A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A zsidóság helyzetének jellemzői Magyarországon 1867-1945

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
3194
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-16 Küldd tovább
  Letöltés

1. A zsidó közösség története a XIX. századig

A zsidóság törzsterülete a Földközi-tenger és a Jordán folyó-Holt-tenger vonal által közbezárt terület, Palesztina volt.

Az egyistenhívő zsidóság körében régóta várták a Messiást, aki megszabadítja az országot elnyomóitól, a népet szenvedéseitől. A zsidók életében fontos szerepet töltött be a hagyomány és annak tisztelete. A zsidók szétszóródása (diaszpóra) már a perzsa hódítás időszakában megkezdődött, s a Bar-Kochba lázadás (Kr. e. 132-35) leverésekor felgyorsult. Jelentős létszámú zsidó közösségek jöttek létre szerte a hellenisztikus világ városaiban (a legnagyobb ezek közül az alexandriai volt, ahol több mint százezres csoport élt).

A hellenisztikus filozófiákkal találkozó zsidók és a zsidó kultúrát megismerő európaiak körében született meg a kereszténység. Már az ókorban is létezett egyfajta antiszemitizmus: ami Júdeában volt, illetve kapcsolatban állt a zsidókkal, azt gyanakodással nézték.
A középkorban páriaként, idegenként éltek a zsidók: elzárták őket, de ők maguk is elzárkóztak, a városokban gettókban laktak. Jogvesztettek voltak, ugyanis nem rendelkezhettek földtulajdonnal. A feudalizmus korában, amikor a föld jelentette a vagyont, a zsidók kénytelenek voltak más megélhetés után nézni, ezért tűntek fel nagy számban a kereskedelmi és értelmiségi pályákon. Ahogy az évszázadok során átalakult a gazdaságok szerkezete, s földbirtokok helyett mind inkább a pénz került előtérbe, a zsidók szerepe is átértékelődött. Ők ugyanis jelentős pénzbeli vagyonra tettek szert -hála a rájuk kényszerített foglalkozásoknak-, ez pedig irigységet váltott ki az emberekből. A középkorban a zsidóüldözés számos formája élt.

A keresztes háborúk (1095-1291) bizonyos szempontból a zsidók ellen is szóltak, az 1348-as pestisjárványért is őket okolták, s gyakran emlegették (főleg Dél-Franciaországban) a vérvádat, miszerint a zsidók keresztény gyerekek vérét sütik bele a pászkába és a maceszba az ünnepek alkalmával. A zsidóknak két nagy csoportjuk alakult ki: a szefárd zsidók a Földközi-tenger térségében, főleg Spanyolországban éltek, és ladino nyelven beszéltek, a többségben lévő askenázi zsidók pedig Németországban és Kelet-Európában éltek, jiddis nyelven beszéltek.
A XIX. századot akár a zsidók aranyszázadának is nevezhetjük, ugyanis ez volt az a korszak, amikor -a több évszázados kirekesztés után- az európai országok többségében megvalósult az emancipáció. Bár a zsidók megkapták az egyenlő állampolgári jogokat, az antiszemitizmus bizonyos formája több helyen megmaradt (pl. a franciaországi Dreyfus-ügy, Oroszországban szinte államilag támogatták az antiszemitizmust, stb.). A középkorban élő vallási és gazdasági jellegű zsidóellenesség mellé a XIX. században a politikai jelleg társult.

Szintén a XIX. század terméke a zsidóság körében megjelenő felvilágosodás, mely a század végén fellépő cionista mozgalomban öltött testet. A cionizmus „alapítója” Theodore Herzl volt; ő és követői egy Palesztinában létrehozandó zsidó államért küzdöttek. Tevékenységüknek -és a holokausztnak- köszönhetően 1948-ban megalakult Izrael állam.

 

2. A zsidóság helyzete Magyarországon 1867-ig

Magyarországon korábban is éltek zsidók, de a XVIII. században vált igazán jelentőssé a bevándorlásuk: a Morvaországból és Galíciából érkezetteknél jóval gazdagabb volt a kisebb számú lajtántúli zsidóság. Számuk II. József korára 82 ezerre tehető.

A hazai zsidó közösség tagjai (akárcsak Európa más országaiban) nem rendelkeztek földtulajdonnal, nem költözhetett városokba, és nem gyakorolhatott számos foglalkozást sem.

II. József türelmi rendelete (1783) csökkentette a korlátozásokat, de a birodalmi egységesítés jegyében megkísérelte a német etnikumhoz asszimilálni a zsidóságot.
A reformkorban a magyar vezetőréteg az „egy politikai nemzet létezik, a magyar” koncepciója alapján magyarosítani kívánta a nemzetiségeket, tényleges asszimiláció azonban csak a nemzetiségi vidékek nemességének és a városok német és zsidó lakosságának körében volt megfigyelhető. Ezen nézetek és az 1848 tavaszán tapasztalható zsidóellenes megnyilvánulások miatt maradt ki az Áprilisi Törvényekből a többször tárgyalt zsidó emancipációs (egyenjogúsítási) törvény is. Csak az 1848-49-es szabadságharc tapasztalatai (a zsidók támogatták a hadiipart, ifjaik beálltak honvédnek) fogadtatták el 1849. július 28-án a nemzetiségi és a zsidó emancipációs törvényt.

 

3. A kiegyezéstől a második világháborúig

1867-ben a magyar és az osztrák vezetők megkötötték a kiegyezést. Ebben az évben mondta ki a magyar országgyűlés a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását, s 1895-ben a bevett vallások sorába emelték az izraelita vallást. Mivel a zsidóság gyorsan asszimilálódott, s a gazdaságban fontos pozíciókat töltött be (pl. a kereskedelemben), a magyar vezetőréteg továbbra is nyitott maradt a zsidóság felé. A kedvező légkör és a lehetőségek gyors ütemben növelték a zsidóság bevándorlását Galíciából, akiknek leszármazottai hamarosan megjelentek az értelmiségi -újságíró, színész, orvos, ügyvéd- pályákon is. A bevándorlás következtében a zsidóság létszáma megközelítette az egymillió főt.
Az első világháború alatt az angolok és a franciák az araboknak függetlenséget, a zsidóknak pedig nemzeti otthont ígértek a Közel-Keleten (Balfour-nyilatkozat, 1917). Ez azonban nem valósult meg, a háború után egymás között osztották fel a térséget.
1933. január 30-án Hindenburg Németország kancellárjává Adolf Hitlert, az NSDAP vezetőjét nevezte ki. A náci ideológia egyik fő eleme a fajelmélet volt, mely szerint a német „faj” árja, vagyis felsőbbrendű. Főellenségnek a németországi zsidóságot kiáltották ki, amely súlyos üldöztetéseknek volt ezáltal kitéve. Bántalmazták őket, bojkottálták üzleteiket (bojkott-nap, 1933. április 1.), s mindehhez „törvényes” keretet adtak az 1935-ös nürnbergi törvények. A németországi zsidók elvesztették jogegyenlőségüket és állampolgárságukat, a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot pedig fajgyalázásnak minősítették. 1938-tól a zsidók kötelesek voltak Dávid-csillagot hordani, útlevelükbe pedig j betűt pecsételtek. A zsidó orvosok és jogászok engedélyét bevonták. 1938. november 9-10-én (Kristályéjszaka) átfogó, szervezett támadást intéztek a zsidóság ellen: üzleteiket szétverték, zsinagógáikat felgyújtották vagy lerombolták, embereket tartóztattak le és gyilkoltak meg, majd a károkat a zsidókkal fizettették meg.
Magyarországon 1920. március 1-jén nevezték ki Horthy Miklóst kormányzónak, aki több mint 24 évig volt az ország államfője. A Horthy-korszak uralkodó ideológiáját időnként „szegedi gondolatnak”, máskor „keresztény-nemzeti eszmének” nevezték. Ez az ideológia számos elemet sűrített magába (pl. területi revízió, liberalizmusellenesség, antikommunizmus, konzervativizmus), szerves része volt a zsidóellenesség is. A zsidóságot a liberalizmussal és a baloldalisággal azonosították, illetve őket okolták az 1918-19-es katasztrófákért.

A felerősödő antiszemita hangulat hatására született meg 1920. szeptemberében a Numerus Clausus (zárt szám). Ez látszólag egy oktatási törvény volt, mely szerint a „magyarországi nemzetiségek és népfajok” tagjai csak számarányuknak megfelelő mértékben vehetnek részt a felsőoktatásban. Ugyan a törvény szövegében sehol nem szerepel a zsidó szó, mindenki számára világos volt, hogy ellenük irányul, mivel a zsidók bizonyos értelmiségi pályákon nagyobb arányban voltak jelen, mint a társadalom egészében. 1928-ban módosították a Numerus Clausust, ekkor már szakmánként is figyelték a zsidókat.
Az első világháború után Magyarországnak tovább romlott a kapcsolata a szomszédos országokkal, így más gazdasági partner után kellett néznie. Ez a gazdasági kényszer, valamint Németország külpolitikai érdekei azt eredményezték, hogy Magyarország egyre jobban elkötelezte magát a németek oldalán.

A Gömböst követő Darányi-, Imrédy- és Teleki- kormányokra egyaránt jellemző volt, hogy miniszterelnökségük végén sokkal inkább németbarát politikát folytattak, mint ahogy kormányzásuk elején tervezték.

Cserébe a revíziós sikerekért (1938. nov. 2.-Felvidék /1. bécsi döntés/, 1939. márc.-Kárpátalja, 1940. aug. 30.-Észak-Erdély és a Székelyföld /2. bécsi döntés/, 1941. ápr.-Délvidék), amikhez Németország juttatta a magyarokat, nekünk is fel kellett mutatnunk valamit. 1938. áprilisában beterjesztették az első zsidóellenes törvényt (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítására), melyet május 29-én el is fogadtak.

A törvény az izraelita vallásúakat és az 1919. után kikeresztelkedetteket tekintette zsidónak, s arányukat 20%-ban maximálta az újságírók, ügyvédek, mérnökök és orvosok körében, valamint az ipari-kereskedelmi pályákon. A második zsidóellenes törvényt (A zsidók gazdasági és közéleti térfoglalásáról) 1938. decemberében terjesztették be, s 1939. május 5-én fogadták el. Ebben a törvényben már faji alapon határozták meg a „zsidó” fogalmát: vallásától függetlenül zsidónak minősítették azokat, akiknek egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A zsidókat kizárták az állami és közhivatalokból, más értelmiségi pályákon 20%-ról 6%-ra csökkentették arányukat, és korlátozták választójogukat. Szintén a Teleki-kormány készítette elő a harmadik zsidóellenes törvényt (A házassági jog módosításáról), de csak Bárdossy László alatt, 1941. augusztus 8-án fogadták el. A törvény tiltotta a „zsidók” és „nem zsidók” között a házasságot és a nemi kapcsolatot.

 

4. Második világháború: a holokauszt

A holokauszt nem csupán a zsidóság deportálásából és megsemmisítéséből (Endlösung) állt. A holokauszt egy évekig tartó folyamat volt, melyben lassan, lépésenként fosztották meg a zsidókat emberi mivoltuktól és életüktől.

A magyarországi holokauszt gyakorlatilag a Numerus Clausus-szal kezdődött: ez volt az első olyan eset, amikor törvényi szinten mutatták meg a célcsoportot. Ezt követte a három zsidótörvény, mire a lakosság úgy gondolta, hogy ha már törvényben kimondják a zsidók másságát, akkor biztos nem is olyanok, mint a többi rendes ember. A folyamat következő lépése az ún. verbális pogrom, vagyis különböző beszédekkel hergelték az embereket a zsidóság ellen. Ezek után a fizikai bántalmazások, a gettósítás, a külső jelekkel való megkülönböztetés és a vagyonelkobzás már nem is döbbentették meg a magyar embereket. Szép lassan mindenki elhitte, hogy a zsidók tulajdonképpen nem is emberek, és megérdemlik a rájuk váró sorsot.

Ennek a gondolkodásmódnak volt köszönhető, hogy a magyarországi zsidóság deportálásában mind a magyar lakosság, mind a csendőrség és a közigazgatás közreműködött (e nélkül ugyanis nem valószínű, hogy a németek el tudták volna szállítani a magyar zsidókat).
Magyarország német megszállása (1944. március 17.) után nem sokkal megkezdődött a zsidóság szervezett megsemmisítése. Március 31-én kiadtak egy rendeletet, mely szerint április 5-től minden hat év feletti zsidó köteles sárga csillagot hordani a szíve fölött, később pedig a járműhasználattól is eltiltották a zsidókat. Az első gettót 1944. április 16-án állították fel Kárpátalján (ez lett a magyar holokauszt napja); itt és Észak-Erdélyben gyűjtőtáborokat állítottak fel, melynek költségeit az elkobzott zsidó vagyonból fedezték.

A különböző intézkedéseket, így a zsidók begyűjtését is, a Sonder-kommandó hajtotta végre (néhány helyen, pl. Hódmezővásárhelyen, Esztergomban, Kaposváron nem gyűjtötték be a zsidókat). A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek.

A gyűjtőtáborokból vonaton szállították a zsidókat a haláltáborokba, elsősorban Auschwitz-Birkenauba (Kassán keresztül). A deportálásokat Vitéz Baki László és Vitéz Endre László szervezték, végrehajtói pedig a német irányítással dolgozó magyar csendőrök voltak. Először a visszacsatolt területek zsidóságát vitték el, majd a Tiszántúl, a Dunántúl és Budapest zsidó lakosai következtek. A budapesti zsidók deportálását azonban Horthy leállíttatta (július 6.): sok személyes ismerősét és a gazdasági élet több vezetőjét érintették a deportálások, a pápa és a svéd király hevesen tiltakozott, kelet felől megindultak a szovjetetek, a szövetségesek pedig azzal fenyegették, hogy háborús bűnösként elítélik őt.
Mielőtt Horthy 1944. október 19-én lemondott volna, még kinevezte miniszterelnöknek Szálasi Ferencet. Az antiszemita Szálasi és a nyilasok a zsidómentes Magyarország filozófiáját vallották. Mivel a bombázások során tönkrement a vasút, amin keresztül deportálták a zsidókat, Szálasi „kénytelen” volt létrehozni a Dohány utca környékén lévő nagy budapesti gettót (november 2.), ahová kezdetben 60 ezer zsidót zsúfoltak be.

Létrehozta a valamivel kisebb, 35 ezer főt befogadó nemzetközi gettót is, mely a Margit hídtól a Szent István parkig terjedt ki. November 6-án megindultak az első halálmenetek is, melyek során 50-70 ezer zsidót indítottak el gyalogmenetben a Német Birodalom irányába.

Az ostromlott Budapesten nyilas csoportok az utcákon és a Duna-parton tömeges kivégzéseket hajtottak végre. Több tízezerre becsülik a fővárosban bujkáló zsidók számát: mentettek zsidókat nem zsidó magyarok, Friedrich Born (a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője), valamint diplomaták, pl. Angelo Rotta (pápai nuncius), Carl Lutz (svájci konzul) és Raoul Wallenberg (svéd követségi titkár), akik több ezer személynek nyújtottak diplomáciai mentességet.
1944. karácsonyának napjaiban a szovjet hadsereg bezárta a gyűrűt Budapest körül, s a főváros elfoglalásáért folytatott heves ostrom csak 1945. február 13-án zárult le. Márciusban lemondatták Szálasit -akit később halálra ítéltek és kivégeztek-, áprilisban pedig az utolsó német csapatok is elhagyták Magyarországot. A magyar holokauszt ezzel véget ért: a magyarországi zsidóság második világháborús vesztesége a becslések szerint 550-560 ezer fő az akkori, 250-300 ezer a trianoni országterületen (a nem zsidó polgári lakosság vesztesége 60-100 ezer ember, míg 340-360 ezer magyar katona halt meg.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Mikszáth Kálmán: A néhai bárány

Mikszáth Kálmán (1847-1910) irodalmunk egyik legnagyobb művésze, Jókai mellett a...

Close