A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A reformáció

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
4932
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-09 Küldd tovább
  Letöltés

1. A későközépkori egyház válsága

A reformáció egyik legfőbb oka a későközépkori egyház válságában rejlik, amely megmutatkozik:

- az egyház intézményes válságában,

- az egyházon belüli életmódbeli válságban,

- a katolikus hittételek némelyikének megkérdőjelezésében: tulajdonképpen ezen hittételeket már eddig is gyakorta megkérdőjelezték az egyház története során (ld. eretnekmozgalmak), de az erős egyházi intézményrendszernek köszönhetően eddig nem vezettek reformációhoz.

 

1.1 Az egyház intézményi válsága

A keresztény egyház a XI-XIII. század erős pápai hatalommal rendelkezett (ld. a VII. Gergely (1073-1085) által kiadott Dictatus Papaet, ill. a pápai főhatalom elvét képviselő további pápák sorát: III. Ince (1198-1216) már pápává választását megelőzően részt vesz keresztes hadjárat szervezésében (tkp. ő a III. keresztes hadjárat (1189-1190) egyik főszervezője, mely széles európai (angol-francia-német) összefogást valósít meg, ill. ő szervezi a IV. és V. keresztes hadjáratot is), sőt szuverén országok belügyeibe is beavatkozik (pl. rábírja I. Földnélküli Jánost arra, hogy egyházbarát politikát folytasson, követeli a kibékülést Imre magyar király és öccse, András herceg között).

IX. Gergely pápa (1227-1241) pedig (végül nem megvalósuló) keresztes hadjáratot hirdet az általa kiközösített II. Frigyes német-római császár ellen. A pápák céljaik elérésére elsősorban egyházi eszközöket vesznek igénybe (pl. kiátkozás, nyomásgyakorlás az adott ország egyházi szervezetén keresztül).

A XIII. század végére azonban megroppan az – egyébként épp csúcsán álló – egyházi hatalom. VIII. Bonifác (1294-1303) 1302-ben kiadja Unam Sanctam kezdetű bulláját, melyben feleleveníti VII. Gergely Dictatus Papaejának a pápai főhatalomra vonatkozó részleteit. Ez a túlzottan erős pápai hatalom azonban már akadályozza pl. a francia királyt, IV. Szép Fülöpöt (1285-1314) abban, hogy megerősítse hatalmát országán belül.

VIII. Bonifác és IV. Fülöp összetűzésbe kerül a egyházi jövedelmeket illetően, Fülöp kisajátítja az egyházi vagyon egy részét, ezt követően 1303-ban emberei magát a pápát is fogságba vetik, aki belehal a megpróbáltatásokba.

Utódja XI. Benedek (1303-1304), majd halála után egy francia bíboros kerül a pápai trónra, V. Kelemen (1305-1314) néven, aki 1309-ben Rómából Avignonba (pápai birtok Franciaország határán) teszi át székhelyét, ami 1378-ig a városban is marad (Avignoni fogság). A avignoni pápák (egyetlen kivétellel) francia származásúak, politikai döntéseikkel teljesen kiszolgálják a francia uralkodót. Mindennek következtében a korábban innovatív, erős pápai hatalom mintegy hetven évre egy világi uralkodó befolyása alá kerül. 1377-ben XI. Gergely (1370-1378) elhatározza, hogy visszatér Rómába, ám ekkor a francia bíborosok és támogatóik ellenpápát választanak (1378), aki Avignonban maradva továbbra is a francia érdekeket képviseli. A nyugati kereszténységnek ettől kezdve egészen 1417-ig két (sőt az utolsó években már három) pápája van (szkizma), mindez rendkívül meggyengíti az egyház pozícióit, s a keresztény uralkodók is két táborra szakadnak, attól függően, hogy melyik pápát támogatják. 1409-ben Pisában zsinatot hívnak össze az áldatlan állapotok megszüntetésére, ahol mindkét akkori pápát leteszik, s kineveznek egy harmadikat, azonban az előző két pápa sem hajlandó megválni a hivatalától. A kérdést csak Luxemburgi Zsigmond (1387-1437 között magyar király, 1410-től német király) fellépésével sikerül rendezni (akinek többek között a Német-Római Császárság trónjára való igénye miatt is fontos volt a legitim pápa megválasztása).

Zsigmond nyomására 1414-ben összehívják a konstanzi zsinatot, melynek célja a szkizma megszüntetése mellett az eretnekek elleni harc is. A zsinat 1417-ig ülésezik, s Zsigmond támogatásával véglegesen leteszik az akkori három pápát, ill. V. Márton (1417-1431) személyében új, immár egyedüli pápát választanak.

1.2 Az egyházon belüli életmódbeli válság

A XV. század második felében újabb probléma jelentkezik: az itáliai arisztokrata családok vetélkedése folytán egymás után kerülnek hatalomra olyan pápák, akik saját családjuk politikai hatalmának növelését mindig az egyházi-politikai érdekek elé helyezik (reneszánsz pápák, 1447/1471-1527).

A reneszánsz pápák ráadásul rendkívül sokat költenek reprezentációs célokra (római reneszánsz paloták, templomok építése), a pápai udvar is meglehetősen világias életszemléletűvé válik (pl. előfordul, hogy a pápa fiai is tagjai a pápai udvarnak, a pápák szeretőket tartanak, stb.).

Az első reneszánsz pápa IV. Sixtus (1471-1484) megépítteti a Sixtusi kápolnát, jelentős összegeket fordít a pápai könyvtár bővítésére, ill. mindemellett hatalmas vagyonhoz juttatja saját családját is. VI. Sándor (1492-1503), a spanyol Borgia-családból származó pápa gyermeke, Cesare Borgia számos hadjárattal növeli a pápai állam területét, s ő lesz az, akiben a korabeli gondolkodók Itália lehetséges egyesítőjét látják.

II. Gyula (1503-1513) megrendelést ad Raffaellonak és Michelangelonak freskók készítésére, megkezdi a Bramante által tervezett Szent Péter bazilika építtetését (az építés anyagi fedezetének előteremtésére 1506-ban búcsút hirdet). X. Leó (1513-1521), a firenzei Medici-család tagja (a pápaválasztáson ellenfele Bakócz Tamás), a Szent Péter bazilika építési költségeinek finanszírozására ún. búcsúcédulákat (hivatalos egyházi okirat, melynek megvásárlásával, ill. bizonyos jócselekedetekkel a vásárló mentesül bűneinek egy része vagy egésze alól) ad ki, amely mind a pápának, mind a híveknek kényelmes megoldás, de teljesen ellentétes az egyházi tanításokkal (a bűn nem váltható meg pénzzel).

A pápák világi ügyekbe való beavatkozásának, reneszánsz életszemléletének tulajdonképpen V. Károly spanyol király vet véget, amikor 1527-ben csapatai elfoglalják és kifosztják Rómát (Sacco di Roma ~ Róma kifosztása), ezt követően a pápaság évszázadokra spanyol politikai függésbe kerül, s megszűnik jelentős politikai intézménynek lenni.

1.3 Az egyes keresztény tanításokat ért eretnek támadások

A reformációt – ironikusan, ám nem minden ok nélkül – sikeres eretnekmozgalomnak is szokták nevezni. Főleg a XII. század első felében – összefüggésben a városiasodás, a kereskedelem fejlődése révén felhalmozott hatalmas vagyonokkal – jelennek meg a szegénységet hirdető eretnekmozgalmak, melyek erősen kritizálják az egyháziak gazdagságát is.

a. népi jellegű eretnekmozgalmak

- a katharok (~tiszták):

mozgalmuk egész Európában elterjed, legfőbb bázisuk Dél-Franciaország, ill. Észak-Itália. Dualista eretnekmozgalom, két princípiumot tételeznek fel (Jó és Rossz), a világot az e két principium közötti harc megnyilvánulásának tekintik. A Jótól származik minden lelki, a Rossztól minden anyagi létező. Tanaikra jelentős hatást gyakorolt az ókori gnoszticizmus (manicheizmus). Az egyház keresztes hadjáratot hirdet ellenük (1209-1229), melynek során mozgalmukat véres háborúban leverik,

- valdensek:

mozgalmukat 1176-ban alapítja Pierre Valdo lyoni kereskedő, aki vagyonát szétosztja a szegények között, ill. franciára fordítja a Bibliát. Radikális tanai miatt gyorsan szembekerül az egyházi vezetéssel, eretneknek nyilvánítják. Mozgalma határozottan támadja az egyházi hierarchiát, szerintük nincs szükség a szentségekre, egyházra, papságra, pápára; az üdvözüléshez elegendő, ha a hívő szegénységben, bűn nélkül él. Az egyházi fellépés következtében visszahúzódnak az Alpok hegyei közé, s később betagolódnak a svájci reformációba.

b. teológiai indíttatású, később eretnekmozgalommá terebélyesedő – eretnekségek

 általában egy teológiai képzettségű személy dolgoz ki reformelképzeléseket az egyház válságának megszüntetésére, melyek később, leegyszerűsödve egy tömegmozgalom ideológiájává válnak

- John Wycliff (1324-1384): oxfordi teológiaprofesszor nézeteinek egyik legfontosabb eleme szerint királyi hatalom független a pápaitól, ebből következően szabadon rendelkezhet az egyházi vagyonnal (amire egyébként a egyháznak nem is lenne szüksége, mivel tagjainak apostoli szegénységben kellene élniük). Mindennek előzménye pl. az, hogy III. Edward angol király 1366-ban megtiltja az angol egyház vagyonának részét képező “Péter-filléreknek” (az egyházi tized pápát illető részének) az országból való kivitelét (amit le is foglal magának, összefüggésben a százéves háború anyagi fedezetének előteremtéséhe kapcsolódó nehézségekkel). Wycliff ennek igazolására dolgozza ki elméletét. “Politikai antiklerikalizmusa” mellett követeli a nemzeti nyelvű istentisztelet bevezetését (ennek érdekében maga fordítja le angolra az Újszövetséget), mivel szerinte a Biblia a hit egyedüli forrása, s ami nem szerepel benne, az nem része a kereszténységnek. Az oltári szentség problematikáját illetően Wycliff kijelenti, hogy Krisztus teste és vére csupán szimbolikusan van jelen az Úrvacsora során elfogyasztott ostyában és borban (a legtöbb eretnekség támadja a katolikus egyház azon felfogását, mely szerint az Úrvacsora során az ostya és a bor ténylegesen átlényegül Jézus testévé és vérévé). Wycliffet nézetei miatt kiközösítik és eretnekké nyilvánítják, s bár ezek után sem esik bántódása, de nézetei nyomán jön létre pl. a XIV-XV. században az angliai lollardok mozgalma, melyet mind a egyház, mind az angol uralkodó azonnal üldözni kezd,

- Husz János (1369-1415) a prágai egyetem tanára, rá és tanártársára, Prágai Jeromosra is hatással voltak Wycliff nézetei. Husz János szerint a Biblia mindennek forrása, az egyháznak apostoli szegénységben kell élnie, az egyházi szertartásoknak nemzeti nyelven kell folyniuk. Az oltári szentség kérdésében az utraquizmus (két szín alatti áldozás) elvét képviselte: a mise során nemcsak a papnak, de a híveknek is jogukban áll magukhoz venni Krisztus testét és vérét (a katolikus liturgia csak a testet jelentő ostyából juttat a híveknek, a borból csak a miséztető pap iszik). Utóbbi nézetei miatt az egyház eretneknek nyilvánítja és megtiltják, hogy prédikáljon. Hogy az eretnekség vádja alól tisztázza magát, elmegy a konstanzi zsinatra, ahol – annak ellenére, hogy Zsigmond bántatlanságot biztosító menlevelet állít ki számára – elfogják és 1415-ben kivégzik (1416-ban kollégáját, Prágai Jeromost is halálra ítélik). Husz halála után négy évvel, 1419-ben IV. Vencel cseh király halálakor, akinek utódja Zsigmond lenne) felkelés robban ki Csehországban, amely 1434-ig tart. A Husz elveit követő csehek fegyveresen szállnak szembe Zsigmonddal, a harc tkp. keresztes háború formáját ölti. A huszitáknak két szárnya alakul ki, a mérsékeltebb kelyhesek (a két szín alatti áldozást, ill. a huszita elvek szerinti életmódot szeretnék megvalósítani) és a radikális taboriták (nemcsak vallási, hanem szociális reformot, egyenlőséget is követelnek, meg akarják szüntetni a földesúri adóztatás rendszerét, stb.). Zsigmond végül kiegyezik a kelyhesekkel, elfogadja a prágai pontokat (1 – az egyházi nyelv a cseh lesz, 2 – a hívek is két szín alatt áldozhatnak, 3 – a papság éljen apostoli szegénységben, 4 – ha az egyház tagjai halálos bűnt követnek el, akkor világi bíróság ítélkezzen felettük), majd a kelyhesek támogatásával az 1434-es lipanyi csatában legyőzi a taboritákat, ezt követően pedig cseh királlyá koronázzák. A huszitizmus egészen a reformáció megjelenéséig jelen marad Csehországban (Hunyadi Mátyás is ezzel indokolja cseh hadjáratait, melyeket Csehország trónjának megszerzéséért folytat).

 

2. Luther fellépése

X. Leó pápa 1514-ben (II. Gyula búcsúhirdetése példáján) búcsúcédulákat bocsát ki a Szent Péter bazilika felépítéséhez, melyek árusítását egyházmegyénként általában egy-egy ferences vagy domonkos-rendi koldulóbarátra bízzák (Dél-Németországban, a mainzi érsekség területén pl. Tetzel János domonkos szerzetesre). A búcsúcédulák terjesztése ellen lép fel 1517. október 31-én Luther Márton (1483-1546) ágostonos szerzetes, wittenbergi teológus és egyetemi tanár, aki Wittenberg templomának kapujára szegezi fel 95 pontból álló tézissorát, melyben elítéli a üdvözüléshez vezető bűnbocsánat pénzért való árusításának gyakorlatát.

Tetzel ugyancsak 95 pontból álló tételes cáfolattal válaszol Luther pontjaira, aki ezt követően újabb kifogásokat terjeszt elő. A két egyházfi között hitvita alakul ki, melynek során Tetzel azzal vádolja meg Luthert, hogy Wycliff és Husz tanait követi, s maga is eretnek, majd feljelenti az egyházi hatóságoknál. X. Leó 1520-ban Exurge Domine kezdetű bullájában kiközösíti Luthert, aki ennek ellenére sem gyakorol bűnbánatot, sőt a pápai bullát kézhezvételekor nyilvánosan elégeti, s kijelenti, hogy szakított az egyházzal. Teheti mindezt azért is, mivel 1517 és 1520 között több támogatót szerez magának, többek között a dél-német fejedelmek közül is. Nézetei eljutnak a pápai főhatalom megkérdőjelezéséig, a szegény egyház, a nemzeti nyelvű istentisztelet iránti igényig. Tanainak nagyon fontos eleme a szabad akarat tagadása: míg a katolikus egyház szerint a bűn a ember szabad akaratából ered, addig Luther azt vallja, hogy a szabad akarat nem fér bele az isteni mindenhatóság eszméjébe, Isten már eldöntötte, hogy mi a szándéka az emberrel. Luther még visszavonja-e tézisét, ami viszont a későbbiekben Kálvin téziseinek szerves része lesz. Luher szerint egyedül a hit által (sola fide) lehet üdvözülni, nincs szükség közvetítőre (egyházra) ember és Isten között, az üdvözülésben nem játszanak szerepet a jó cselekedetek. Az egyházi szentségek a keresztség (megkeresztelkedés), ill. az úrvacsora kivételével (utóbbinál Wiclyff nézeteivel szemben elfogadja a katolikus átlényegülés tanát, viszont átveszi a két szín alatti áldozás gyakorlatát a huszitizmusból) feleslegesek. Luther szerint a Bibliát mindenkinek meg kell ismernie, ezért le kell fordítani nemzeti nyelvre. A hit egyedüli forrása a Biblia, s mivel az egyházszervezet nem szerepel a Bibliában, ezért nincs szükség egyházi hierarchiára sem. A lutheri tanok által képviselt struktúra kedvező a német fejedelmek számára is (kolostori vagyon, egyházi birtokok szekularizációja), akik pártfogásukba veszik Luthert és követőit, így kiközösítettsége ellenére is folytathatja tevékenységét. V. Károly (Habsburg Ferdinánd magyar király (1527-1567) bátyja) 1521-ben birodalmi gyűlést hív össze Worms városába, ahol Luther is megjelenik. Mivel téziseit nem hajlandó visszavonni, a császár birodalmi átokkal sújtja. Bölcs Frigyes szász választófejedelem látszatfogságba veti Luthert Wartburg várában, ahol németre fordítja az Újszövetséget (tulajdonképpen a német irodalmi nyelv alapjait is lerakva).

1522-1523-ban lovagi felkelés tör ki Dél-Németországban az egyházi fejedelmek ellen, melynek vezetői Luther hívei. 1524-1526-ban zajlik a nagy német parasztfelkelés, amely több területen (Elzász, Tirol, Thüringia), egymástól gyakorlatilag függetlenül is folyik. A parasztok kezdetben csak terheik növekedése miatt lázadnak egyházi és világi uraik ellen (az egyházi birtokokon élő parasztok pl. a szegény egyház ideáját is követelik). Luther, akit többször is felkérnek a felkelés vezetésére, élesen elhatárolja magát a mozgalomtól. Az 1520-as években eszméi egyre nagyobb teret nyernek, melynek hatására a császár az 1529-ben, Speyerben tartott birodalmi gyűlésen megpróbál kibékülni a lutheri tanokat követő fejedelmekkel. Döntése értelmében a lutheri elveket követő fejedelmek megmaradhatnak hitükön, de nem terjeszthetik azt. A határozat ellen az érintett német fejedelmek tiltakoznak (protestálnak). 1530-ban Luther Melanchton nevű kollégája segítségével összefoglalja téziseit, melyeket Augsburgban ki is nyomtatnak (Ágostai hitvallás). Ennek értelmében:

- csak az Evangélium adja a hit egyedüli forrását,

- a pápa, a zsinat és a egyház nem tévedhetetlen,

- nincs szükség szentekre,

- a egyházi birtokok szekularizálhatók,

- stb.

A Luthert követő fejedelmek 1531-ben katonai szövetséget kötnek (Schmalkaldeni szövetség) a katolikus támadások ellen, s tovább folytatják az egyházi birtokok szekularizációját is. Az uralkodónak elemi érdeke, hogy vallási szempontból egységben tartsa az országot (amely amúgy sok kisebb-nagyobb, szinte önálló fejedelemségre tagolt, s a protestáns fejedelmek vallási különállásuk folytán egyre inkább kikerülnek a központi hatalom befolyása alól), ezért háborút kezdeményez a protestáns fejedelmek ellen (1546-1547, schmalkeldeni háború). Hadvezére, Szász Móric herceg 1547-ben Mühlbergnél megveri a protestáns fejedelmek seregeit, akik erre szövetségre lépnek V. Károly ellenfelével, a francia uralkodóval (I. Ferenccel, ill. utódjával, II. Henrikkel). A császár nem tudja kihasználni a mühlbergi győzelmet, s 1552-ben, miután szász Móric is átállt a protestánsokhoz, tárgyalásokat kezdeményez, melyek végül – Habsburg Ferdinánd cseh és magyar uralkodó közvetítésével 1555-ben az augsburgi vallásbéke megkötéséhez vezetnek. Ezzel véget ér a vallásháború, egyenrangúnak ismerik el a katolikus és a lutheránus vallást, elfogadják az “akié a föld, azé a vallás” (cuius regio, eius religio) elvét melynek értelmében a fejedelmek gyakorlatilag szabadon választhatják meg vallásukat, alattvalóiknak pedig a választott vallást kell követnie. Deklarálják, hogy nem szekularizálnak további egyházi birtokokat, ill. hogy a béke határozatai nem vonatkoznak a kálvinistákra.

 

3. Kisebb protestáns felekezetek

- anabaptisták (újrakeresztelkedők):

1521 előtt születő irányzat, legfontosabb tana szerint az embernek felnőttként, tudatosan kell megválasztania azt, hogy melyik vallás híve lesz. Elvetik a gyermekkeresztelést, a már megkeresztelt gyermekek felnőttként újból megkeresztelkednek. A hit egyedüli forrása számukra is a Biblia. Az ezeréves királyság eljövetelére várnak, ahol megszűnik minden földi nyomor, mindenki egyenlő lesz, nem léteznek többé alá-, és fölérendeltségi viszonyok. Egyik legjelentősebb képviselőjük Münzer Tamás zwickaui lelkész, aki kezdetben Luher követője, később radikalizálódik (újrakeresztelkedés, ezeréves birodalom), s emiatt eltávolodik Luthertől. Münzer követői jelentős részt vállalnak a nagy német parasztháborúból, a thüringiai felkelés kirobbantója pl. maga Münzer, akit 1525-ben elfognak és kivégeznek. Tulajdonképpen utolsó jelentős szereplésük az, amikor 1534-ben elfoglalják Münster városát, ahol a gyakorlatban is szeretnék megvalósítani az ezeréves birodalom eszméjét (Sion Új Országa). A városon belül vagyonközösséget léptetnek életbe, betiltják a fényűzést, s több mint egy évig védelmezik a várost a münsteri püspök csapataival szemben. A várost végül kiéheztetik és elfoglalják, a bevétel után véres megtorlások következnek,

- antitrinitarizmus (szentháromságtagadók, Erdélyben: unitáriusok):

a nagyon régi keresztény problematikára (Szentháromságtan) keresik a választ, azt vallják, hogy nem létezik Isten háromlényegűsége, s ebből következően Krisztus sem Isten, hanem csupán Isten küldötte. A Bibliát szerintük nem szó szerint, hanem képletesen, szimbolikusan kell értelmezni, ezzel tkp. szakítanak a klasszikus protestáns tanítással. A józan ésszel ellentétes tanításokat elvetve racionalizálják a hittételeket. A mozgalom egyik legjelentősebb képviselői Servet Mihály spanyol orvos (a vérrel kapcsolatban tett jelentős felfedezéseket), ill. Gentilis Bálint itáliai gondolkodó (Servet Mihályt Kálvin, Gentilis Bálintot az inkvizíció végezteti ki). Az antitrinitáriusokat Európa minden országában, felekezeti hovatartozástól függetlenül üldözik, kivéve Erdélyt és Lengyelországot (Erdélyben János Zsigmond fejedelem maga is unitárius lesz és támogatja is a vallást).

 

4. A svájci reformáció

A svájci reformáció első jelentős alakja Zwingli Ulrich zürichi lelkész, aki 1523-ban felszólal a svájci parasztok gárdistaként (a svájci (pápai) gárdába, ill. pápai zsoldosként) történő besorozása ellen, ezáltal nemcsak a helyi püspökkel, hanem végső soron a pápával is szembekerül.

Zwinglit a zürichi kanton is támogatja, s 1529-re pápa-, és hierarchiaellenes tanai mögött tudhatja a német nyelvű svájci kantonok többségét. Zwingli szerint minden Istentől függ, még a rossz is, épp ezért nincs szükség sem bűnbocsánatra, sem bűnbánatra. Szkeptikus annak tekintetében, hogy az emberek mekkora része képes a üdvözülésre, véleménye szerint erre csak az egyház (mint az üdvözülésre alkalmas csekély számú ember közössége) üdvözülhet. Olcsó egyházat szeretne létrehozni, amely tkp. csak az anyanyelvi prédikációt, ill. az úrvacsorát foglalja magában (utóbbinál Zwingli szerint szó sincs átlényegülésről, Jézus teste és vére nincs valóban jelen).

A Zwingli tanaira alapuló egyházszervezet a Svájcban hagyományos köztársasági formát követi: az egyházat nem püspök, hanem egy egyháziakból és világiakból álló testület (a presbiterium) vezeti. Zwingli és Luther megpróbál szövetséget kötni a katolikus támadások ellen, de az úrvacsorát illetően nem sikerül megállapodniuk (1529, marburgi hitvita), s csak 1536-ban kerül sor megegyezésre, amikor Zwingli követői elfogadják az úrvacsorára vonatkozó lutheri tanokat (wittenbergi konkordália), de Zwingli és Luther követőinek gyakorlati kiegyezését meghiúsítja a még teljesen Zwingli elveit követő Első Helvét Hitvallás kiadása.

A katolikus és református kantonok között háború tör ki, amely 1531-ben a Zürich vezette református kantonok vereségével (és Zwinglinek a kappelni csatában bekövetkezett halálával) zárul. A Kappelnben megkötött békében megegyeznek, hogy Zwingli tanait nem terjesztik, de tovább gyakorolhatják.

 

5. A kálvinizmus

Kálvin János (Jean Calvin (1509-1564)) több tekintetben is különbözik a korábbi reformerektől. Bár jelentős teológiai tudással rendelkezett (a párizsi egyetemen folytatott teológiai, filozófiai és jogi tanulmányokat), de nem volt sem szerzetes, sem pap. Egyetemista korában védelmébe vette a lutheránus tanokat, emiatt elűzték az egyetemről. 1536-ban Basel városában adja ki A keresztény vallás tanítása (Intstitutio religionis Christianae) című könyvét, melyben rendszerbe foglalja tanait:

- Isten a világ határtalan ura,

- nem létezik szabad akarat, eleve elrendelésről (predestinatio) kell beszélnünk: Isten már megszületésünk pillanatában tudja, hogy milyen sorsot fogunk befutni életünk során. Mivel ez sajátos nihilizmushoz vezethet a hívek körében, ezért Kálvin kijelenti, hogy az ember nem tudhatja, hogy Isten milyen sorsot szánt neki; figyelnie kell a jeleket, melyekből megsejtheti, hogy milyen sorsra rendeltetett, mindig hinnie kell abban, hogy üdvözülni fog, s ennek megfelelően kell cselekednie. Kálvin ezzel egyfajta erkölcsi szabadságot is ad híveinek,

- Kálvin szerint is csak a keresztelés és az úrvacsora szentsége létezik, az úrvacsorában Jézus testének és vérének szimbolikus jelenlétét jelölve meg,

- olcsó egyházat hirdet, mindenfajta díszítést, különösen a szentképeket igyekszik száműzni a templomból,

- kidolgozza a zsarnokölés elméletét: minden hatalom Istentől való, aki azért ad hatalmat valamely uralkodónak, hogy azt az alattvalók érdekében használja. Amennyiben hatalmával visszaél (zsarnokoskodik), a hívek közösségének (s nem az egyes híveknek) jogában áll akár a megölése is,

- a korábbiakhoz képest új az álláspontja a kamatszedést illetően: a katolikus egyház elméletben tiltja – bár gyakorlatban eltűri – a kamatszedést, s a kereskedelemmel szemben sem feltétlenül pozitív az álláspontja. A (svájci) polgárság által is támogatott Kálvin szerint a kereskedelem, a banki tevékenység, stb. által elért földi gazdagodás is egyik jele lehet a kiválasztottságnak

Kálvint 1536-ban a francia nyelvű Genf prédikátora, Farel Vilmos meghívja Genfbe (a “Kálvinista Róma”, még Debrecennél is előbbrevaló értelemben), ahol keményen kikel minden földi hívság (színes ruhák, tánc, zene, stb.) ellen. 1538-ban Farellel együtt elűzik, majd 1541-ben visszahívják, s 1564-ben bekövetkezett haláláig szabad kezet kap a város egyházi (és világi) ügyeinek intézésében.

Kálvinista Akadémiát szervez Genfben, ahol filozófiát, teológiát, ill. klasszikus nyelveket tanítanak; s az itt tanuló diákok Európa legtöbb országába elviszik a kálvinista tanokat. 1553-ban saját maga jelenti fel és égetteti meg az Inkvizíció elől Genfbe menekült Szervet Mihályt.

Zwingli és Kálvin tanait hosszú teológiai vita után sikerül összekapcsolni. Zwingli halála után követője, Bullinger egyezik ki Kálvinnal az úrvacsora és a predestinatio kérdésében, s 1566-ban Zwingli hívei is elfogadják az ún. Második Helvét Hitvallást, mellyel gyakorlatilag átveszik a kálvini tanokat.

 

6. Az angol protestantizmus

Luther eszméinek terjedése mind Németországban, mind Angliában szorosan összefüggött a politikai érdekekkel. Az 1485-ben véget ért polgárháborúból (Rózsák háborúja a York és Lancaster család között) végül a Tudor-ház került ki győztesen, melynek első uralkodója, VII. Henrik (1485-1509) elsődleges céljának tekintette, hogy hasonló polgárháború soha többé ne törhessen ki Angliában. Mindennek érdekében megerősíti a királyi hatalmat, letöri a bárók önállósodási törekvéseit (főúri magánhadseregek megszüntetése, a királyi bíróság jogkörének kibővítése, stb.). Utódja VIII. Henrik (1509-1547) dinamikus uralkodó, aki apjától erős, jól szervezett hatalmat örököl. Kezdetben ellenzi Luther tevékenységét, maga is ír Luther tanait bíráló munkát, amiért X. Leó pápától megkapja a Defensor Fidei címet (a Hit Védelmezője, a brit uralkodók máig viselik).

Első felesége Aragóniai Katalin spanyol hercegnő (V. Károly nagynénje), akitől csak egyetlen leánygyermeke születik. VIII. Henrik a dinasztia folytonosságának fenntartása érdekében 1526-ban bejelenti válási szándékát, de mivel nem sikerül kimutatni négy generáción belüli rokonságot (azaz vérfertőzést, a válásnak a korban egyedül elfogadhatónak tartott okát) a két család között, ezért a pápa hosszas halogatás után 1534-ben megtagadja a válás kimondását (köszönhetően annak is, hogy az 1527-es Sacco di Roma után a válást egyáltalán nem támogató spanyol uralkodó lekötelezettje).

Henrik – kihasználva az angol parlament pápaellenességét – 1534-ben olyan törvényt fogadtat el a parlamenttel, mely kijelenti, hogy az angol egyház feje nem a pápa, hanem az angol király. Ezt követően már nincs akadálya a válásnak, s Henrik hamarosan elveszi szeretőjét, Boleyn Annát, akitől azonban szintén csak egy leánygyermeke születik. Boleyn Annát később lefejezik, Henriknek a későbbiekben még négy felesége lesz (hat felesége közül kettőt végeztet ki).

Bár az egyházi liturgiát illetően nem történik változtatás, azonban ettől kezdve már az angol nyelvet használják. Henrik kimondja az egyházi birtokok szekularizációját, felosztja a szerzetesrendeket (az ezáltal jövedelem nélkül maradt szerzeteseknek évjáradékot biztosít), a szekularizált birtokokat pedig kiosztja alattvalói között, ezáltal széles társadalmi bázist teremtve magának (a új birtokosok nem érdekeltek a rekatolizációban). A reform elfogadását nemcsak az angolok hagyományos pápaellenessége, hanem Wolsey bíboros (lordkancellár (a király helyettese), egy időben Canterbury és York érseke, pápai legátus) botrányos életmódja, ill. népszerűtlen adópolitikája is megkönnyíti. Több vezető tisztségviselő (pl. az 1535-ben emiatt kivégzett Morus Tamás) sem hajlandó elfogadni az új egyházszervezetet; 1536-ban több grófság katolikusai fellázadnak, követelve a katolicizmushoz való visszatérést. A későbbiekben a hivatalok betöltését már protestáns eskü letételére kötelezik, aki nem hajlandó az eskü letételére, arra kivégzés vár.

VIII. Henrik halála után kiskorú fia, VI. Edward (1547/1549-1553) kerül trónra, aki 1553-ban, tizenöt évesen hal meg, helyette apja tanácsadói, s különösen Thomas Cranmer canterbury érsek befolyásolja a politikát. Elfogadják az Általános imakönyvet, amely az angol protestáns liturgia alapjait tartalmazza, ezt követi 1552-ben a Második általános imakönyv elfogadása. VI. Edwardot Mária (1553-1558) követi, aki Aragóniai Katalin leányaként csak látszólag tért át a protestáns hitre. 1554-ben feleségül megy II. Fülöp (1556-1598) spanyol trónörököshöz, újra engedélyezi a szerzetesrendek működését, kísérletet tesz a szekularizált földek visszavételére, gyakorlatilag bosszúhadjáratot folytat a protestantizmus egykori elterjesztőivel szemben (mindezért az utókortól a Bloody jelzőt kapta). 1558-ban természetes halállal meghal, a trónon I. Erzsébet (1558-1603) VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya követi. Erzsébet hithű protestáns, uralma alatt visszatérnek a protestantizmushoz, ill. elfogadják a Harmadik általános imakönyvet, amely szakít az átlényegülés tanával az úrvacsora kérdésében.

1559 után John Knox skót prédikátor Skóciában is elterjeszti a kálvinizmust, amit 1583-ig Angliában is eltűrnek, ezt követően azonban az angol kálvinistákat (puritánokat) üldözni kezdik. Az anglikán egyházon belül is jelen van a kálvini irányzat a presbiteriánusok képviseletében, akik az egyházat a kálvini normák szerint kívánják megszervezni (presbitérium kialakítása). A XVII. században alakul ki az independensek (minden egyes egyház önmagát irányító önálló egység, ezen felüli egyházkormányzatra nincs szükség) és a levellerek (szociális programjuk szerint a vallási egyenlőség mellett társadalmi egyenlőségre is szükség van, szavazati jogot szeretnének adni minden önálló egzisztenciával rendelkező angol férfinak) mozgalma. I. Erzsébet halála (1603) után a skót Stuart-ház kerül hatalomra (I. Károly, I. Jakab), a presbiteriánusok üldözése tovább folytatódik.

 

7. A francia vallásháborúk (1562-1598)

Franciaországban a százéves háború után megindul a központi hatalom megerősítése, az egység kialakítása. A megerősödött monarchia 1494-től észak-itáliai hódításokba kezd, melyeket 1559-ig folytat, s eközben összeütközésbe kerülnek a spanyolokkal (ill. megismerkednek az itáliai reneszánsszal is). Súlyosbítja a helyzetet, hogy V. Károly spanyol király 1519-től egyben német-római császár is, ezáltal a Német-Római Császárság is bekapcsolódik a háborúba. A francia uralkodó, I. Ferenc (1515-1547) törekszik arra, hogy hatalmát az egyházra is kiterjessze, ennek jegyében kerül sor 1516-ban a bolognai konkordátum elfogadására, melyben a pápa elfogadja, hogy Franciaországon belül csak a francia uralkodó engedélyével lehet püspököket kinevezni. I. Ferenc támogatja a német protestánsokat, ugyanakkor saját hazájában üldözi a protestantizmust. Utódja, II. Henrik (1547-1559) folytatja politikáját, 1536-tól már a francia kálvinistákat (hugenották) is üldözni kezdik. A kálvinista tanok gyorsan terjednek Franciaországban, elsősorban a hagyományosan elkülönültebb, városiasodottabb déli területeken (Provance, Languedoc, Aquitain) ahol ráadásul a nemesség és a polgárság mentalitása is közel áll egymáshoz. 1559-ben már országos hugenotta zsinatot tartanak Párizsban, ahol hitvallást (Confessio Gallicana) fogadnak el. Azokon a területeken, ahol többségben vannak, az egyházszervezetet is átalakítják.

1562-ben Vassyban a francia katolikusok hatvan hugenottát mészárolnak le, ami a francia vallásháború kitöréséhez vezet, melybe külföldi hatalmak is bekapcsolódnak (a katolikusokat támogatják pl. a spanyolok, a hugenottákat az angol és német protestánsok).

A királyi hatalom gyengesége (1559-1574 között két kiskorú király, II. Ferenc (1559-1560) és IX. Károly (1560-1574) uralkodik, helyettük édesanyjuk, Medici Katalin kormányoz) folytán a vallásháborúba a jelentősebb arisztokrata családok is belépnek (a katolikusok oldalán pl. a Guise hercegek, míg a protestánsok támogatóiként pl. a Bourbon család).

1567-ben Saint Germain-ben békét köt a katolikus és protestáns tábor, kinyilvánítják a vallásszabadságot (Párizs kivételével, ahol a hugenották nem gyakorolhatják vallásukat), s a hugenották négy erődöt is megkapnak. A béke megpecsételésére a protestáns Bourbon és a királyi Valois család (élén Medici Katalinnal) házassági kapcsolatra lép: Bourbon Henrik és Valois Margit 1572. augusztus 23-ára, Szent Bertalan napjára kitűzött házasságával. Jelentős hugenotta tömegek érkeznek Párizsba, amit Medici Katalin és katolikus köre a hugenottákkal való leszámolásra szeretne kihasználni.

Az esküvő előtt (augusztus 22-én) merényletet kísérelnek meg a legjelentősebb hugenotta hadvezér, Coligny admirális ellen, aki a békekötés után spanyolellenes hadjáratot szeretett volna indítani Németalföldre. A merénylet sikertelen, az uralkodó azonban lázadásuktól tartván a 23-áról 24-ére virradó éjszakán elrendeli a városban tartózkodó hugenották lemészárlását. Párizsban mintegy 2000, Franciaország további területein pedig kb. 30000 hugenottát ölnek meg (a pápa az eset tiszteletére külön érmet veret, ill. ünnepi misét celebrál).

1574-ben meghal IX. Károly, helyébe III. Valois Henrik lép, aki ekkor még (1573-tól) lengyel király, s a lengyel trónt otthagyja a francia trón kedvéért. A gyermektelen uralkodó legfőbb gondja, hogy megfelelő utódról gondoskodjon; a legközelebbi rokon húgának, Margitnak férje, a hugenotta Bourbon Henrik. III. Henrik kedvezményeket tesz a hugenottáknak, amelyre válaszul 1576-ban szövetségre lép a katolikus nemesség (Katolikus vagy Szent Liga) a hugenották visszaszorítására. Nem fogadják el Bourbon Henriket Franciaország leendő uralkodójaként, sőt 1584-ben szövetséget kötnek a spanyolokkal is. III. Henrik 1588-ban megöleti a katolikus párt legjelentősebb vezérét, Guise Henriket és testvérét, Guise Lajost, de egy fanatikus domonkos rendi szerzetes 1589-ben vele is végez, ezzel kihal a Valois-ház. Az egyetlen lehetséges utód Bourbon Henrik, a spanyolok III. Henrik halála után azonban Németalföld felől behatolnak Párizsba. IV. Bourbon Henriknek (1589-1610), előbb Dél-Franciaországban kell rendet tennie, ezt követően kiveri Párizsból a spanyolokat, majd 1593-ban áttér a katolikus hitre (“Párizs megér egy misét”).

1598-ban kiadja a nantes-i ediktumot, melyben elismeri a hugenották vallásszabadságát (Franciaország államvallása a katolikus, de a kálvinizmus is szabadon gyakorolható), valamint jelentős kedvezményeket is ad nekik (pl. több mint kétszáz várost, köztük kikötőket és erődöket is kapnak, saját hadsereget tarthatnak fenn. saját tanácsuk, ill. az udvarban külön képviselőjük van). IV. Henrikkel 1610-ben egy fanatikus szerzetes, Rastignac végez, utódja XIII. Lajos, aki államminiszterével Richelieu bíborossal fegyveresen is igyekszik a hugenották önállóságát felszámolni (pl. La Rochelle ostroma). Végül 1685-ben XIV. Lajos visszavonja a nantes-i ediktumot, ezt követően több százezer hugenotta hagyja el Franciaországot, akik főleg Németalföldön, ill, Németországban telepednek le.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Érettségi feladatsorok 2012

2012. május-június érettségi írásbeli feladatok és javítási-értékelési útmutatók Magyar Nyelv...

Close