A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A Nagy Francia Forradalom és Bonaparte Napóleon

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Emelt Kedvencekhez
Megnézték:
7621
Nyomtasd
Dátum: 2012-04-15 Küldd tovább
  Letöltés

A Nagy Francia Forradalom és Bonaparte Napóleon

/készítette: Harmat Árpád Péter/ http://tortenelemklub.com

 

A Nagy Francia Forradalom előzményei: A forradalom előtti Ancien Regime korszak vége szociális és pénzügyi válságot hozott az 1774 és 1789 közötti években. A válság kialakulásában a franciaországi természeti   csapások, a rossz termés, a királyi udvar költekezései (XV.Lajos) és a  háborúk nyomán kialakuló pénzügyi államcsőd egyaránt nagy szerepet   játszottak.  A király késve ugyan, de ráébredt arra, hogy a nemesség segítsége nélkül nem tudja megoldani a válságot.

A rendi gyűlés viszálya a királlyal 1789 május 5 – június 27

A király 1789 május ötödikére hívta össze a nemeseket abból a célból pénzt kérjen tőlük, a válság megoldására. Ám a rendi gyűlésen a polgárság szembefordult a királlyal. Mivel szavazataik alapján a nemzetgyűlés egyharmadát, létszámilag pedig a felét tette ki a Sieyes abbé által harmadik  rendként meghatározott polgárság, így azt követelték, hogy ezentúl a polgárság ne csak egyetlen szavazatot kapjon hanem a létszám alapján történjen minden szavazás, méghozzá közös ülés keretében. Az uralkodó eleinte elzárkózott a követelés elől, sőt, bár június 17-én a harmadik  rend  alkotmányozó nemzetgyűléssé nyilváníttatta magát, mégis  megpróbálta  feloszlatni őket. A labdaházba átvonult képviselők  eltökéltsége után  azonban a király végül június 27-én meghátrált, és  beleegyezett a közös  ülésezésbe.

A forradalom első szakasza az első külső támadásig 1789  július 14 – 1792 augusztus

XVI.  Lajos meghátrálása  látszólagos volt, ugyanis a nemzetgyűlés  első ülésekor már zsoldos  seregeket rendel fel Párizsba. A nép látva a  megjelenő katonaságot azt  gondolta, a király vissza akarja vonni  hozzájárulását az új  alkotmányhoz, erre kitört a forradalom, és a fiatal  újságíró Camille Desmoulins vezetésével  megrohamozták a  királyi hatalmat jelképező Bastillet (júl. 14.) A  király az események  miatt újra meghátrált, és elfogadta Jean Baily  polgármesteri és La  Fayette nemzetőr parancsnoki kinevezését.

 A vidék forradalma: Országszerte parasztfelkelések törtek ki, erre a megrémült nemesség  először lemondott kiváltságairól  (aug.4) majd hozzájárult az Emberi Polgári Jogok nyilatkozatának megalkotásához  (1789.aug.26) A nyilatkozat kimondta, hogy  minden ember szabad,  egyenjogú, egyformán rendelkezik a tulajdonhoz való  joggal, és megilleti a szólás- sajtó- vallás- gyülekezés szabadsága.

A király szökési kisérlete: Előzménye volt az  “asszonyok menete” amikor Párizs éhezett. A tömeg  Versaillesbe tört, és  az uralkodónak Párizsba a régi királyi palotába  (Tuileriák) kellett  költöznie. Miután megszületett az új alkotmány -  mely a királyt csupán  vétójoggal ruházta fel – és az egyházat az állam alá rendelték (új  egyházi alkotmány) XVI. Lajos úgy érezte 1791  júniusában, hogy eljött az  ideje annak, hogy igénybe vegye a külföldre menekült hívei segítségét, és megszökjön Franciaországból. A szökés két hintóval indult, az elsőben öccse (Lajos Szaniszló) a másodikban pedig a királyi pár ült  komornyiknak és komornának öltözve. A határon, Varennesnél azonban egy postamesternek feltűnt a pénzérmékről olyan jól  ismert királyi profil,  így lebuktatta az uralkodót, aki  visszahurcoltak Párizsba. Amikor a nép értesült a király szökéséről, a Cordeliers klub (jakobinusok) Dantos és Desmoulins vezetésével tüntetést szerveztek a Mars mezőn (1791.júli.17)  melyet Bailly fegyverrel vert szét.

Felkelés a király ellen: XVI.Lajosnak ekkor még jogában állt megvétózni a parlament döntéseit, ám egyre nagyobb  feszültséget keltett, hogy túl sűrűn élt ezen  jogával. Tetézte a  helyzetet, hogy 1792 augusztus 27-én a  Pillnitzi  Nyilatkozatban  Poroszország és Ausztria háborúval fenyegette meg Franciaországot, amennyiben nem vonja vissza új alkotmányát. Válaszul a parlament vidéki nemzetőröket akart Párizsba hívni. Mikor ezt a király megvétózta, betelt a pohár, és Danton vezetésével kitört egy király ellenes felkelés. A  lázadók elfogták XVI. Lajost és börtönbe zárták,  azzal a váddal hogy  elárulta saját népét mikor az osztrákok és poroszok  kezére akarta játszani hazáját. A felkelés végül egy új parlamentet  hozott létre, melynek új neve Konvent lett. Az új törvényhozó szervben Girond megyei mérsékelt többség alakult ki, mely egyrészt kikiálltotta a köztársaságot (1792.oktober 1-én) másrészt megkezdte a király perét, harmadrészt  pedig igyekezett visszaverni a meginduló ellenséges  támadást.

Az porosz-osztrák támadás 1792 augusztusban  kezdődött. A két első csatát még a porosz-osztrák  seregek nyerték  Longwy, majd Verdun mellett, ám ezek után Valmy-nál  végre francia győzelemmel sikerült megállítani az ellenséget. A  győzelmet követő 7 esztendőben, Napoleon felbukkanásáig Franciaország folyamatosan védekező háborúkat vívott!

A Girondi parlament és a Jakobinus diktatúra 1792 aug 10 –  1794 július 27

A király pere: A per végül XVI. Lajos bűnösségének kimondásával zárult. Ebben perdöntő volt egy bizonyíték felbukkanása. A forradalom előtt ugyanis  XVI. Lajos egy titkos falba szerelhető vasszekrényt rendelt udvari  lakatosától, amit végül nem fizetett ki. A szekrényben rejtegette azt a levelezést amit a Habsburgokkal folytatott a tervezett Franciaország elleni támadásról. A levelezés sokáig titokban maradt, ám amikor a lakatosmester jelentkezett járandóságáért, fény derült a titkos  szekrényre, és így az abban rejlő levelezésre is. A girondista (nagypolgári) parlament 1793 január 21 –én hazaárulásért  kivégeztette a  királyt.

A girondiak bukása: A girondista rendszer végül megbukott, és ebben egyformán nagy szerepe  volt a katonai vereségeknek,  Dumouriez tábornok árulásának, és az általános éhezésnek, amit a magasra  szökött kenyérárak okoztak. A nép a  jakobinus párt mellé állva 1793  június 2-án megbuktatta a girondi  parlamentet. A hatalom a Jakobinus  párt kezébe került és 1793 június 2-án megkezdődött a 13 hónapos jakobinus diktatúra korszaka.

A jakobinusok (1792.06.02-1794.07.27.) A jakobinus  állam élére Robespierre, Sain-Just, Carnot és Couthon  került, és a “mindenható” Közjóléti Bizottság irányított mindent Franciaországban. Először a belső ellenségekkel számoltak le, amikor leverték a Vendee megyei felkelést,  illetve sorra a Dél-franciaorstzági lázadásokat. Összesen 17000 kivégzést foganatosítottak, többek közt  kivégezve Baillyt a Mars mezei  tüntetés leveréséért illetve a királynét, Marie Antoinettet. A  jakobinusok második teendője a külső ellenségek visszaverése volt. Új népi hadsereget szervezve 1 milliós haderőt hoztak létre, majd Jourdan tábornok vezetésével 1794. Június 26–án Fleurus mellett nagy diadalt  arattak. (A jakobinus korszak érdekessége volt az  új naptár bevezetése  is, mely 1793.11.24–től volt érvényben.)

A jakobinusok bukása: A jakobinusok bukása egy párton belüli belső harccal kezdődött. Robespierre először Danton, és Desmoulins személyében látott vetélytársat, így 1793 áprilisában elrendelte kivégzésüket. Később pedig kiadta a hírhedt prairiali törvényeket, melyek lehetővé tették a gyorsított eljárásban, történő tárgyalás nélküli azonnali kivégzéseket. Amikor a törvények hatályát kiterjesztette a képviselőkre, vagyis közvetlen környezetére is, akkor a Konvent  legbefolyásosabb tagjai, Paul Barras, Jean Tallien, és Carnot  szembefordultak Robespierrel. A Konvent összefogva elrendelte a  jakobinusok elfogását, majd kivégzését. A diktatúra 1794 július 27–én, Robespierre megölése napján összeomlott,  és létrejött a második girondi (nagypolgári) köztársaság. Az új állam élére Robespierre megbuktatói álltak, öt tagú direktóriumot létrehozva. Az ő befolyásuk alatt álltak a miniszterek, és megalakult az új, 2  kamarás  parlament is. Az alsóház neve 500–ak tanácsa lett, a felsőház  pedig a  vének tanácsa nevet viselte. A direktorok közül a legbefolyásosabb Paul Barras volt, de jelentős mértékben támaszkodnia  kellett Tallienre és  Letourneurra. Az új államrend neve: Thermidori  köztársaság lett, és öt  éven keresztül működött 1794 július 27 és 1799  november 9 közt!

Napóleon felbukkanása és hatalomátvétele 1794 július 27 –  1799 november 9

Napoleone di Buonaparte néven  született 1769. augusztus 15-én a korzikai Ajaccio városában egy   nyolcgyermekes család második utódaként. Korzika szigetét nem sokkal   korábban vásárolta meg Franciaország a Genovai Köztársaságtól. A   franciásabban csengő Napoléon Bonaparte nevet csak később vette  fel, majd családjától is megkövetelte a névváltoztatást.

1786 ban 17   évesen fejezte be Franciaországban a tüzértiszképző iskolát. Első komolyabb felbukkanása a forradalom jakobinus korszakában történt, 1793 júliusában, mikor alig 24 évesen tüzér alezredesként leverte a királypárti touloni felkelést. (a feladat előtt közvetlen nevezték ki alezredesnek, majd a sikeres végrehajtás után a jakobinusvezetés előléptette dandártábornokká) Két évvel később a jakobinusok bukása után már Barrasnak az új hatalom vezetőjének ismeretségi körébe került, aki megbízta 1795 október 4–én egy párizsi roylista felkelés leverésével. Napóleon olyan határozottan és kegyetlenül – 300 ember megölésével – hajtotta végre a felkérést, hogy Barras hálából – 5 hónappal később -   kinevezte az akkor még másodrendű itáliai front parancsnokává. Mielőtt átvette volna az itáliai csapatok vezetését.

Napoleon harcai Itáliában (1796 március – 1797  október) Eleinte az északi – belga, holland,  rajnai – frontok elsőbbséget élveztek, de Napóleon ezen változtatott. Sorozatos győzelmeket aratott Montenotte, Lodi, majd Milánó bevételével. Legfőbb győzelme a Mantovai osztrák vár bevétele volt, és a Rivoli melleti csata (1797 tavasz) Győzelmei miatt az osztrákok kénytelenek voltak békét kötni Itáliában. Ez volt a híres Campo Formiói béke: 1797 október 17-én.

Napoleon harca Egyiptomban (1798 június – 1799  augusztus) A Direktórium Angliát akarta térdre kényszeríteni egyik legfontosabb tengeri támaszpontrendszere, Egyiptom elvételével. Barras úgy gondolta, ha Napoleont felkéri a hadjáratra, kettős sikert arathat, ugyanis ha a tábornok győz Egyiptomban, akkor nagy csapást mérhetnek Angliára, ha pedig Napoleon veszít, akkor megszabadulhat egy leendő riválisától. Ugyanis a  győzelmeket halmozó Napoleon lassan valóban Barras vetélytársa lett. Napoleon bevette Kairót, ám az abukiri csatában elvesztette flottáját. Így amikor értesült arról, hogy Itáliában az oroszok-osztrákok előretörve visszavették két évvel korábbi hódításait,  az azonnali hazatérés körülményesnek ígérkezett. Flotta nélkül ugyanis egyetlen hajóval, az angolok elől bújkálva, kalandor módon volt kénytelen hazatérni. Hazatérve a hatalomátvétel mellett döntött. A legfőbb vezetés ekkor Barras, Sieyes, abbé Ducos direktorok és a  nagyhatalmú Fouché rendőrminiszter, illetve Talleyrand külügyminiszter kezében volt. Szerencséjére ezek közül Barras kivételével mindenki  hajlandónak mutatkozott arra, hogy mellé álljon,  így esélye volt arra,  hogy Barras félreállítása után megszerezze a  teljhatalmat.

Napoleon hatalomátvétele (Brumaire-i államcsíny: 1799  nov 9): Párizsba érve, Sieyes, Ducos, Fouché, Taleyrand a  várakozásoknak megfelelően, valóban azonnal Napoleon mellé álltak. Együttesen buktatták meg Barrast, aki félrevonult birtokaira.  Ezután már csak az 500-ak tanácsa korlátozta hatalmát, így katonáival szétkergette a forradalom parlamentjét és kineveztette magát első konzullá. A másik két konzul – Ducos, és Sieyes  – csak tanácsadók lettek. (Öt évig volt konzul) Első cselekedete az  volt, hogy helyrehozta  a hadi helyzetet Itáliában: Marengónál legyőzte Ausztriát (1800) és újabb békére kényszerítette 1801 -ben. (Lunevill –i  béke)

Eleinte az itáliai háborúk után nem   kezdett új háborúkba, hanem hatalma belső megerősítésére koncentrált: új   törvények (Code Civil) majd népszavazással a császárság létrehozását   érte el. A nép megszavazta, hogy ő legyen a császár. Napoleont 1804   december 2–án koronázta meg önmagát (Ekkor volt 36 éves.) A pápa ugyan jelen volt a ceremónián, de végül Napoleon kivette kezéből a koronát és maga tette saját fejére.

Napóleon első ausztriai háborúja (1805 október – december)

Napoleon a támadással egyidejűleg kísérletet tett arra, hogy legyőzze az angol flottát Gibraltár mellet, a Trafalgar foknál, de vereséget szenvedett. Szárazföldi seregével átkelt a Rajnán, majd Ulm városa mellett (Stuttgarttól DK–re) legyőzte az osztrák sereget. A győzelem után könnyedén bevonult Bécsbe, majd északra fordul Csehország felé, ahol az utolsó nagyobb osztrák-orosz  haderő állomásozott. A döntő csata Austerlitz mellett (1805. December 2.) Napóleon győzelmével zárult, így a francia-osztrák béke értelmében Ausztria elvesztette Tirolt, Isztriát, Dalmáciát, Velencét. (Pozsonyi béke-1805.12.16.) Ezután Franciaország és Ausztria 4 éven keresztül nem háborúzott. Napóleon Poroszország ellen és  Spanyolország ellen készült háborúra.

Napóleon Poroszország elleni háborúja 1806 október 14 – 1807  június 14:

Napóleon seregei Jéna és Auerstadt mellett (Lipcsétől délre) ütköztek meg a poroszokkal (1806.10.14), és  arattak nagy győzelmet. Ezután könnyedén bevonultak Berlinbe (1806.10.27.) A francia sereg a győzelmek után észak felé fordult   Kelet-Poroszországba, és egészen az orosz határig vonult, ahol összecsapott az egyesült orosz-porosz hadsereggel Friedland mellett (1807 június 14.) A nagy győzelem miatt I. Sándor cár megkötötte a Tilsti békét (1807.07.07), melyben  kényszer szövetségre lépett Napoleonnal. A béke után megszületett a Varsói nagyhercegség, és megszületett az Angliát  Európától elzáró kontinentális zárlat terve. A zárlathoz minden európai államnak kötelező volt csatlakoznia. A Tilsti béke és az 1807–es év Napóleon hatalmának csúcspontja volt, ugyanis békére kényszerítette  Ausztriát,  Oroszországot, felosztotta Poroszországot, zárlat alatt  tartotta  Angliát.

Napóleon Spanyol háborúja 1808 február 16 – december 13.

Napoleon 1808 márciusban vonult be Madridba, de 3 hónappal később felkelés tör ki ellene, ráadásul angolok érkeztek Portugália felől. Végül az év végére győztek a franciák, de évekig tartó állandó gerillaháborút kellett vívniuk Spanyolországban.

Napóleon második ausztriai háborúja (1809 május – október)

Talleyrand révén – aki titokban ekkor már Napoleon bukására vágyott – Metternich arról értesült, hogy Franciaország válságban, így összekovácsolta a Napóleon elleni ötödik koalíciót, mely 1809 tavaszán azonnali támadásba kezdett. A koalíció az első csatát még megnyerte 1809.május 21-én Aspern (Bécs  környéke) mellett. Napoleon a vereség után kelet felé szorult, és Győrnél 1809 június 14-én beleütközött a magyar nemesi felkelés csapataiba. A csatát Napoleon fölényesen megnyerte, sőt alig egy hónappal később 1809 július 5–én Bécs felett Wagramnál  is döntő diadalt aratott.

Az újabb Napóleoni győzelem következménye: schönbrunni béke (1809.10.14.) lett, melyben Ausztria elveszítette Galíciát, Salzburgot, és szövetségre lépett Napóleonnal Oroszország ellen. A szövetséget egy házasság pecsételiték meg 5   hónappal később, 1810 március 11–én: Ferenc császár lányát – Mária   Lujzát – elvette Napóleon.

Napóleon Oroszország elleni hadjárata 1812 június 24 –

Napóleon számára 1812 -re a legfőbb  célpont és meghódítandó terület az  I. Sándor cár (1801-1825) uralta  Orosz Birodalom lett. A franciák  császára úgy hitte, hatalmas  hadseregét képtelen lesz majd megállítani  az orosz haderő. Napóleon  lelke mélyén egyetlen nagy csatában reménykedett, melyben  megsemmisítheti a cár egész hadseregét.

A 650 ezer fős francia hadsereg Kőnigsbergből 1812 júniusában indult el Moszkva felé. Szmolenszknél (1812.08.16.), majd Borogyínónál (1812.09.07.) ütközött meg az oroszokkal, és vonult be szeptemberben Moszkvába. Azonban haza kellett  indulnia, mert  Oroszország nem hódolt meg, és a  telet nem akarta Moszkvában tölteni. A  francia sereg 1812. Október 19  –én indult el  hazafelé tartó útjára. A  hazaúton serege 40%-a  elpusztult.

Napóleon védekező harcai német területen 1813-1814

Napóleon 1813 tavaszán új sereget szervezett, hogy megállítsa az Orosz-Porosz szövetség támadó hadait. 1813 tavaszán még le is tudta győzni őket (Bautzennél). Azonban 1813 áprilisában létrejött a Teplitzi szövetség, a hetedik koalíció Orosz-Porosz-Osztrák-Angol-Svéd szövetség, mely először Drezdánál 1813 augusztus 27 –én még kisebb vereséget szenvedett, de 1813 október 19-én Lipcsénél döntő győzelmet aratott. (A szövetség 850 ezer fős serege legyőzte Napóleon 550 ezer katonáját.) A koalíció 3 vezetője az osztrák Schwarzenberg, a porosz Blücher, és a svéd Bernadotte. A népek csatája után 2 hónappal, 1813 december 31 –én a koalíció hadserege francia földre lépett. Három hónappal később pedig (1814 március 31 -én) bevonultak Párizsba. Napóleon lemondott és Elba szigetére vonult száműzetésbe (1814 május 4), Franciaország trónjára pedig 18. Lajos   került.

Napóleon visszatérési kísérlete 1815 március-június

Napóleon 1815 februárjában megszökött Elbáról, partra szállt Dél-Franciaországban (1815.03.01.), majd bevonult Párizsba 1815.03.20 –án. A szövetség 900 ezer fős sereget állított ki ellene, és Belgiumban Waterloo mellett végleg legyőzték.(1815 június   18-án)

Szent Ilona szigetére száműzték, angol   őrizet alá. Hat év múlva halt meg, 1821–ben 52 éves korában. Európa új nagyhatalmai: Anglia, Poroszország, Ausztria, Oroszország lettek.

Harmat Árpád Péter

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A hidegháború története (1947-1991)

A hidegháború története (1947-1991)  készítette: /Harmat Árpád Péter/               forrás: http://tortenelemklub.com ...

Close