhelye.

A klerikusok képzettség alapjául szolgáló tananyag háromrétegű volt:

I. Alsó fokú iskolás ismeretek

  • lectura ( latin betűk, római számok, latin szövegek olvasása, latin nyelvtani szabályok ismerete, papi hivatáshoz szükséges latin szókincs)
  • cantus (énekelni tudás, latin egyházi „énekkészlet” tudása)

II. Komplex alaptudományok

  • grammatica (teljes latin nyelvtan ismerete, szövegmagyarázatok, nyelvészet)
  • dictamen (írásműkészítés tudománya, fogalmazási szabályok, verselés szabályai, praktikus zeneelmélet)
  • computus (csillagos ég ismerete, csillagászati – matematikai számítások végzése, elemi geometria, naptárkészítés, időszámítás, természeti jelenségek ismerete, egyszerű gyógyászati eljárások)

III. Önálló, specializálódott tudományok

  • philosophia-theologia
  • deoreta,
  • medicina

 

E háromrétegű tananyagrendszeren nyugvó műveltség határozta meg a középkor századaiban a tanultság társadalmi tekintélyét.

Mai szemmel nézve megdöbbentőnek tűnik, hogy a pappá szentelés szakmai feltétele az alsó fokú iskolás ismeretek elsajátítása volt. Tehát olvasniuk és énekelniük kellett tudni és csupán ezen ismeretek birtokában, az egyszerű szerzetesek jól elláthatták feladataikat. Ez volt a tanultság legalsó foka, amely viszonylag elhatárolódott a tanulmányok további szakaszaitól. Tudós embernek viszont ebben az időben azt tartották, aki legalább a komplex alaptudományok világában járatos volt. A legmagasabb képzettséget, az önálló tudományok egyikének elsajátításával szerezhette meg a középkori klerikus.

E háromlépcsős tananyagrendszer keretei között ment végbe a középkori képzés konkrét tanítása – tanulása, gyakorlati oktatómunkája. Nem volt szerepe a septen artes liberales ismert felosztásának (trivium: grammatika, rebrike, logika; quadrium: aritmetika, geometria, asztronómia, musika). E hetes szisztéma ugyanis a tudományok elméleti-spekulatív rendszere volt a középkor századaiban, az iskolák gyakorlati oktatómunkájának nem volt meghatározója, nem jelentett kötelező egymásutániságot, tagozati-fokozati különbséget. Ezzel a képzettséggel a klerikusok lettek a középkori Magyarországon az „iskolarendszer” irányítói és fenntartói. Sőt e „tudományok” birtokában közreműködők voltak az állami szervek, intézmények létrehozásában és működtetésében (törvénykezés, jogszolgáltatás, közigazgatás, történetírás diplomácia, bürokrácia), emellett a vallás tanaival a nép között hitelesítették az uralkodó intézkedéseit és a feudális társadalmi rendet. A Szent-Márton hegyi kolostoron kívül még Szent István uralkodása idején megindult az oktató munka a zalavári, zombori, pécsváradi és bakonybéli kolostorokban is.

Ezután nyitotta meg a székesfehérvári és csanádi káptalani iskola is a kapuit, ahol az első, ma név szerint is ismert pedagógusunk Valter magiszter és Ulrik nevű szerzetestársa tanított. ( Róla a XII. század elején írásba foglalt Gellért legendából értesülhettünk, amelyet többek között a csanádi káptalan évkönyvei alapján állítottak össze.)

A magyarországi káptalani iskolák közül kiemelkedett a veszprémi, amely ugyan még nem minősült „főiskolának”, de magasabb szintjét jelzi, hogy itt már jogot is tanítottak, ami a káptalani és kolostori iskolákban ritka volt.

 

A plébániai iskolák

A kolostori iskolák mellett kialakult a plébánosi oktatás is az ún. plébániai iskolák keretében. Miután István király úgy rendelkezett, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, a falvak tulajdonképpeni vezetői ettől az időtől kezdve, a széles körű népművelő szerepet betöltő falusi papok lettek, akiknek jó része maga is az alacsonyabb néprétegekből került ki. E falusi papok is közreműködtek az oktatásban. Ha a falusi fiúknak vagy fiúk csoportjának továbbadtak olvasás- és énektanulásokat, megtanították az alapvető latin egyházi szókincset, litorgikus szövegeket, énekeket, akkor e plébániai oktatás eredményeként a püspök ezen fiúkat pappá szentelte, mivel a sokasodó falvak lakosainak egyre több papra volt szükségük. A tanulás ideje alatt ezen falusi ifjak fontos szerepet töltöttek be a falusi templomokban a pap vezetésével végzett szertartások bemutatásában is.

Azon ifjak, akik nem hagyták abba a tanulást a teológia ezen alacsony szintjén és több ismeretre tettek szert, kanonokká, azaz, az egyházmegye vezető testületének tagjaivá lettek. Ők, akik nemcsak latin nyelven tanult szövegekben és énekekben voltak járatosak, hanem néhányan közülük magyarul is prédikáltak a falvak lakosságainak ők indították el a biblia magyar nyelvű történeteivel való ismerkedés első nagy hullámát is a XI. században.

Ilyen magasabb fokú képzés folyt az 1390-es években alapított esztergomi káptalani iskolában megszervezett Collegium Cristi-ben a tanulni akaró szegény ifjak Krisztus Kollégiumában is.

Az intézményt Budai János esztergomi kanonok alapította, és fő célja a szegény ifjak taníttatása volt.

Ennek az életpályának jelentős vonzása lehetett talán azért is, mert István király törvénnyel is erősítette tekintélyét: „Tudjátok meg valamennyien, testvérek, hogy többet dolgozik a pap mindnyájatoknál. Közületek ugyanis mindenki a saját munkáját végzi, ő pedig a magáét is, másokét is. És ezért, mint a tieteket, éppen úgy ti is mind ő érte a legkészségesebben tartoztok dolgozni s olyannyira, hogy ha szükség lenne rá, életeteket is adjátok érte”

Sőt arról is szól ez a törvény, hogyan kell biztosítani – akár erőszakkal is –, hogy a falvak népe igénybe vegye a papok nevelő munkáját.

A falusi papok csak anyanyelvükön tudtak a falubeliekkel beszélni, ezért ezen a nyelven olvasta fel a vasárnapi és ünnepi mise olvasmányait, e nyelven prédikált. Ezért írta elő a törvény: akik misehallgatásra a templomba menve, ott a misén a szertartása idején egymás között sugdolóznak, és másokat zavarnak, pletykákat fecsegve és nem figyelve a szent olvasmányokra. (s így nem élnek) az egyház által nyújtott táplálékkal, ha idősebbek, akkor megdorgálva szégyenszemre küldjük ki a templomból, ha viszont ifjabbak és közrendűek, akkor meggondolatlanságukért a templom előcsarnokában mindenki jelenlétében kell kötözni és szíjjal, valamint megnyírással kell büntetni őket.

A falusi pap tevékenysége közben kénytelen volt használni anyanyelvét. Ez azért volt fontos, mert ebből következik az, hogy anyanyelvi szövegeket, és énekeket is, mint tananyagot kell átadni a plébánosi oktatás során a papi pályára kerülő ifjaknak már a XI. századtól kezdve. Viszont e pályáról ki volt rekesztve a szolgálatra kötelezett várnép, ugyanis törvény mondta ki hogy: „Senkinek a szolgája nem emelhető a klerikusok rendjébe, hacsak előtte arra nem ad számára teljes szabadságot”. De nagyon sok e rétegből származó ifjat oktattak „betűismeretre” – így klerikussá téve azokat – uruk tudta és felszabadító engedélye nélkül. A földesúr hozzájárulását, tehát már a tanulás megkezdése előtt meg kellett szerezni.

Könyves Kálmán uralkodása alatt valamelyest enyhült a szolgáknak a szigorú helyzete, ugyanis az első esztergomi zsinaton határozatot hoztak arról, hogy aki ura engedélye nélkül szolgafiát tanítás útján felkészít a klerikusuk rendjébe való felvételre az váltsa meg a szolgát és ezenfelül fizessen 50 pezetát.

Akik e vétséget elkövették azok a falusi papok voltak, így tehát az ő tanító tevékenységüket próbálták szabályozott keretek közé szorítani.

 

Új szerzetesrendek Magyarországon

A XI. századi kezdetek után a királyi, főpapi és főúri alapítású kolostorok sűrűn behálózták az országnak szinte az egész területét. A XII. században pedig már nemcsak a bencések, hanem más szerzetesrendek is megjelentek. Francia területről érkeztek a ciszterciták. Első rendházukat 1142-ben alapították Cikádorban – ma Bátaszék. Legjelentősebb kolostoraik Zircen és Szentpéterváron voltak. A premontreiek a Rajna vidékről jöttek az 1130-as években. Fontos rendházuk Csornán volt. A XIII. században alapította Özséb esztergomi kanonok a pálosok rendjét, amely az egyik legnépszerűbb magyarországi szerzetesrend lett. Legjelentősebb kolostoruk a budaszentlőrinci volt. A ferencesek dominikánusok és az Ágoston rendiek szintén a XIII. században telepedtek meg, a karthauziak pedig a XIV. században.

A bencésekkel együtt e szerzetesrendek folytatták a káptalani, kolostori iskolákban a magyar nép tanítását, nevelését egészen a mohácsi eseményekig. E rendházak legfőbb pedagógiai jelentősége az volt, hogy a magyar ifjak sokaságát fogadták be, akik ott ismerkedtek a kultúra alapjaival az olvasással, a könyvvel. E könyvek természetesen latin nyelvűek voltak. A kolostorok már ezen időben kezdték kialakítani könyvtárukat, amiben természetesen tankönyvek is voltak. De tananyagkönyveket más rendeltetésű kötetekben is találhatóak voltak. Ilyen volt pl. a Pray-kódex, amelyet feltételezések szerint 1195-ben másolták le a bencések a váci székesegyház mintapéldányáról saját használatra, és ezenkívül átszerkesztették és pótlásokkal látták el. Valószínűleg bizonyos tananyagszövegeket is másoltak hozzá.

A XIII. században kezdték el készíteni az un. konkordanciákat, amelyek néhány bibliai történetet dolgoztak fel, olyan formában, hogy fadúcokról képeket nyomtattak lapokra és a képek alá latin nyelvű rímes hexameterekben szövegmagyarázatokat írtak, majd a lapokat „könyvvé” fűzték. Ezek voltak az illusztrált tankönyvek ősei.

A XII-XIV. századtól már rendszeres oktatás folyt tehát a magyarországi kolostorokban is. Az arra alkalmas növendékeket megtanították olvasni, énekelni és ezen felül írni és számolni is. De hogy kik voltak az arra alkalmasak az szigorú rendeletekkel írták elő. Többek között: fiú, legyen szabad állapotú, legalább 14 éves korú, rossz hírtől mentes, megfelelő tanultsággal rendelkező, a testvérek által végzett munkára alkalmas, illetőleg jó erőben levő.

A XIII. században a kolostorok szerzetesei közül sokan más, nagyobb iskolákba iratkoztak be, mind Magyarországon, mind külföldön, amihez nem kérték ki elöljáróik engedélyét. Ahhoz, hogy ez ne tudjon általánossá válni az 1279. évi budai zsinaton a következő rendeletet hozták; „Előzetes megintés után ki kell zárni a közösségből mindazokat a rendtagokat, akik kolostoraikat elhagyva elöljáróik engedélye nélkül iskolákat látogatni, illetőleg a grammatikán, a teológián és a logikán kívül más tudományokat tanulmányozni merészelnek. Viszont ugyanezen a zsinaton született az a rendelet is, amely a papság középszintű vezetői számára is szigorú követelményeket állított a tudományok területén, így előírta a jártasságok a hét szabad művészet, valamint a kánonjog területén.

Szerencsére azonban nemcsak a fiú gyermekeknek jutott ki a tanulás fortélyaiból, hanem a lányok is ismerkedhettek az olvasással, a könyvekkel, a latin nyelvvel, kódexmásolatokkal, miniatúrafestészettel. A lányok valamivel előbb, mint a fiúk – 10 éves korukban kerültek a „nevelőintézetek” falai közé.

A hazai apácakolostorokban folyó oktatás-nevelés egészen a XVIII. század közepéig alig változott.

A tétel második része: Középkori kultúra (oktatás és tudomány, lovagi kultúra, szerzetesi létforma) – II. rész


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Matematikai fogalmak

Abszolút érték: Azt fejezi ki, hogy egy szám a számegyenesen...

Close