Hirdetés

A zsidóság helyzetének jellemzői Magyarországon 1867-1945

15 perc olvasás

1. A zsidó közösség története a XIX. századig

A zsidóság törzsterülete a Földközi-tenger és a Jordán folyó-Holt-tenger vonal által közbezárt terület, Palesztina volt.

Hirdetés

Az egyistenhívő zsidóság körében régóta várták a Messiást, aki megszabadítja az országot elnyomóitól, a népet szenvedéseitől. A zsidók életében fontos szerepet töltött be a hagyomány és annak tisztelete. A zsidók szétszóródása (diaszpóra) már a perzsa hódítás időszakában megkezdődött, s a Bar-Kochba lázadás (Kr. e. 132-35) leverésekor felgyorsult. Jelentős létszámú zsidó közösségek jöttek létre szerte a hellenisztikus világ városaiban (a legnagyobb ezek közül az alexandriai volt, ahol több mint százezres csoport élt).

A hellenisztikus filozófiákkal találkozó zsidók és a zsidó kultúrát megismerő európaiak körében született meg a kereszténység. Már az ókorban is létezett egyfajta antiszemitizmus: ami Júdeában volt, illetve kapcsolatban állt a zsidókkal, azt gyanakodással nézték.
A középkorban páriaként, idegenként éltek a zsidók: elzárták őket, de ők maguk is elzárkóztak, a városokban gettókban laktak. Jogvesztettek voltak, ugyanis nem rendelkezhettek földtulajdonnal. A feudalizmus korában, amikor a föld jelentette a vagyont, a zsidók kénytelenek voltak más megélhetés után nézni, ezért tűntek fel nagy számban a kereskedelmi és értelmiségi pályákon. Ahogy az évszázadok során átalakult a gazdaságok szerkezete, s földbirtokok helyett mind inkább a pénz került előtérbe, a zsidók szerepe is átértékelődött. Ők ugyanis jelentős pénzbeli vagyonra tettek szert -hála a rájuk kényszerített foglalkozásoknak-, ez pedig irigységet váltott ki az emberekből. A középkorban a zsidóüldözés számos formája élt.

A keresztes háborúk (1095-1291) bizonyos szempontból a zsidók ellen is szóltak, az 1348-as pestisjárványért is őket okolták, s gyakran emlegették (főleg Dél-Franciaországban) a vérvádat, miszerint a zsidók keresztény gyerekek vérét sütik bele a pászkába és a maceszba az ünnepek alkalmával. A zsidóknak két nagy csoportjuk alakult ki: a szefárd zsidók a Földközi-tenger térségében, főleg Spanyolországban éltek, és ladino nyelven beszéltek, a többségben lévő askenázi zsidók pedig Németországban és Kelet-Európában éltek, jiddis nyelven beszéltek.
A XIX. századot akár a zsidók aranyszázadának is nevezhetjük, ugyanis ez volt az a korszak, amikor -a több évszázados kirekesztés után- az európai országok többségében megvalósult az emancipáció. Bár a zsidók megkapták az egyenlő állampolgári jogokat, az antiszemitizmus bizonyos formája több helyen megmaradt (pl. a franciaországi Dreyfus-ügy, Oroszországban szinte államilag támogatták az antiszemitizmust, stb.). A középkorban élő vallási és gazdasági jellegű zsidóellenesség mellé a XIX. században a politikai jelleg társult.

Szintén a XIX. század terméke a zsidóság körében megjelenő felvilágosodás, mely a század végén fellépő cionista mozgalomban öltött testet. A cionizmus „alapítója” Theodore Herzl volt; ő és követői egy Palesztinában létrehozandó zsidó államért küzdöttek. Tevékenységüknek -és a holokausztnak- köszönhetően 1948-ban megalakult Izrael állam.

Hirdetés

 

2. A zsidóság helyzete Magyarországon 1867-ig

Magyarországon korábban is éltek zsidók, de a XVIII. században vált igazán jelentőssé a bevándorlásuk: a Morvaországból és Galíciából érkezetteknél jóval gazdagabb volt a kisebb számú lajtántúli zsidóság. Számuk II. József korára 82 ezerre tehető.

A hazai zsidó közösség tagjai (akárcsak Európa más országaiban) nem rendelkeztek földtulajdonnal, nem költözhetett városokba, és nem gyakorolhatott számos foglalkozást sem.

II. József türelmi rendelete (1783) csökkentette a korlátozásokat, de a birodalmi egységesítés jegyében megkísérelte a német etnikumhoz asszimilálni a zsidóságot.
A reformkorban a magyar vezetőréteg az „egy politikai nemzet létezik, a magyar” koncepciója alapján magyarosítani kívánta a nemzetiségeket, tényleges asszimiláció azonban csak a nemzetiségi vidékek nemességének és a városok német és zsidó lakosságának körében volt megfigyelhető. Ezen nézetek és az 1848 tavaszán tapasztalható zsidóellenes megnyilvánulások miatt maradt ki az Áprilisi Törvényekből a többször tárgyalt zsidó emancipációs (egyenjogúsítási) törvény is. Csak az 1848-49-es szabadságharc tapasztalatai (a zsidók támogatták a hadiipart, ifjaik beálltak honvédnek) fogadtatták el 1849. július 28-án a nemzetiségi és a zsidó emancipációs törvényt.

Lapozz a további részletekért

1 2 3 4


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!