A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A “Rajk-ügy” története és Rajk László (1909-1949) élete

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
4030
Nyomtasd
Dátum: 2012-11-02 Küldd tovább
  Letöltés

rajk_laszlo

1949 október 15 –én egy alig néhány napos tárgyalássorozat után – de valójában Rákosi Mátyás közvetlen parancsára – Budapesten kivégezték Magyarország külügyminiszterét Rajk Lászlót. Alig hét évvel később 1956 október 6 –án a Kerepesi temetőben százezres tömegdemonstráció keretében – jelentős politikai megmozdulás során – és az 1956 –os forradalom közvetlen előzményeként és előkészítéseként zajlott újratemetése. De ki volt valójában Rajk László? Miért végezték ki, és 1956 –ban miért jelképezte újratemetése – a kommunista rendszer – elleni tiltakozást?

Rajk László azon években tartozott Magyarország vezetőinek sorába, amikor a második világháború lezárása után a Kelet-európai országokban megkezdődött a kommunisták hatalomátvétele. A folyamat mindenhol ugyanazon „recept” alapján történt. Első lépésként a háború befejezésének évében koalíciós kormányok alakultak, melyekben a kommunisták mellett még más pártok is szerepet kaptak. Ezt követően a második lépésben a kulcspozíciók, mint a belügyminisztérium és rendőrség vezetése szinte észrevétlenül a kommunisták kezébe került, miközben megindult a koalíciós partnerek tönkretétele és kiszorítása a hatalomból.

A hatalomátvétel harmadik lépésében a kommunisták mindenhol kialakítottak egy olyan frontot, mely elméletileg minden politikai akaratot összefogott, ám valójában a kommunisták vezetése alatt állt. Zárásként a létrejött front részvételével egypárti választásokat tartva átvették a teljhatalmat, és új alkotmányt hoztak létre. A folyamat azért tudott sikeresen végbemenni, mert a kommunisták mögött minden országban ott állt a Szovjetunió katonai ereje.

A korszakban 1945 és 1949 közt a Magyarországra vonatkozó fontos döntéseket Moszkvában hozták meg Joszif Sztálin és környezete által. Hazánkban pedig a legfőbb vezető Rákosi Mátyás elsőtitkár volt, akit egy három főből álló hatalmi elit vett körül. Ebbe a három fős elitbe tartozott: Gerő Ernő pénzügyminiszter (később Rákosi jobb keze, majd utódja), Farkas Mihály pártfőtitkár helyettes és hadügyminiszter, illetve Péter Gábor az ÁVO (Államvédelmi Osztály – politikai rendőrség) vezetője. Hármójukhoz rövid időre csatlakozott Rajk László is, amikor 1946 március 20 –án megkapta a belügyminiszteri tárcát. Ám magas beosztása ellenére alig három és fél évvel később 1949 október 15 –én váratlanul, egy rövid, de nagy nyilvánossággal zajló per után mégis felakasztották.

 

Rajk László (1909-1949)

Rajk László 1909 -ben az Osztrák – Magyar Monarchiához tartozó Erdélyben, egészen pontosan Székelyudvarhelyen született. Édesapja csizmadiamester volt, családját az ekkoriban az alsó-közép rétegekre jellemző kispolgári életforma szerint próbálta eltartani. A kispolgárok gyermekeinek szokványos kiemelkedési útja akkoriban az értelmiségi-hivatalnoki pálya volt. Így a szülői házból távozó Rajk fivérek nem anyagiakat, hanem ambíciókat vittek magukkal, és egymást támogatva értek révbe: Lajos orvos, Jenő mérnök, Endre és Gyula tisztviselő lett, László pedig a helyi református líceum elvégzését követően, 1929-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-francia szakán folytatta tanulmányait.

Egyetemi évei alatt, alig 21 évesen került kapcsolatba a Horthy-kori Magyarországon illegalitásban működő kommunista mozgalommal. Rajk László egy önéletrajzában életének ezt a szakaszát jelölte meg tudatos politikai tájékozódásának kezdetéül. Gyakran látogatta az értelmiségi klubok vitaestjeit, szívesen részt vett az egyetemen napról napra zajló heves disputákban. Ily módon ismerkedett meg az illegális KIMSZ szervezőivel, Olt Károllyal, Stolte Istvánnal és társaságukkal, amelyben hamar otthon érezte magát.

A szorosabb kapcsolat „kötőanyaga” a marxizmus iránti vonzódás volt. Ennek a vonzódásnak az eredményeként 1931 márciusában a KIMSZ, majd ugyanebben az évben a KMP tagja lett. A KIMSZ főiskolás bizottságában a bölcsészek munkáját irányította, részt vett röpiratok megfogalmazásában és az egyetemeken történő terjesztésükben. Megnyerő megjelenése és egyénisége nagyban segítette illegális munkájában.

 

Külsejéről és jelleméről így emlékeztek kortársai

Jó megjelenésű, egyenes derekú, a vékony alkatúak abból a fajtájából való férfi volt, aki szívós, ruganyos, akit a fáradalmak csak meghajlítanak, de nem törnek meg. Mongolosan széles arccsontjai, kreolos bőre, mélyen ülő nagy, barna szeme, nyílt mosolya már az első látásra emlékezetbe vésték vonásait. Higgadt volt anélkül, hogy szenvtelen, s élénk anélkül, hogy harsány lett volna. Volt, akit távol tartott tőle komoly lénye, s Rajk nem törekedett arra, hogy rajongókat gyűjtsön maga köré.

Ő maga ritkán kezdeményezett szorosabb ismeretséget, bár nem volt rideg és megközelíthetetlen. Fegyelmezett és puritán jellem, minden emberidegen aszketizmus nélkül. Népszerű és megbecsült személyiség. Türelme és körültekintése többnyire ellensúlyozta a gyors lényeglátású embereknek elhamarkodott következtetésekre való hajlamát. (Sipos Pétertől)

Az ifjú Rajk 1934 –ben már a KIMSZ középiskolai és egyetemi tandíjreform mozgalmait szervezte. Tevékenységére a rendőrség is felfigyelt, így az 1930 –as évek első felében többször is őrizetbe vették. Ekkor elhatározta, megszakítja tanulmányait, és hivatásos forradalmár lesz belőle. Innentől legfőbb tevékenysége a kommunizmusért folyó harc szervezése volt, ami mellett saját megélhetését 1933 –tól építőmunkásként próbálta biztosítani. A Magyar Építőmunkások Országos Szövetsége kommunista frakciójának vezetőjeként egyik szervezője és irányítója volt az 1935. évi nagy építőmunkás-sztrájknak.

Az esztendő legnagyobb munkásmegmozdulásában való tevékeny közreműködése nem kerülte el a rendőrség figyelmét, ezért a párt utasítására el kellett hagynia az ország területét. Emigrációs életének első állomása Csehszlovákia volt, majd engedélyt kapott arra, hogy csatlakozzék a spanyol népi köztársaság hadseregéhez, amely a spanyol polgárháborúban Franco hadai s egyben a fasizmus ellen küzdött. Rajk Franciaországból – gyalog átkelve a Pireneusokon (!) – 1937 október 22 –én Firtos László néven érkezett Spanyolországba.

Célját jelszószerű tömörséggel határozta meg: „Harcolni a fasizmus ellen.” Őrmesterré léptették elő, és az egyik alegység párttitkáraként a fronton tűzbe induló századok tisztjeivel komisszárjaival együtt részt vett a harcok irányításában, de magukban a rohamokban is; helytállt a caspei és leridai heves ütközetekben.  Rajk László végül 1938 nyarán az ebrói csatában megsebesült. Ezután egy katalóniai kisvárosban lábadozott. Még nem teljesen gyógyult meg, amikor a visszavonulás idején 1939 januárjában ismét fegyvert fogott önkéntes társaival együtt, hogy fedezze a francoisták bosszúja elől menekülő polgári lakosság útját. Február elején az utóvéd utóvédjével érkezett a francia határra. Spanyolország után Rajk hosszú éveket töltött fogságban. Franciaországban előbb a St. Cyprien-i, majd a gurs-i, 1939 őszétől pedig a vernet-i internáló táborban helyezték el.

Később, 1941 nyarán német-francia megállapodás alapján a németekkel szövetséges országokból származó foglyok előtt megnyíltak a táborok kaui. A verneti magyar kommunisták francia elvtársaik tanácsára németországi munkára jelentkeztek, mert ez lehetett az egyetlen útja az esetleges hazatérésnek. Rajk egy Lipcse környéki műbenzingyár építkezésén dolgozott, majd német kommunisták segítségével sikerült Bécsbe utaznia. Itt már várták segítőtársai; közreműködésükkel 1941 augusztus 25 –én illegálisan átlépte a magyar határt. Pesten Jenő bátyjánál szállt meg.

Október 14–én azonban elfogták, s előbb a kistarcsai internáló táborba, majd 1944 elején a Margit körúti fegyházba került. Kilenc hónappal később, 1944 szeptemberében a fegyház irodájában dolgozó kommunista foglyok ügyes manőverrel „átigazították” a fegyház törzskönyvét, amelyből ily módon kimaradt az a bejegyzés, hogy Rajkot vissza kell szállítani a kistarcsai internáló táborba. Így szeptember 10 –én Rajk „szabályos”elbocsátó papírral távozott a Margit körútról. Rövidel ezután kapcsolatba került az időközben újjáalakult illegális kommunista párt Központi Bizottságával. A Központi Bizottság titkára lett, így ő irányította a párt akkor legfontosabb tevékenységét, az ellenállási mozgalom szervezését.

December 7–én azonban ismét rendőrkézre került. Helyzetét két tényező könnyítette meg. Egyrészt a rendőrségnek nem volt tudomása arról, hogy ő a halálra keresett „Kirgiz”, a kommunista párt titkára, másrészt a párt úgy határozott, hogy kapcsolatba kell lépni bátyjával, az időközben nyilas államtitkárrá avanzsált Rajk Endrével, tegyen valamit öccse érdekében. Valószínűleg ennek az akciónak szerepe volt abban, hogy Rajk László ügyét nem a katonai, hanem a polgári bíróság tárgyalta.

Így elhárult feje fölül a közvetlen halálos ítélet veszélye. 1945 márciusában a sopronkőhidai fegyház rabjaival együtt Mauthausen felé hurcolták. Április vége felé egy bajorországi falu mellett utolérte őket Dominich Vilmos vezette vérbíróság, amelynek ekkor már csak egyetlen célja volt: „jó pontot” szerezni a háború győzteseinél. Egy formális tárgyalás során mindenkit felmentettek és szabadon engedtek. Rajk a Magyarországra tartó népvándorlás sodrában azonnal elindult hazafelé.

1945 április elején érkezett róla az első hír Budapestre, majd egy hónap múltán Rajk személyesen is megjelent a Tisza Kálmán (később Köztársaság) téri központban, ahol a párt vezetői melegen üdvözölték. Egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy Rajk illegális tevékenységével és spanyolországi tetteivel helyet érdemel a párt vezérkarában. Rákosi Mátyás a párt legfőbb vezetője már 1944 júniusában úgy nyilatkozott róla, hogy „érdekes elvtárs és nagy szükség van rá”. Később a Központi Vezetőség, az 1945 május 21 –én tartott első ülésen beválasztotta őt a 11 tagú Politikai Bizottságba, az öttagú Titkárságba, s november végéig a Budapesti Területi Bizottság (BTB) titkáraként a pártépítés egyik kulcsfontosságú pozíciójában dolgozott. 1945 novemberétől 1946. március 1 -ig az MKP főtitkárhelyettese is lett.

 

Belügyminiszterként (1946 március 20 – 1948 augusztus 5)

Rajk László 1946. március 20 -tól lett Magyarország belügyminisztere volt. E posztján a “fasiszta és reakciós csoportok” üldözése címén hozta az ÁVO -t (Államvédelmi Osztályt) és számos vallásos, nemzeti és demokrata szellemű intézményt és szervezetet tiltott be, illetve oszlatott fel (mintegy 1500-at), emellett aktívan részt vett az első koncepciós perekben is. Belügyminiszteri utasítására engedték ki az 1947 -es “kékcédulás” választásokon törvénytelen szavazataik miatt Ries István igazságügyi miniszter által letartóztatott kommunista szavazókat. Azon kevesek közé tartozott, aki munkáját őszinte meggyőződéssel végezte.

Ám eközben fokozatosan veszélyes ellenségeket is szerzett magánakEzek közé tartozott Péter Gábor, az ÁVO (1950 január 1 –től ÁVH, azaz Államvédelmi Hatóság) vezetője. A Péter Gábor vezette politikai rendőrség 1948 –ra már csak „de jure” tartozott a Rajk vezette belügyminisztérium alá, valójában fokozatosan független szervvé kezdett alakulni, afféle állam az államban hatóságként működve. Ennek ellenére az ÁVO költségvetésének kérdésében Rajknak még maradt beleszólás a döntésekbe. Ám Rajk megnyirbálta a mindenható szerv anyagi lehetőségeit, és ezt Péter Gábor nem tudta megbocsátani neki, és 1947 végén, 1948 elején már „párt- és rendszerellenes magatartással” gyanúsította. 

Péter Gábort hathatósan támogatta a Rajk befolyására féltékeny Farkas Mihály pártfőtitkár helyettes és hadügyminiszter. A két veszélyes kommunista felsővezető elérte, hogy Rákosi 1948 augusztus 5 –én leváltsa Rajk Lászlót a belügyminiszteri posztról. Ekkor kapta meg a sokkal kisebb befolyást jelentő külügyminiszteri tárcát, ám kálváriája csak ekkor kezdődött, ugyanis 10 hónappal később váratlanul letartóztatták.

kommunista vezetők

Rajk László letartóztatása

Rajk Lászlót 1949. május 30-án a kommunisták közti népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás és köre nyomására, koholt vádak alapján (kémkedés az imperialistáknak, együttműködés a Horthy-korszak titkosrendőrségével) váratlanul tartóztatták le.

A letartóztatás valódi háttere

Rajk külügyminiszteri időszakában Sztálin és Tito közt éppen szakadáshoz közeli feszültség alakult ki, Rákosi Mátyás pedig legfőbb feladatának azt tartotta, hogy bizonyítsa Sztálinhoz fűződő feltétlen lojalitását. Ez azért is volt fontos számára, mert Sztálin ekkoriban híres volt arról, hogy kíméletlenül számolt le mindazon kommunista vezetőkkel, akiknek hűségében akár parányi kétség is felmerült. Hosszú gondolkodás után Rákosi úgy döntött csak úgy tudja meggyőzni Sztálint engedelmességéről, ha egy kirakat pert rendezve bizonyítja szigorúságát és elkötelezettségét, amellyel le tud sújtani egy jugoszláv kémre. Mindössze egy alkalmas személy kellett, akire rákenhető a vád.

Rákosi az áldozat kiválasztásakor eleinte a mezőgazdaságban különutas Nagy Imre, illetve a népszerű Rajk között ingadozott, ám mivel Nagynak jó kapcsolatai voltak a moszkvai pártvezetésben, ezért az ő áldozatát nehezebb lett volna megindokolni. Rajk azonban kiválóan megfelelt a célra, egyrészt azért, mert bátyja nyilas államtitkár volt, másrészt mert ő maga a spanyol polgárháborúból hazatérve bejárta a Nyugat-európai imperializmus összes “melegágyát”, harmadrészt azért, mert nem rendelkezett jó kapcsolatokkal Moszkva felé. Emellett külügyminiszterként alkalma, hatalma, és lehetősége is meg lehetett volna arra, hogy Jugoszláviával titkos kapcsolatokat építsen ki.

 

A Rajk-per lefolyása

Rajkot a Svábhegyre, egy Eötvös úti titkos ÁVO-villába szállították, ahol ügyének több szereplőjét már fogva tartották. Az első héten pszichikai ráhatással, kifárasztással, a kínzások hatására megtört, rá terhelő vallomást tett “tanúkkal” való szembesítéssel próbálkoztak nála, ő azonban ártatlanságát hangoztatta, és kérte, hogy beszélhessen Rákosival. A párt első titkára erre nem volt hajlandó, de június 7-én késő este odaküldte két miniszterét.

Vallató elvtársai, Kádár János belügy- és Farkas Mihály honvédelmi miniszter igyekeztek meggyőzni Rajkot, hogy a per célja csak megfélemlítés lesz, és a halálos ítélet végrehajtására nem kerül sor. Rajk önkritikát gyakorolt, elismerte, hogy miniszteri működése során ugyan követett el hibákat, de a kémkedés vádját nem volt hajlandó vállalni. Farkas Mihály az eredménytelen próbálkozás után verette meg először, azonban Rajk ekkor még a brutális bántalmazások ellenére is minden vádat tagadott. A vád tehát változatlanul igen gyenge lábakon állt, a “bizonyítékok” még egy koncepciós ügyhöz sem bizonyultak elegendőnek, ezért Rákosi tanácsért Moszkvába utazott.

Ekkor kapcsolódtak be az ügybe a szovjet tanácsadók; Fjodor Bjelkin altábornagy, az MGB közép-európai főnöke, Jevdokimenko ezredes és Poljakov alezredes. Bár több kihallgatást ők vezettek, nevük a fennmaradt jegyzőkönyvekben nem került rögzítésre. Megjelenésükkel véget vetettek a gyanúsítottak fizikai bántalmazásának, ám akárcsak a magyar vizsgálók, a nagypolitikai elvárásait illetően ők is tanácstalanok voltak. Péter Gábor és Szücs Ernő Bjelkin altábornagy beleegyezésével levelet írt Abakumovnak, a szovjet állambiztonsági minisztérium akkori vezetőjének, hogy figyelmeztessék: Rákosi provokációra készül.

A Bjelkin különgépén Moszkvába juttatott levélre azonban nem érkezett válasz. (Az évekkel később Rákosi kezébe került levél váltotta ki Péter Gábor 1953-as letartóztatását) Bjelkinék a koncepciót Sztálinnal kidolgozó Rákosival együttműködve, a szovjet politikai érdekeknek megfelelően hangolták át az ügyet. A per célja immár a Titoval szembeni szovjet szembenállás felé történő szolidaritás hangsúlyozása volt, Rajkot és társait pedig az 1948-ban kiátkozott jugoszláv kommunistákkal való kapcsolattartással vádolták. Rajk ekkor minden ellene felhozott képtelen vádat beismert.

Kádár révén a pártvezetés végül mégis meggyőzte arról, hogy ismerje el a kémkedés vádját, mert nem fog bántódása esni,  mivel az egész kirakatper csupán a tömegeknek szól. Rajk elhitte a bátorító szavakat, és beismerte bűneit, amit Rákosi azonnal nagy “felhajtás” keretében tett közzé a rádióban:

„Rajk és bandája meg akarták semmisíteni a magyar népi demokrácia minden nagy vívmányát, a parasztoknak kiosztott földet vissza akarták adni a nagybirtokosoknak, a bányákat, gyárakat a nagytőkéseknek. A dolgozó nép kezét újra bilincsbe verni, és újra hatalomra juttatni a magyar nép nyugatra szökött ellenségeit. (…) Rajk és társai tervei mögött is az amerikai imperializmus állott. (…) Rajk László és társai e bűnös, aljas célok elérésének semmiféle gazságtól nem riadtak vissza. A vád a vádlottak beismerésével, az iratokhoz csatolt és a főtárgyaláson ismertetendő iratokkal és feljegyzésekkel bizonyított. A vádat mindenben igazolja azoknak a tanúknak a vallomása, akiknek kihallgatására a vádiratban indítványt tettem.” (Forrás: Száz magyar esztendő, 530–531.)

A per 1949 szeptember 16 és 24 között zajlott. A vádiratot maga Rákosi Mátyás, a párt főtitkára készítette, és Sztálin hagyja jóvá. A tárgyalásvezető bíró az a Jankó Péter volt, aki előtte már számos népbírósági perben is elnökölt. Ekkoriban hangzott el a pártvezér hírhedtté vált dicsekvése: „megvallom, sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött”. Rákosi a per idejére a dolgozószobájában külön hangszórót szereltetett fel, amin végigkísérhette a tárgyalás menetét, illetve egy külön telefonvonalat, amin a helyszínen levő Péter Gáboron keresztül folyamatosan instruálta a bíróságot – de a vádlottakat és a védőket is. A bírósági tárgyalást rádión közvetítették. A perben a népbíróság szeptember 24-én népellenes bűntett és hűtlenség vádjával 3 halálos ítélet hozott (az egyik a Rajké), s utána a Szovjetunió majd az összes népi demokrácia felmondta szerződéseit az „imperialista bérenc” Jugoszláviával. Az ítéletet október 15-én hajtották végre. Felesége 5 évi börtönbüntetést kapott, gyermekük nevelőintézetbe került, ahol „Kovács István”-nak hívták. Senki nem tudta, ki ő valójában. Rajk és társai perével kezdődött meg a tisztogatás a sztálini és a szovjet példát követve a párt belső köreiben is. Rajkot halálra ítélték és 1949 október 15-én kivégezték.

 

Rajk László rehabilitálása

Még 1955. júliusában rehabilitálták, ugyanis Rákosinak nem sikerült leállítani a kommunista rendszer által korábban elkövetett törvénytelenségek felülvizsgálatát, s ebbe beletartozott Rajk László pere és kivégzése is. A szovjet-jugoszláv kibékülés és az SZKP – Sztálin bűneit feltáró – XX. Kongresszusa után Rákosi helyzete tarthatatlanná vált. Elismerte a Rajk-perrel kapcsolatos személyes felelősségét is.

1956 tavaszán Rajk Lászlóné Földi Júlia el akarta temetni a még akkor is temetetlen férjét. Hosszas egyeztetés után 1956. október 6-ára engedélyezték a rehabilitált Rajk László és társai nyilvános újratemetését a Kerepesi temetőben. A temetés százezres tömegdemonstrációvá vált. Utána az egyetemisták rendszer elleni tüntetést szerveztek.

Az 1956-os forradalom bukása után Kádárék két évre Romániába deportáltatták az özvegyet és gyermekét, ifj. Rajk Lászlót. Nagy Imrével együtt tartóztatták le őket, és ők is bent voltak a jugoszláv követségen.

/készítette: Harmat Árpád Péter/

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Az ötvenes évek hírhedt kommunista vezérei

Az 50-es évek hírhedt kommunista vezérei: Rákosi, Gerő, Farkas, Révai, Péter...

Close