A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Közép- és Dél-Amerika

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
1448
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-16 Küldd tovább
  Letöltés

Az Unió hatalmas fejlődése a többi amerikai államoknak nemcsak a terhére volt, de egyik-másikát némileg talán meg is bénította. Legjobban érezte a hatást a közvetlen szomszédságban lévő Mexiko. Mexiko történetéből ki kell emelnünk, hogy a queretárói tragédia után állami élete néhány évig eléggé nyugodt volt. Juarez elnököt az elnöki székben Lerdo de Tejada követte (1872-1876). Mikor Lerdo de Tejadát újból megválasztották, Porfirio Diaz és Iglezias vezetése alatt egy erős párt megtámadta a választás érvényességét, azonban a kongresszus Lerdo de Tejadát igazolta. Erre Porfirio Diaz pártja fegyvert ragadt, az ellenpárt szintén. A fegyveres vita Porfirio Diaz győzelmével végződött, aki Lerdo de Tejadát elűzte, a mexikóiak pedig a győztes Porfirio Diazt választották meg elnöknek.

Körülbelül ettől az időtől keltezhető Mexiko hatalmas fellendülése. Noha sok idegen tőke vándorolt be az országba, hogy ott hatalmas vállalatokat támogasson,azért maga az állam is mindent elkövetett, hogy az ipar, kereskedelem s különösen a forgalom fellendüljön. Mexikónak 1860-ban csak – 32 kilométer hosszú vasútvonala volt, amely 1870-ig csak 350 kilométerre növekedett meg. Hogy micsoda élénk forgalmi és közlekedési politika kezdett ezután hódítani,azt igazolja, hogy 1893-ig már 10 ezer kilométert haladt meg a mexikói vasúti vonalak hossza. Megemlíthetjük végül, hogy a lakossági számarányban a bennszülött fajok vannak túlsúlyban, mert 1893-ban 12 millió lakos közül csak 2 millió volt kreol, a tiszta indiánok száma 4 millióra rúgott, a többi különböző fajúak keverékéből került ki. Áttérve Dél-Amerikára, két jelentős körülményre kell utalnunk. Az egyik Chile hatalmának növekedése, a másik pedig a braziliai császárság átalakulása szövetségi köztársasággá. Ami Chilét illeti, Peruval és Bolíviával folytatott hadakozása alapozták meg a hatalmát. A háborúra közvetlen okot az északi Atamaka-pusztákon levő értékes guano és salétromtelepek szolgáltatták. A telepek tulajdonjoga felett Chile és Bolívia már nem egy ízben vitába keveredtek. Végre is egyezségi úton szabályozták a telepek használati jogát, amely jórészt a vállalkozó hajlamú chileieknek biztosította a telepek hasznait. Bolivia azonban az egyezség ellenére magas kiviteli vámot vetett ki a salétromra mire a felbosszankodott chileiek csapatokkal szállották meg Antofagasztát, egyúttal pedig mozgósították minden haderejüket.

A hadi készülődésekkel Bolívia sem maradt adós, sőt Peru is sietett, ámbár Peru katonai viszonyai nagyon sok kívánnivalót hagytak hátra. Igy például 1870-ben a perui haderő 4171 emberből és 2668 tisztből állott. Chile, mint hadviselő fél, szervezettebb és erősebb volt, nemcsak a szárazföldön, hanem a tengeren is. Chile most Perunak is megüzente a háborút. Alig hogy ez megtörtént, Robelledo chilei tengernagy a chilei flotta élén azonnal ostromzár alá vette az ellenséges partvidéket és tönkreverte a Loa torkolatánál a perui flottát. A “Huascar” nevű perui tornyos csatahajó azonban, amely a bátor Gran parancsnoksága alatt állott, oly ügyesen operált, hogy Inquique felszabadult sz ostromzár alól és a perui hadsereg akadálytalanul szervezkedhetett, sőt a boliviai csapatokkal is helyreállíthatta az összeköttetést. A chileiek azonban nem hagytak időt az ellenfeleiknek, hogy szervezkedésüket befejezhessék. Heves küzdelem után elfogták a “Huascar” tornyos csatahajót és ezzel biztosították maguknak a feltétlen uralmat a tengeren. Encalada chilei tábornok nemsokára kilencezer ember élén partra szállott Inquiquetől északra és Santa Francisca mellett a szövetkezett ellenséges csapatokat annyira megverte, hogy a perui seregből alig maradt valami. Inquique valamint Tarapaca néhány nap múlva a győztes chileiek kezeibe jutottak. Chile most már ura lett a vitás területnek, amely a háborús bonyodalom közvetlen okát képezte.

Nem volt elég csapás Perunak és Bolíviának a súlyos vereség, a csatavesztés után mindkét államban kitört a forradalom is. Uj köztársasági elnökök ragadták magukhoz a hatalmat, még pedig Peruban Campero, Bolíviában pedig Pierola. Ezek a forradalmak, amelyek a csatavesztések folytán megsértett önérzetből robbantak ki, minden erőlködés ellenére sem tudták a háború sorsát jobbra téríteni. A félelmetes chilei flotta ostromzár alá fogta Callaot, a chilei szárazföldi sereg pedig a jól megerősített Arica mellett szállott partra, mire a szövetkezett ellenséges csapatok sietve visszavonultak Tacua irányába, ahol azonban az utánuk nyomuló Chile rajtuk ütöttek és újabb győzelmet arattak tehetetlen ellenfelükön. A győzelem következménye az lett, hogy Tacua és Arica városok kapituláltak, Bolívia pedig – belátván minden erőlködésének sikertelenségét – a további hadakozást a maga részéről beszüntette. A győztes chileiek most már csak Peruval állottak szemközt. Összes gyűlöletüket és harci vágyukat ő ellene összpontosították. Callaótól délre tízezer, attól északra húszezer chilei katona vonult fel a peruiak ellen. Luriát a chileiek ostrommal vették be, majd pedig Chorillos mellett verték meg a peruiakat, három nap múlva pedig Miraflores mellett arattak újabb győzelmet. A győzelmet Callao megszállása követte, néhány nap múlva Lima kikötőváros is a chileiek birtokába jutott. Ezzel aztán vége szakadt a háborúnak.

Békét kellett volna kötni, de nem volt kivel ? Mert Perunak nem volt hadserege, tehát ebből a szempontból nem volt már ellenfél, másrészt pedig úgy a háború, valamint a belső zavarok annyira kimerítették Perut és olyan fejetlenséget teremtettek ott, hogy Chile – nem lévén kivel tárgyalni a feltételekről – kénytelen volt Perut katonailag megszállni. Peru katonai megszállása éveken át tartott. Végre annyira helyreállott a belső rend Peruban, hogy meg lehetett kötni a békét, amely véglegesen csak 1884-ben jött létre. A békekötéshez csatlakozott Bolivia is. Chile a béke után Boliviától Antofagaszta, Perutól Tarapaca területeit kapta meg. Tacna vidékét pedig még tíz évig megszállva tartotta. Chile, amint a történtek igazolják, a belső egység és erő szempontjából Dél-Amerikának egyik legjelentősebb állama lett. Mindazonáltal Chile sem volt ment azoktól a belső megrázkódásoktól, amelyeknek egyelőre alig tulajdonítottak jelentőséget, de amelyek később nagyon is elmérgesítették a helyzetet. Chile belső zavarai a nyolcvanas évek végén kezdődtek. A köztársaság elnöki székébe ugyanis Balmaceda José Manuel került, aki elnöksége kezdetén igen sok üdvös reformot valósított meg. Vasutakat építtetett s új alapokon reformálta a közoktatást is. De ő is abba a hibába esett, mint annyi volt köztársasági elnök, hogy lehetőleg a törvényhozó testület megkerülésével, önhatalmúlag akart rendezkedni.

Ebből azután Balmaceda és a kongresszus között súlyos viták keletkeztek. A kongresszus többsége eltávozott a fővárosból és a flotta többségére támaszkodva, Month tengernagy elnöksége alatt egy külön törvényhozói testületté szervezkedett és harcot indított a hatalmaskodó elnök ellen. A polgárháború kezdetben váltakozó szerencsével folyt, de a kongresszus flottája végül két jelentős győzelmet aratott. Balmaceda erre tárgyalásokba akart bocsátkozni, de a kongresszisták feltétlen meghódolást követeltek. Balmaceda most már gyűlöletes bosszúval eltelve rémuralmat vezetett be s azt hitte, hogy ennek segítségével sikerül majd megfélemlítenie az ellene forduló közhangulatot. A háborús döntés azonban nem késhetett már soká. Körnel Emil, egy kiváló képzettségű német főtiszt tervei szerint a kongresszus a flotta támogatása mellett váratlanul partra szállította hadseregét. Miután a kongresszus csapatai leverték az elnök seregét, Santiago, valamint Valparaiso ellen vonultak. A következő napon Balmaceda csapatai nagy veszteséget szenvedtek. Santiago kapitulált, a szétvert elnöki csapat katonái pedig fegyelmezetlen csoportokban menekültek Valparaisoba, ahol veszélyeztették az élet és vagyonbiztonságot. Valparaiso hatósága, tartván az elvadult katonák rémuralmától, titokban megállapodott Körner Emillel, aki a kongresszus flottájának időközben parancsnoka lett, a város átadása dolgában.

Valparaiso átadása után Balmaceda lemondott az elnökségről Baquedano tábornok javára. Azt remélte, hogy ezzel elejét veheti minden megtorlásnak. Ámde a győztes kongresszisták a lemondást nem vették tudomásul, hanem feltétlen meghódolást követeltek. Balmaceda ezek után tisztában volt azzal, hogy az ellenfél nem fog kegyelmet gyakorolni, mire leszámolt magával : az argentinai követség épületébe menekült, s ott agyonlőtte magát. Balmaceda utódául a kongresszus Month tengernagyot választotta meg a köztársaság elnökévé. Azóta Chile hatalmas fejlődésnek indult nemcsak hatalmi, hanem gazdasági, ipari és kereskedelmi téren is.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az Egyesült Államok

A hihetetlen gyors fejlődés legfeltünőbb az Egyesült-Államokban. A politikai megszilárdulás...

Close